Jobbikos képviselők arra szólították fel hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon a Mátrai Erőmű tulajdonosait, hogy tisztázzák részletesen, a lakosságot megnyugtató módon, mi történt pontosan a cég területén keletkezett szennyezéskor.

Jobbik: vallják be, mi történt a Mátrai Erőműnél

Dudás Róbert azt hangoztatta: napjainkban zavaros és habzik a patak, amelyből korábban öntöztek, állatokat itattak a helyiek, így a helyiek már nem merik felhasználni a vizet.

Frakciótársa, Nunkovics Tibor kifogásolta, hogy hetekig nem jelent meg tájékoztatás a történtekről, hangsúlyozva, pártja mindent megtesz azért, hogy kiderüljön, kik az ügy felelősei, és hogy megfizettessék velük az okozott károkat.

A szintén jobbikos Stummer János jelezte: egyebek mellett azért kezdeményezték a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának rendkívüli ülésének összehívását, hogy kiderüljön, pontosan mit tud és mit tett a katasztrófavédelem az ügyben.

Közlése szerint választ várnak arra, szabadult-e ki az eset során ciántartalmú vegyület, illetve megfelel-e a valóságnak, hogy felmerült a közeli, 1100 lakosú Detk evakuálása a történtek miatt.

(Kép: Wikipédia)

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Egyszerű a magyarázat összekeverik a szezont a fazonnal, ráadásul ez már régebben zajlik, annyira, hogy az események valószínű az előtt kezdődhettek, hogy az erőművet vissza vette az MVM. Sajnos a gubancot már késő lehetett megoldani, mivel a termelés nem lett leállítva, a szenny(víz) felgyülemlett, a feldolgozására pedig nincs meg a szükséges szakmai készség, marad a semmitmondó nyilatkozat a tömegek és a lakosság leintésére.
csak úgy....
ha egy másik "bige" lenne a tulaj,akkor már a nav is ott lenne,tek-estü mindenestü...
görbetükör
Frászkarikát!
Ne dumálgassanak már róla, hanem TEGYENEK ELLENE!
Sokkal fontosabb, mint a hazugságok, meg a hazugságok leleplezgetése.
Minden politikus hazudik! Bár ezt bevallani ezidáig a történelemben egyetlen egy miniszterelnök tette meg. El is zavarták.A Jobbik is csak károg, de most nincs szándékában sem szétverni semmit, sem elzavarni senkit.
kissé felnőttem
megoldja a természet max nagyotfog durranni! Gulyás akkor most kit is jelentett fel álhirek témában? hoppá

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.