Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban.

Kemény üzenetet küldött Orbánnak az Európai Néppárt frissen megválasztott elnöke
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A lengyel politikust 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg a párt elnöki posztjára, ő volt az egyetlen jelölt. Tusk Joseph Daul francia politikus helyét vette át, aki 2013 óta töltötte be az EPP elnöki tisztségét.

Tusk azt ígérte, az EPP elnökeként harcolni fog a populizmust ellenző szavazók voksaiért. Mint mondta, öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen Európa első számú bürokratája.

"Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség"

- hangoztatta.

A 444.hu vette észre, hogy Tusk egy ponton egyértelműen Orbán Viktorról beszélt:

Emlékszem, amikor többen heteken keresztül keményen dolgoztak a Törökországból érkező illegális bevándorlók hullámának visszaszorításért. Több száz órás tárgyalások után jutottunk el az Ankarával való megállapodásig, amelynek köszönhetően az érkező migránsok száma több mint 90 százalékkal csökkent. Senkit sem kell emlékeztetnem arra a szerepre, amelyet Angela Merkel játszott ebben a folyamatban. Mégis, másvalaki akarta le a babérokat.

Valaki, aki szintén keményen dolgozott, de csak a saját narratíváján, miközben kerítést épített és plakátokon hirdette a migrációellenes propagandát

- mondta

Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja. A Fidesz tagsága jelenleg fel van függesztve.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ki kell b@szni a mocsok kétszínű, hazudozó Fideszeseket Orbánnal az élen a Néppártból!
Ha nem teszik, az a Néppárt halála lenne. Orbán olyan mint a pestis: mindent és mindenkit kicsinál, megöl a környezetében...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Miután név szerint nem mondták ki, hogy Orbánról, és kis hazánkról van szó, ergo nem róluk, nem nekik szól! Erre a következtetésre jutott bölcs kormányunk! Egyébként is őket csak dicséret illeti, s nem bírálat !
verőce21
@csak úgy...: Haha, mondta a bohóc! @csak húgy...:
verőce21
@csak úgy...: Erre gondoltam, te Félkegyelmű! @csak húgy...: www.youtube.com/watch?v=4QN7kmOhBMw
csak úgy....
anyád a félkegyelmü,aki egy hülyegyerekre áldozta a fiatalságát
Borsodi
@Béla333: Már régen kellett volna,nekünk meg elzavarni őket.egyre nagyobb bajt hoznak ránk,mért nem akarjuk észre venni,nem értem. ezt a hozzáállást.Ha valaki változást akar ami érdekünkben rögtön támadjuk és le hurrogjuk holott mellé állnánk minél többen.Az a baj a Magyar nép nem összetartó nép,csak egy ökör aki igába hajtott fejel bólogat.
www.youtube.com/watch?v=https://
www.youtube.com/watch?v=J21l8l5cm2k

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.