Az elektromos rollerek segédmotoros kerékpárnak minősülnek – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter.

Pintér Sándor égető kérdésben vágott végre rendet

A DK-s Vadai Ágnes intézett írásbeli kérdést a belügyminiszterhez:

Miért segédmotoros kerékpár az elektromos roller? Avagy a rendőrség szándékosan akar baleseteket okozni az elektromos rollerekkel az utakon? címmel.

Pintér Sándor válaszában azt közölte, hogy „az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni.” Hozzátette, hogy a rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni.

Elvileg napirenden van a KRESZ módosítása, ugyanis egyre több a(z elektromos) roller a magyar városokban, a közlekedési szabályokban azonban nem szerepel ez a kategória, így nem világos, milyen előírások vonatkoznak rájuk. Emiatt a rollerrel közlekedőket leginkább gyalogosnak kellene tekinteni (minthogy nem járművet használnak), bár a rendőrség egy ügyben segédmotoros kerékpárnak tekintett nagy teljesítményű elektromos rollereket.

Egyelőre a legtöbb városban, ahol megjelennek, egyedi rendeletekkel próbálják területileg szabályozni, hol közlekedhetnek. Így például csütörtökön jelentették be, hogy december 5-től tilos rollerezni a Kossuth téren – a kormány ugyanis módosította a kiemelt nemzeti emlékhely (vagyis az Országház és környéke) használatának rendjéről szóló rendeletet.

„A biciklit a KRESZ emberi erővel hajtott járműként definiálja, ezt a meghatározást pedig akár az e-rollerekre is rá lehetne húzni” – véli Pető Attila közlekedési szakértő, aki korábban nyilatkozott a hvg.hu-nak ezekről a járművekről. Hogy még bonyolultabb legyen a képlet: a kerékpárt motor is hajthatja, ha annak teljesítménye kisebb, mint 300 watt. Az a fölötti, de 4 ezer watt alatti teljesítményű járgányokat nevezik segédmotoros kerékpárnak – a köznyelvben robogónak. Ebbe a kategóriába esnek az ogremobilok is, pedig azok sebességét bő 40 kilométer per órára korlátozták, míg egy hagyományosabb robogó akár hetvennel is tud repeszteni, ha nagyon akar.

A jogalkotónak tehát kezdenie kellene valamit ezekkel az új eszközökkel, meg kellene határoznia, hogyan kell és lehet velük közlekedni, illetve hogyan kell őket felszerelni – szögezi le Pető Attila. Ez nem könnyű feladat, de egyre elkerülhetetlenebb. Pár éve létezett egy KRESZ-módosítási javaslat, amiben szerepelt a „járműszerű eszköz” kategóriája, de a módosításból végül nem lett semmi.

(Kép: MTI/EPA/Omer Messinger)

Forrás: hvg.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisGenyo2
"Hogy még bonyolultabb legyen a képlet: a kerékpárt motor is hajthatja, ha annak teljesítménye kisebb, mint 300 watt"
Na ezzel meg az van, hogy olyan törvény nincs, ami arra kötelezné a tulajt, hogy egyáltalán ráírja, hány wattos a motor. ;-)
A rendőrnél meg (még) nincs hiteles mérőeszköz ehhez.
Éppen ezt játszák a szemre kicsi, vagy nemigen látható helyen lévő hengerrel rendelkező 70-125 köbcentis robogók 50-esnek papírozásakor is.
KisGenyo2
@Aki Én: Bizony nem mindenhol tilos, sőt van ahol a járda része a kerékpárút!
www.kresz.info/kerekparok_es_segedmotoros_kerekparok.php
Aki Én
@KisGenyo2: Alapvetően a járdán kerékpározni tilos. Vannak kivételek, de ahol a járdán van a kerékpárút, az nem is járda, hanem kerékpárút. Az egy dolog, hogy nálunk ezt a baromságot használják jobb híján. Hát, nem is szokott működni.
Qqberci
Pintér elvtárs megmondta: segédmotoros kerékpár! Lehet oszolni, nincs itt semmi látnivaló!...
Fantomasz
Amíg nincs világos meghatározás hogy micsoda addig mi alapján kell egyáltalán minősíteni . Nem értem . Más sem ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.