Nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet Soros György támadása Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős tagjelöltje ellen – mondta keddi sajtótájékoztatóján a Fidesz-frakció szóvivője. Halász János közölte: a kérdés ezért téma lesz a péntekre összehívott országgyűlési nemzetbiztonsági bizottsági ülésen is.

"Szeretnénk tisztán látni, hogy pontosan mit lehet tudni Soros György újabb Magyarország-ellenes akciójáról"

- fogalmazott, felelevenítve, hogy a hírek szerint a Várhelyi Olivér elleni támadások mögött a bevándorláspárti milliárdos áll.

A hírek szerint Soros személyesen, valamint a hálózata és a médiája által is mindent megtett, hogy "megfúrja a magyar biztost"

- fűzte hozzá.

Kijelentette:

azért támadja Magyarországot, mert Magyarország a Soros-terv útjában áll, és a magyar emberek számos alakalommal nemet mondtak a bevándorlásra.

"Soroséknak az állt volna érdekében, hogy ne a bevándorlásellenes magyar kormány adja az Európai Unió bővítési biztosát, hiszen a bevándorláspártiaknak az az érdeke, hogy a Balkán ne legyen stabil, és a balkáni útvonalon szabadon érkezhessenek a migránsok tízezrei Európa belsejébe" – zárta szavait.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Remélem ebbe fognak a fidesz-kdnp politikusai meghibbani!!?? A jelek azt mutatják!!!??
Clavigo
Küggyétek rá a Tek-et.,,,te halász,,ne szarozzatok,,idióták.
Clavigo
Aktiválni kell a " zosztrák nyugdíjast ",,oszt le van a gond . Ti meg elássátok valahol,,oszt jó napot.
RonaGyuri
Ez tényleg lenyűgöző

eddig sem csodálkoztam, de most teljes mértékben értem a szövegértelmezési gondokat

A derék Magyar Hírlap beszámol róla, hogy „Halász János a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnökeként a testület pénteki ülése után” sajtótájékoztatót tartott.
Beszámolója szerint az ülés témája a volt, hogy „az Információs Hivatalt megkérdezték arról, hogy a hírek szerint Soros György befolyásolni próbálta az Európai Bizottság összetételét a tekintetben, hogy a magyar jelölt ne kapja meg a bővítési biztosi pozíciót.”!
Elmondta: „a zárt ülésen elhangzottakról részleteket nem árulhat el”, de „alapos és feltáró tájékoztatást kaptak”, és ….
Most fijjej Wazze: „sajtóban megjelentekkel ellentétes információkról nem kaptak tájékoztatást”! =))
Hogy – ami valószínű - arra utalót sem arról persze nem szólt. Sőt arról sem, hogy a szolgálatok – ha udvariasan is – de nem küldték–e el őt a búsba az idétlen baromkodásáért!!! =))
kereső
Ki/mi jelent valójában nemzetbiztonsági kockázatot Magyarországra? A fidess=orbán- az orosz bankjával, a türk tanáccsal, az arab pénzváltókból lett milliárdos üzletemberekkel, Adnan Polattal- aki már a magyar energetikai iparba is beszállt.
Egyszóval - orbán, szijjártó, habony, rogán, -és az egész magyar kormány, valamint a "család"!
nezelodo
Nem kell ajvékolni kipcsák tesóink, a pösze dalénekes már régen, jövőbelátóan megénekelte a Gyuri bá' támadását, az "egyszemélyes hadsereg" kezdetű strófában, csak annyira el voltatok foglalva a részegen való prágai szobormászással, hogy meg sem hallottátok, pedig már akkor azt hirdettétek két berúgás között magatokról, hogy ti mentitek meg az országot, pl az oroszoktól! Igaz a Viktorunk kizavarta a Vörös Hadsereget, de akkora a nosztalgiája, hogy most meg visszakönyörgi őket. Biztos akkor nem volt pénze, hogy szamovárt, meg csúcstechnikás orosz tv-t vegyen, és most a Lölö vehet neki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.