35-ről 32 százalékra csökkent a Fidesz támogatottsága a teljes választókorú népességen belül – írja a hvg.hu.

Jelentősen csökkent a Fidesz tábora – az alacsony iskolázottságúak és az idősek még kitartanak
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A portál a Závecz Research kutatási eredményeire hivatkozva arról számolt be, hogy

az elmúlt két hónapban a Fidesz tábora a teljes választókorú népességen belül 35-ről 32 százalékra csökkent.

A Momentum ugyanebben az időszakban bővítette táborát, 5-ről 8 százalékra, míg a DK maradt 9 százalékon.

A Jobbik őrzi a 6 százalékot, az MSZP-nek két hónapja ugyanennyi híve volt, most 5 százalékon áll.

A Mi Hazánk Mozgalom és a Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékon állt szeptemberben és novemberben is.

Az LMP legutóbb 2, most 1 százalékot ért el. A Párbeszéd továbbra is 1 százalékos, a pártnélküliek aránya 33 százalék.

Az önkormányzati választások hatására a Fidesz tábora 2,8 millió főről 2,5-2,6 milliósra csökkent,

Budapesten például 15 százalékot zuhant a kormánypárt.

Ha társadalmi csoportokra bontjuk az eredményt,  30 év alattiak és a szakmunkások körében nem változott a Fidesz-tábor mérete, sőt, a 60 év felettieknél, az alapfokú végzettségűeknél, a vidéki városokban élőknél 2-4 százalékponttal még nőtt is.

A Fidesz az

alapfokú végzettségűek és a szakmunkások körében 36-37 százalékon, az érettségizettek és diplomások körében 26-27 százalékon áll.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Az alacsony iskolázottságúak kitartanak a fidesz mellett - úgymint shikari, durbincs, reagens, málna, pegero meg a többi semmirekellő illiberális köcsögény.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@cikicakk55: Milyen bátor lány vagy! :)
Tavaly az országgyűlési előtt maga a fideszes képviselőnő csöngetett be, plakátról ismertem meg az arcát. Először még udvariasan el akartam küldeni, arra hivatkoztam, ami igaz is volt,hogy én már leadtam az ajánlásomat. De szívózott, hogy azért még aláírhatok, meg, hogy több pártnak is adhatok esélyt. No, míg mantrázott, felszívtam magam. Hogy én a fidesznek? Aláírni? Soha! Alig várom, hogy megbukjanak! A hangom is felemeltem, éreztem, hogy gyün a düh! :)
Jól megsértettem, vörös volt a feje.
Gyorsan becsuktam az ajtóm, eszébe se jusson folytatni. De: a kukucskálón kinéztem, és láttam, hogy ír valamit. Aztán felnézett az ajtómra, nyilván a számot nézte, meg a neveket, aztán elmentek - ketten voltak.
Őszintén: rossz érzésem volt Átfutott rajtam, mivel tudnának ártani a családomnak. Aztán ezért a gondolatért meg nehezteltem magamra, mert a tett halála, ugye, az okoskodás. Arról nem is beszélve, hogy , amikor bíztam abban, hogy az élettől megkapom a szükséges segítséget, akkor úgy is lett. Szóval, bíztam! :)) És úgy is lett.
Eriksson
@cikicakk55: .
@Nyírfa: Milyen elhivatottan harciasak vagytok hölgyek. :)))

A házam előtt van egy kandeláber, melyre egy nekem érdektelen képviselő képét erősítették. Nagyon helyre kis tábla volt, gondoltam a kampány végén leszedem magamnak. Hát nem elvitték előttem?
Nyírfa
@Eriksson: És mihez kezdtél volna vele?
cikicakk55
@Nyírfa: Nekem szerencsém van,mert nincs miért félnem. Semmilyen segélyt,vagy támogatást nem kapok. Két fiam van,az idősebbik Szegeden lakik,ott is dolgozik.Ott Botka nyert,a csuda tudja hanyadjára már. A másik fiam Ápoló Deszken( Szeged mellett) Szerződése van a kórházzal 3 évre,mert az iskola időben havi 50.000 ft támogatást adtak neki. Így Őt kirúgni biztos nem fogják. Az itt Vásárhelyen is kiderült,hogy listázták az embereket.Márky-Zay Péter meg is találta azt az Önkormányzati dolgozót,aki össze írta azokat akik nem a Fideszre szavaztak.Azóta már lapátra is tették,de még mindig nem biztos,hogy csak Ő volt egyedül. Minden esetre azzal,hogy Márky-Zay Péter nyert sokkal nagyobb biztonságban érzem magam,mint ha a Fideszes Grezsa nyert volna.Amennyiben bosszút akarnának állni,ha Ők lennének a város vezetői,meg is tennék valamilyen formában. Nem tudom mit tudnának még tőlem elvenni,de ha nagyon akarják nekik semmi sem drága.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.