A kormány próbál mindent megtenni, hogy megvédje a családot, az életet – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Férfi-női házasság kizárólagosságáról és magzatvédelemről beszélt Novák Katalin egy hálaadási gálavacsorán
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Novák Katalin angolul szólalt fel egy hálaadási gálavacsorán, amely a magyar-amerikai együttműködést ünnepelte a vallási kisebbségek védelmében. Az eseményt a II. Nemzetközi konferencia a keresztényüldözésről című rendezvény keretében tartották.

Az államtitkár azt mondta: örül, hogy olyan országban élhet,

ahol "szabadon lehet megélni a hitet, jólét és stabilitás van". Sok családtagját üldözték a hite miatt a kommunizmus idején

- idézte fel.

Úgy vélekedett: ha az európaiak valóban tisztelik azokat, akiket üldöznek a kereszténységük miatt, akkor tartoznak nekik azzal, hogy ők nem adják fel a saját keresztény hitüket, kultúrájukat, identitásukat.

A jólét, a kényelmes életkörülmények miatt az európaiak nem érzik veszélyben a hitüket, amelyet így hajlamosak feladni. Ez azonban tiszteletlenség az üldözött keresztényekkel szemben

- vélekedett Novák Katalin.

Meg kell óvni a keresztény hitet – nyomatékosította. Ezért nagyon hálás a kormánynak, amely nemcsak beszél erről, hanem tesz is az ügyért – mondta.

Kitért rá, hogy 2011 óta új alaptörvény van Magyarországon. A jogszabály úgy fogalmaz:

"büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette"

- közölte.

Magyarország keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége – idézte az alaptörvény egy másik részét az államtitkár.

Köszönetet mondott, amiért az Egyesült Államokban partnereket találtak a családot és az életet védő (pro-family, pro-life) megközelítésükhöz.

Európában egyetlen olyan állam sincs, ahol elegendő gyermek születne – emelte ki Novák Katalin, úgy értékelve a folyamatot, hogy annak iránya rossz. Az üldözött keresztények ezzel szemben olyan helyeken élnek, ahol növekszik a népesség.

Magyarországon a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg

- hangsúlyozta.

Szintén az alaptörvényből idézve az államtitkár hozzátette, hogy

a házasságot mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget védik.

Novák Katalin kiemelte, hogy a legalább négygyermekes anyáknak januártól nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük.

Rég nem volt annyi házasságkötés, mint most, negyvenéves csúcs dőlt meg – mondta az államtitkár.

(MTI)

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
Nézem a képet és az jut eszembe, hogy miért ijesztgeti bocika államtitkár a békésen kajázó gyerekeket?
Nincs ennek a nőnek egy természetes megnyilvánulása, egy természetes mosolya.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Ez most még a szokásosnál is pikánsabb hír

Nem abban nincs semmi érdekes, sőt igazából hír sem, hogy Őfenesége és Putyin újra eltöltenek együtt némi időt, a jövő év azért ebben is tartalmaz pikantériát

