Apát és fiát fogták el a budapesti rendőrök, akik a gyanú szerint kábítószert adtak el több embernek; a nyomozók 19,5 millió értékű kábítószert foglaltak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint "a 44 éves B. Botond XVI. kerületi, 66 éves édesapja pedig XI. kerületi lakásán árulta a drogot.

Apa és fia együtt árulta a drogot – aztán jöttek a rendőrök – videó

Fotó: BRFK

B. Botond 2019. november 19-én marihuánát adott el négy fogyasztónak, akiket a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói elfogtak, majd kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A nyomozók ezután B. Botondot és édesapját, B. Miklóst lakásukon elfogták, majd a kutatás során kábítószer-kereső kutya segítségével több mint 6,5 kilogramm marihuánát és 260 ezer forintot találtak. A felderítők a 44 éves és a 66 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd B. Botondot őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Másnap, 2019. november 20-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogtak még további két fogyasztót, akik ellen szintén kábítószer birtoklása vétség miatt folytatnak nyomozást."

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Gondolom már jó sok milliárd forint jött be a trafik és egyéb büntetésekből! Jól teljesített az idén is a magyar rendőrség és még egy kábítószer kereskedő bandát is lekapcsolták így az év végi bónusz jogosan jár a mi remek védelmezőinknek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.