A Mi Hazánk Mozgalom 17 évben állapítaná meg a tankötelezettség korhatárát – közölte a párt elnökhelyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Dúró Dóra szerint a hároméves szakiskolai képzést figyelembe véve a 17 éves kor az első olyan életkor, amikor piacképes szakmát tud szerezni egy fiatal. Ezt követően a továbbtanulás minden egyes fiatal és család saját döntése kell, hogy legyen – tette hozzá.

A Mi Hazánk szerint sem kell 18 éves korukig tanulniuk a fiataloknak

Úgy fogalmazott: a tankötelezettségről folytatott "álvita" helyett érdemi megoldásra van szükség az oktatásban a lemorzsolódás visszaszorítása és a felzárkóztatás hatékonnyá tétele érdekében. Ugyanis a Fidesz által bevezetett 16, illetve a szocialisták által preferált 18 éves korig tartó tankötelezettség sem csökkentette a lemorzsolódást az oktatásban – mondta.

Ezért a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséért indított és több ellenzéki párt által támogatott aláírásgyűjtést is "álvitának", "álkérdésnek" nevezte a Mi Hazánk elnökhelyettese.

Dúró Dóra arról is beszélt: sok család kényszerül arra, hogy a gyermekét másik településre, vagy egy távolabbi iskolába járassa, hogy "normális körülmények közt" tudjon tanulni. Szerinte ki kell mondani azt, vannak olyan esetek, amikor a szegregáció mindenkinek jobb, és az integráció mindenáron való erőltetése megbukott az elmúlt harminc évben.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nézzetek végig az Ő Hazájuk tagjain. Ordít róluk a sötétség, hogy azok se tanultak! Akkor miért meglepő ez a hír?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@Shikari: mert te is úgy vagy ezzel mint a jó pap,aki hóttig tanult...
Clavigo
@Shikari: Neked elég volt betanulni,,,,enni-inni-,,oszt anyàd úgy is tisztába tesz,,ennyi idős korodban is te gyökér...
silber13
@Shikari: Aki szakmát és ráadásul jó szakmát szerez, az meg sem áll egy nyugati országig.. De nem fog zerezni, ismerva a mai szakképzps színvonalát,mert azt aregnáló kormány már lezüllesztette.
kereső
Az is elég tökéletesen, ha 17 éves korára megtanulja a rovás-irást, megtanul lőni ijjal-nyillal, hátrafelé.Megtanulja hogyan kell masirozni, és szálasit-hoirthy-t éltetni. Egyet ne tanuljon meg - sohasem, gondolkodni. Ez a mihazánkos dúró is elmehetne hamut válogatni- és menet közben kinyalhatná orbán fenekét.
kokopelli
@silber13: ...és eldobja magát,hogy a munkaadója milyen szerszámokkal látja el!A kb.2-4 hetes próbaidőben
bizonyíthat!Igaz,hogy a bérek ott serkentik a jó melóra,mert ha a különbséget zorgorázni is tudná...!..(;-))
Csizmás Kond
...ja...mivel sem a 16 nem jó szerintük sem a 18 ezért magállapították, hogy 17 a helyes...ez aztán egy tantervezési bravúr...
staro2
Egy szánalmas KDNP szerü, orbán fenekéből kirántott törpepártot futtat most a média egy része.
Hirtelen mindenről ők nyilatkoznak.
Szánalmas nyilas banda,
namihami
Nézzetek végig az Ő Hazájuk tagjain. Ordít róluk a sötétség, hogy azok se tanultak! Akkor miért meglepő ez a hír?
kissé felnőttem
Dórika más ám tudod 1,5-2,5 millióból havonta !!! gyerekeket nevelni, tanítatni vagy havi 150-170 ezerből
rezsi- meg ruházkodás orvos- gyógysze, közlekedés napi kaják, tanszerek one LUXUS
max 1-2 kondom hogy ne légyen 2-3 is ? másik, szegregáció csak megkérdezném hóvá tünt a gyógypedagógia ami az 1960 as évektől még működött mert ugye csupa zseni és épeszü ép alkatu gyermek jön világra.??? Vagy ti is a Tajgetosz hegyére vinnétek a nemzet egy részét költség csökkentés képpen.? szégyenletes kissé.
1740-1780 között nézd meg ki uralkodott itt. aztán radikálisan kivette volna a gyereket a családi köréből,hogy szocializálodjon paraszti zselléri családoknál. kudarc lett a milliárdok is félre csusztak kudarc lett ébrednétek már egyszer fől! 1-2 bezzeg megtollasodott közülük soroljam?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.