Nyilvánvalóvá vált, hogy a bevándorláspárti milliárdos, Soros György személyesen áll a magyar biztos elleni támadások mögött – jelentette ki Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Újra támadásba lendült Soros – véli a Fidesz
Fotó: Youtube

A kormánypárti politikus szerint Soros György az általa finanszírozott szervezeteken, médiumokon keresztül próbál nyomást gyakorolni a döntéshozókra.

Mindezt azért teszi, mert a magyar emberek nemet mondtak a bevándorlásra – fűzte hozzá.

Nyilvánvaló, hogy a tengeri útvonalakon kívül a balkáni szárazföldi útvonalon érkezik a legtöbb bevándorló az Európai Unió (EU) területére

- mondta Böröcz László.

Ebben a helyzetben pedig – folytatta – Soros György számára

nem mindegy, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes kormány által jelölt uniós biztos tárgyal a nyugat-balkáni országok vezetőivel az EU bővítéséről.

A fideszes politikus megjegyezte, ha a balkáni országok együttműködnek a bevándorlás megállításában, képesek teljesen lezárni a balkáni útvonalat.

Böröcz László jelezte, a Fidesz a teljes nyilvánosság híve, s arra kérik a kormányt: adjon tájékoztatást a nemzetbiztonsági bizottságban Soros György Magyarország ellen folytatott tevékenységéről.

(MTI)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Még mindig találnak egy kis húst azon az évek óta rágott csonton? Egy közönséges kutya már rég elásná, ezek még mindig csócsálják.
RonaGyuri
ez az egyetlen ami eszetekbe - ja hogy olyan nincs - jut??? =))
justhpeter
Böröcznek is kell valamit mondani, hiszen meg kell szolgálnia a posztot. Hogy hülyeség amit beszél, az senkit nem zavar.
justhpeter
Böröcznek is kell valamit mondani, hiszen meg kell szolgálnia a posztot. Hogy hülyeség amit beszél, az senkit nem zavar.
simmering73
Nem jutott még egy játékgyártónak sem az eszébe, hogy kis plüss Sorosbabákat kellene készíteni? Minden hibbant fideszesnek kötelezően vásárolni kellene egyet, hogy otthon az asztalra téve, nyugodtan reszkethessenek és borzonghassanak.
advocat
Egy gond lehet. Az uniós biztos az uniót képviseli! Viktor bármit is mondott a türköknek! És Viktor jogot végzett! Ennyit az ott szerzett tudásáról. Pesze 30 egynéhány év alatt az csak fogyhatott.
csak úgy....
@simmering73: Ez egy marha jó ötlet! Szerintem lehetne a sorosbabához gyártatni a
lövészárokban kuksoló ov. , németh sziszi, hullik picsu,...stb. rettegö elvtársakat.
Dr plágium
Ez most komoly?
Jó lenne egy olyan tökös párt amelyik megszabadítaná az országot az elmebetegektől.
CsipkeRózsa
@simmering73: Az ebből befolyt pénz mehetne a Soros-szervezetekhez.
jesz
@csak úgy...: ha tudna valaki majdnem tökéletes, helyes kis plüss bábukat gyártani, és meghirdetné, hogy vudura is jó, olyant kaszálna az illető, hogy csak na..az ország egyharmada szurkálásra venné valamelyik kedvencét, kétharmad meg lefekvéskor megpuszilná szintén valamelyik, általa imádott politikusát. Asszem mi lennénk a
legboldogabb ország.

