2018-ban országosan 1079 esetben, 2019. november 19-ig pedig 810 esetben történt gyalogosgázolás kijelölt gyalogátkelőhelyeken, mely balesetek közül 2018-ban 30, 2019-ben pedig 29 eset volt halálos kimenetelű – közölte tegnap az Országos Rendőr-Főkapitányság Székely Sándor független országgyűlési képviselő kérdésére. Brutálisak a számok, naponta 3 baleset történik zebrákon, és havonta ezekből több is sajnos halálesettel végződik. Rendszeresen olvashatunk ilyen esetekről a sajtóban, legutóbb egy elkeseredett debreceni szülő nyílt levélben kérte a rendőrséget, hogy tegyenek valamit. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága idén tavasszal már lebonyolította a Zebra terv elnevezésű kampányát. Az akció célja volt, hogy a közlekedés legvédtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra hívta fel a figyelmet. Az Országos Rendőr-Főkapitányság tegnapi levele: A képviselő a rendőrség válaszát a Facebookon posztolta, aki a SZOLIDARITÁS Mozgalom biztonság munkacsoportjának tagjaként a törvényi...

Forrás: muon.hu
Feltöltő: munkasok
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.