Abban nincs semmi különös, hogy: Jövőre Orbán Viktor látogat el Moszkvába az év második felében – nyilatkozta az orosz állami Sputniknak Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Lévén mint mondta: „Putyin-Orbán csúcstalálkozókat hagyományosan évente tartják.”.
Az igazi pikáns hír az, hogy nem ez lesz az egyetlen ködös Moszkva-i programja ártunk és qurmányunknak. A derék kölfarázda belengette, hogy „valószínűleg részt vesz 2020. május 9-én Moszkvában a győzelem napi megemlékezésen”!! Miiiiiiiiii-csóóóóóóóóóóóóódaaaaaaaaa??? A párt derék harcosa minapi stílusában, amit annak szentelt, hogy Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd-politikus, arra vetemedett, hogy felvetette – nem mondta, de hamár „Magyarország??? kapta” a szomszédság politikát -, hogy „trianon 100. évfordulóján „a megemlékezések elemének kéne lennie, hogy valahogy a szomszéd országokat is bevonjuk”: „Nem vicc, tényleg arra vetemedett a külgarázdánk -… természetesen egy arcátlan provokációról van szó, ordít belőle a sandaság. Primitív kiötlői … a magyar külügyér együtt akar örvendezni a belőle területeket kiharapó és 40évre megszálló utódállammal”!!! =))
justhpeter
@Horizont: Nem teljesen buta ez a némber, csak csúcsra járatja a magában szunnyadó nyálas szervilizmust a pénzért mindent szent keresztény elv nevében. A gazdaállatával együtt ők maguk egy szentség, hiszen ők mondják meg kik alkotják a családot, mi a hit és mi a kereszténység. Mindezt az általuk elfogadott "egyházak" támogatásával. Azt gondolom, magára valamit is adó, tisztességes keresztény ember nem vesz részt ebben a mocsokban.
Aki Én
A családodat párttársaid és felmenőik üldözték, ők azok a néhai kommunisták.
staro2
Nézem a képet és az jut eszembe, hogy miért ijesztgeti bocika államtitkár a békésen kajázó gyerekeket?
Nincs ennek a nőnek egy természetes megnyilvánulása, egy természetes mosolya.
Jozefina
Ahogy elnézem lehet, hogy nem is nő!!!???
Desischado
A családok elszegényedéséről, arról, hogy rengeteg gyerek éhezik, miért nem beszél ez a hazug, gerinctelen némber?!
simmering73
Rég nem volt annyi házasságkötés, mint most, negyvenéves csúcs dőlt meg – mondta az államtitkár. Csak azt nem tette hozzá Novákszatyor,hogy negyven éves negatív csúcsot döntött a születések száma.
kissé felnőttem
érdekes véletlen Kató néni Szent Istvánra hivatkozva. Mert itt meg ingatjátok,szó szerint ennyi kilátástalan diák és család nem élt ebben az országban. Az 5-6 beszélt nyelved meg a 4-5 gyermeked szegény környezetben felnőve sosem jött volna össze meg a havi 2,5 millás fizetés. Menj el országjárásra de magánemberként kis falusi szálláshelyekre beszélgess emberekkel majd MEGVILÁGOSODSZ, ja hogy a rendszer tiltja ezért vagytok vakok az ellenzéknek nevezettek meg simán nektek ellenségek.Pedig sok sok értelmes ötlettel rendelkeznek és REÁLISAN látnak.
advocat
Nem tudom. Én ministráltam és úttörő is voltam. Nem vidéken. A VII. kerületben! 1952-54-ben. Később csak úttörő voltam. Magamtól.És ez az út vezetett a "Térde imához!"-tóla mai Viktorig.
vacsi
OK, védeni kell a magzatokat is! De legalább annyira kell védeni a gyerekeket, pl. azokat, akik most a Mátrai Erőmű jóvoltából veszélyes egészségügyi helyzetbe kerültek - családostól! Erről hallhatnánk bővebben?
Málna
@Desischado: Egyetetlen gyerek sem éhezik. A rászorulók ingyen kapnak enni, még az iskolai szünetekben is.
kereső
A magzat mellett, talán a ma már megszületett gyermeket is "védeni" kéne, na nem fidess módra. Miért is nem szavazták meg a fidess képviselői a "veszélyezetett gyermekekről" szóló Eu-s határozatot? Az nem csak a "migráncs" gyermekekről szól, hanem minden veszélyeztetettről- arról is ,aki családon belül szenved el bántalmazást. Hány gyermek szenved ilyen bántalmazástól "kedves" államtitkár asszony? Tudja egyáltalán?És őszintén szólva úgy veszem észre ,hogy a ragály- a hazudozás Önt is elérte.Vagy a nagy szu-ban élt a családja? Mert Magyarországon az átkosban(Kádár-rendszer)senkit nem üldöztek a hite miatt. Még a vallását is gyakorolhatta, aki akarta.
Aki Én
@Málna: ...most én mondom, hogy a szakembereknek hiszek, nem nektek, propagandistáknak.
Gondolom 0-24-ig járod az országot, és személyesen győződtél meg erről -is.
Málna
@Aki Én: Milyen szakembereknek? A tarháló szervezetek munkatársai hangoztatják ezt, hogy lenyúlják a pénzeteket. Ti meg elhiszitek.
Aki Én
@Málna: ...jesszus, hogy lehetsz ennyire buta...
Málna
@Aki Én: Hááát, itt most megint nem én vagyok a buta. De tőlem aztán azt hiszel, amit akarsz. Nem csodálkozom én már a termékbemutatós beetetéseken sem...:-)
kereső
@Horizont: ráadásul még pap49 is ott van a névsorban. Nem fél ez hüle, hogy éjszaka megkisérti és megrángatja a halfarkát?
Sámannus
@RonaGyuri: Moszkvában is lehegesztik-e a csatornafedeleket a pohos védelmében?:DDDD
RonaGyuri
@Sámannus: nem tudom, de jó kérdés! =))
Nessy
@RonaGyuri: Nem hiszem/ Ott O.V. látogatása nem akkora durranás, mint itt Putyin!
Nessy
@Horizont: A családon belüli erőszak, a gyermek bántalmazás, gyermek éhezés nem probléma!
Úgy mellékesen közlöm az álomtitkár asszonnyal. hogy 56 után a kutyát nem érdekelte, hogy milyen vallású vagyok! A munkahelyen sem igazán volt probléma, hogy a melyikünk jár templomba, és melyikbe! Most viszont annál inkább, különösen kis településen.A hatvanas évek elején a kolleganőm magas rangú katonatiszttel kötött házasságot. Templomi esküvő a Mátyás templomban, egy előírás volt, senki nem lehetett egyenruhába. Napközben a templomok nyitva voltak, ma zárva! Sőt, Uram bocsá' a Mátyás templomba, a Bazilikába, vidéken a Székesegyházakba. ingyen mentünk be! Csak a kincses tárakba, múzeumi részekbe volt belépő! A gyerekek nyugodtan járhattak hittanra, igaz nem volt kötelező óra. Kéretik a tényeket is figyelembe venni!
Például az egyik kórházzal szembeni kápolnából, ha kérte a beteg,régen is áthívták az atyát, még éjjel is, hogy feladja az utolsó kenetet, és igyekeztek biztosítani a körülményeket.
Nessy
@durbincs: Nem unod még ezt a baromságot? Legalább töröld az elhunytakat, és a régóta nem jelentkezőket! Nem tudom, humanoid vagy e, vagy egy megkergült program, de akármelyik is, unintelligens, és sértően modortalan .
csak úgy....
@Shikari: má megint itt gyerekeskedsz? tibim, te szellemileg meg vagy csökve.
csak úgy....
@Shikari: ne röhögtes tibim,te szánalmas vagy.
csak akkor van nagy pofád,mikor itt a szobatársad?
csak úgy....
@Shikari: látom a @durbincs: tollba mond néked, egyedü még ahhoz is hülye vagy,hogy hülyeségeket firkálj..
csak úgy....
@Horizont: különben,régen gyufásdobozokat gyüjtött és nem "neveket"
a gyogyósokhoz is betört a technika.
csak úgy....
@Horizont: most látod,hogy mit firkál ez az elmebeteg? "@csak húgyós...: -nak má minusz az IQ-ja ? azt má @Horizont: moslékos pofáját vizeli ? " ettü az Arany János és a Petöfin pennája is lekonyult vóna,bezzeg ezek lettek a viktor igaz matyarjai,meg a munkakerülö 1/2nótás shikari...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.