A bevétel pedig hatalmas lenne.
csak úgy....
@jesz: kár,hogy öreg vagyok már a gyáralapításhoz...
nagyobb sikere lenne mint a csodazongorának.
lampa laz
Csak a hívekhez szól ez a hülye gyerek, mert csak a soros jelszóra néznek fel kábulatukból. Mint a legújabb kutatás kiderítette a fidesz szavazói nagy részét az iskolázatlan réteg és az elnyomott vidék teszi ki. Ezeknek pedig ez az egyszerű szó pont elég, ha ettől öszetettebb lenne eluralkodna közöttük a káosz.
Clavigo
Egy újabb ,kinevelt szellemi világító torony...Ilyeneket tartunk el ???
Aki Én
Soros olyan amilyen, de aki hisz a fidesznek, az egy életképtelen áldozat.
Jozefina
Ez az öreg ember mire nem képes??!!
Gondolom ezt mér az elvetemült fidesz-kdnp fanok sem veszik be.
Már nagyon lejárt lemez.
Még majd az is kiderül, hogy a honvédséget azért kell milliárdokkal fejleszteni és a kötelező szolgálati időt felemelni, hogy egy öreg ember támadásait visszaverjék!!!
Szánalmas!!!
Nyírfa
Én tudom, hogy színház az egész világ, de ez már olyan csapnivaló előadás, hogy a magam részéről tapintatlanul nagy zajt csapva kivonulok a teremből.
Yoda69
Nem unjak meg? Mar a normalis fideSS szavazok (ha van olyan :0) elpartolt toluk. Csak az aluliskolazottak es a shukari&dubincs fele hazaarulo gecik tartanak ki mellettuk.
RonaGyuri
Szomszédság vs. politika, no meg mennyire biztos

„Sorosnak nem sikerült keresztbe tenni Orbán akaratának”, pedig nagyon igyekezett

Mottó:
Egy mondás szerint: Onnan lehet tudni, hogy egy politikus hazudik, hogy mozog a szája! A mai matyar rögvalóságban ez úgy változik, hogy onnan lehet tudni, hogy valakit kinveztek Fityeszes politikus, hogy hazudik!

A b1.blog üdvöskéje nickgarbowszki „A Fidesz véletlenül elismerte, hogy Sorosnak semmi hatalma nincs” című postjában röhögi körbe az orbáni blödlit és annak hullámzásait.
Orbán Viktor miniszterelnök szokásos, péntek reggeli Kossuth rádiós interjúját adta, az első téma az új európai biztos, Várhelyi Olivér volt. Orbán szerint Várhelyi sikere „sokunké, nem minden magyaré sajnos, de sokunké, talán mondhatom, a többségünké”, és hozzátette, az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikere, hogy a következő évek legfontosabb portfólióját kapja Magyarország.
Nos túl a blogger humorán – amit persze a derék birkák szokás szerint nem értenek – van itt más gond is.
Igen: Várhelyi Olivér lesz a leendő Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa.
Nos ami azt illeti a bővítés igencsak ködös kérdéseiről, no meg Őfenesége ordenáré, arrogáns megnyilvánulásairól elég sokat értekeznek pro és kontra, de az a szomszédság politika dolog ez ha lehet még sokkal pikánsabb. Akár ártunk és qurmányunk megnyilvánulásait, de még-inkább a média-pribékjeik uszításait nézzük/olvassuk egyértelművé válik, hogy ezzel igencsak pikáns helyzetet teremtet az új bizottság. Mondjuk Orbán sem igazán páva-ráncozott mikor a post fontosságáról értekezett! =))
lampa laz
@RonaGyuri: ezek a szarjankók mindennap azon imádkoznak, h Sorost sokáig tartsa életbe az istenük, mert a halálával a fidesz is ki fog pusztulni.
Ez a mondat nem Sorosra, hanem ha valakire nagyon is illik akkor az orbán, ... "kézzelfogható bizonyítékát láthatjuk a gátlástalanságnak, a dollármilliárdoktól és ezen keresztül a saját hatalmától megrészegült ember meggyőződésének, hogy neki joga van a társadalmak életének átformálására."
csipetke
Ezeknek üldözési mániájuk van, az héccencség.
Gyuri bácsi meg jókat röhög ezen a csokor idiótán. (Isten tartsa meg még sokáig) Ha meghal az öreg, vajon ki lesz a soros céltábla?
nezelodo
@csipetke: Azért nem gyakori, hogy valaki így utálja a nevelőapját, mint Orbán az Öreget! Gyuri bá', egyszer azért elárulhatná, mivel vívta ki ennek a pszichopatának a az olthatatlan gyűlöletét? Csak nem valami piti ügy van a háttérben?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.