A rendőrség közel 500 főt fogott el péntek hajnaltól vasárnap éjfélig.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "Magyarország területén 2019. november 22-én 0 órától 2019. november 24-én 24 óráig a rendőrök 94 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 24 súlyos és 78 könnyű sérüléssel végződött.

Ketten haltak meg az utakon a hétvégén

Fotó: Illusztráció/police.hu

A szolgálatot ellátó állomány összesen 489 személyt fogott el, közülük 107 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 272 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 511 személyt állítottak elő, köztük 265 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 38 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 292 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és a katonák 330 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 106 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben.

Hazánk területén 9 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 6 személy ellen közokirat-hamisítás miatt, 4 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.