Az Európai Néppárt (EPP) január végéig döntést hoz a Fideszről, miután a magyar kormányzó párt néppárti tagságát 2019. március 20-án a Fidesz és a néppárti elnökség közös javaslatára felfüggesztették – közölte újságíróknak nyilatkozva Donald Tusk, az EPP újonnan megválasztott elnöke csütörtökön Zágrábban.

Az Európai Néppárt január végéig eldönti, hogy kirúgja-e a Fideszt a szövetségből
Fotó: MTI/Szecsődi Balázs

A felfüggesztés miatt a Fidesz nem vehet részt az Európai Néppárt ülésein, nem szavazhat, és nem állíthat jelölteket pozíciókra.

A végleges döntést a Fidesz esetleges távozásáról az Európai Néppártból az úgynevezett bölcsek tanácsának értékelése alapján hozza meg a pártcsalád. Tusk decemberre várja a három bölcs jelentését.

Az EPP elnöke szerdán, a választás előtti elmondott beszédében kijelentette: mélységesen hisz abban, hogy csak azoknak van felhatalmazásuk vezető tisztségre pályázni, akik képesek a biztonság érzését adni az embereknek, de szabadságjogaik megőrzésével együtt. Semmiképpen sem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a politikai populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem egyeztethető össze a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal.

"Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és az illendő viselkedés a nyilvánosságban, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség"

- hangoztatta.

Figyelmeztetett, hogy azok, akik ezt nem tudják elfogadni, "de facto magukat zárják ki a pártcsaládból".

A migrációs válságról szólva kijelentette:

"Emlékszem, hogy néhányan milyen keményen dolgoztak napokon, heteken keresztül, hogy megállítsák az illegális bevándorlók áradatát Törökországból. Órákon, órák százain keresztül tárgyaltak a megállapodásunkról Ankarával, melynek köszönhetően a migránsáradat több mint 90 százalékkal visszaesett. Senkit sem kell emlékeztetnem Angela (Merkel) nagy szerepére ebben. Azonban valaki másnak gondja volt arra, hogy felfigyeljenek rá. Valakinek, aki szintén keményen dolgozott, de csak a saját narratíváján és önmegvalósításán, aki kerítéseket és migrációellenes óriásplakátokat állított. Ennek megálljt kell parancsolnunk. A politikai harcban az igazság és a tisztesség nem lehet teljesen védtelen az álhírekkel, manipulációval és gyűlölettel szemben".

Tusk csütörtökön azt mondta: nem a Fidesznek szólt az üzenet, hanem az EPP összes pártjának.

"Az intellektuális összetűzések nem szokatlanok az EPP-ben" – fogalmazott.

Mint mondta, számára összetett kérdésről van szó.

"Nem tudok egyetérteni Orbán (Viktor) egyes politikai döntéseivel és új elképzeléseivel, de ugyanakkor közeli barátok vagyunk, és sok közös van bennünk"

- hangsúlyozta.

Tuskot a sajtótájékoztatón a Matteo Salvini vezette olasz Liga lehetséges EPP-tagságáról is kérdezték, ennek lehetőségét azonban kizártnak tartotta a lengyel politikus. "Az én képzeletemnek is van határa" – jegyezte meg Tusk.

Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb európai szintű jobbközép politikai erő: a szervezetnek 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
A szart kulturált emberek le szokták húzni. Igaz nézegetni kellett egy darabig, hogy szar van-e a wc-ben, de ez szar! Lassan az egész világon tudják róluk!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
@namihami: .
A Néppárt januárban JOGÁLLAMISÁGBÓL vizsgázni fog, hogy mi mennyi, ki hányt ettől a politikai széltolótól!!!
Nyírfa
@namihami: A Néppárt a fidesz nélkül is a legnagyobb frakció, csak csökkent létszámánál fogva már nem olyan befolyásos. De ez nem jelenti azt, hogy nincsen súlya, csak szövetségeket kell kötnie. Ez pedig nem fog ártani.
Ha nem válik meg egy ilyen erkölcstelen társaságtól, elveszíti a szavazói bizalmát.
advocat
Nem egy kapkodó idegbaj! Szóval marad minden. Jó ez így! Bár tévednék.
SystemError
A szart kulturált emberek le szokták húzni. Igaz nézegetni kellett egy darabig, hogy szar van-e a wc-ben, de ez szar! Lassan az egész világon tudják róluk!
simmering73
Sokat rontott a Néppárt megítélésén már így is ez a hezitálás. Remélem januárban kicsapják ezt a mocskos bandát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.