A férfiak  tagjai voltak egy 2014 óta működő bűnözői csoportnak, mely Németországba toborzott és szállított kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket.

Ezer euróért adták vették a nőket annak a bűnbandának a tagjai akik ellen most a Készenlét Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztálya nyomoz.

A gyanú szerint a galeri tagjai, B Antal és N. Csaba a nőket fenyegette, fogva tartotta és kizsákmányolta amellett, hogy prostituáltként dolgoztatta azokat.

A férfiak – a nyomozás adatai szerint – tagjai voltak egy 2014 óta működő bűnözői csoportnak, mely Németországba toborzott és szállított kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket. Az általuk megkeresett pénzt a férfiak elvették.

Magyar bűnbanda adta-vette a lányokat Németországban

B. Antal közreműködött egy nehéz anyagi körülmények között élő, nyelveket nem beszélő nőnek a németországi Nürnberg városába szállításában. Felügyelte a lányt, aki nem akart prostituáltként dolgozni. Hiába kérte fogvatartóitól, hogy engedjék szabadon. Szexuális szolgáltatásra kényszerítették, s veréssel, esetenként a meggyilkolásával fenyegették. N. Csaba 2017 novemberében 1000 euróért megvásárolt egy nőt egyik bűntársától azért, hogy őt prostituáltként dolgoztassa. Az ebből származó pénzt a férfi 2018 júliusáig elvette.

A rendőrség a csoport három tagját márciusban Fóton fogta el, míg B. Antalra és N. Csabára november 19-én csaptak le. Őket a KR NNI Felderítő Főosztályának munkatársai bűnügyi őrizetbe vették, letartóztatásukat a bíróság november 21-én elrendelte.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Gondolom nem ez az egyetlen banda, aki hasonlóval foglalkozik!!?? Kemény fiúkat keményen kellene megbüntetni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.