Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ miniszteri konferencián Sevillában szerdán.

Szijjártó Péter: Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Airbus képviselőivel folytat megbeszélést Sevillában 2019. november 27-én. A tárgyalóasztalnál Jessus Pinillos Prieto, a védelmi biztonsági ágazat vezetője , Didier Vernet hadipari igazgató és Ricardo Rojas alelnök. MTI/KKM/Borsos Mátyás

"Az űripar az egyik legfontosabb iparág lesz a jövőben. Magyarország számárára ez egy újabb fejlődési, kitörési lehetőség, fókuszában a második magyar űrhajós kiképzése és a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) történő felküldése szerepel, amelyet 2024-re reálisan megvalósíthatónak látunk az orosz Roszkoszmosz együttműködésben" – fogalmazott a magyar tárcavezető.

Szijjártó Péter a nemzetközi konferencián beszámolt arról, hogy ezen a héten Új-Zélandról felbocsátják a magyar űripar történetének második és harmadik műholdját, amelyek most először a mesterséges elektromágneses szmogot mérik a magas légkörben.

A további célok között szerepel, hogy 2024-ben Magyarország önálló műholdat állítson Föld körüli pályára. Emellett Oroszországgal együttműködésben magyar tudományos és mérési eszközöket fog feljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra 2024-re. Továbbá előkészítő szakaszban van egy űridőjárási misszió is, amelynek keretében mikroműhold-flottát építünk – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország új külgazdasági és külpolitikai törekvései között szerepel, hogy újra kivegye részét a világűr békés célú felhasználásából.

"Sajnos, Magyarország ebben az iparágban eddig nem volt tényező, dacára annak, hogy magyar vállalatok és magyar egyetemek nagyon sok és nagyon komoly kapacitást, szaktudást és technológiát halmoztak fel ezen a területen" – mondta, hozzátéve, hogy épp ezekre építve kívánnak most változást elérni.

Beszámolt a magyar kormány ennek érdekében hozott stratégiai döntéseiről, mint például a Külgazdasági és Külügyminisztérium portfóliójának kiegészítése az űrkutatás területével és egy nemzeti űrkutatási alap létrehozása január 1-től.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarország jövőre ünnepli az első, 1980-ban végrehajtott magyar űrrepülés évfordulóját, amelynek alkalmából Budapest űrkutatási konferenciának ad otthont.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Titeket kéne oda lőni pubi, olyan felszerelésben amilyen a kórházak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Remélhetőleg első utas őfőméltósága lesz!
1magyar
Miközben - ha beteg az iskolát végzett gyerek és 3 hónapig nem talál munkát dögöljön meg?-
propeller.hu/itthon/3479925-jon-brutalis-tb-szigoritas-sokan-elveszithetik-teritesmentes-orvosi
De parádézni azt kell???
Sámannus
Titeket kéne oda lőni pubi, olyan felszerelésben amilyen a kórházak.
Jozefina
Hiába lőnék fel őket, az űr se fogadná be ezt a bandát!!!??
Nyírfa
Én nem az űrkutatásban való részvétel ellen vagyok, hanem az aránytévesztés miatt neheztelek. Olyan a mi kormányunk, mint az az ember, aki már hónapok óta nem fürdik, de beülne a fodrászhoz, manikűröztetne, és újonnan vásárolt ruhákban parádézna. Nem zavarja, hogy büdös, hogy elkerülik, hogy kiküldik az üzletből, hogy leszállnak a buszról miatta.
Olyan a mi kormányunk, mint az a ház, amelynek a homlokzatát kifestették, cicomázták is, de belül patkányok szaladgálnak, nem folyik a víz, és nem működik a fűtésrendszer.
Van egy kirakatkormányunk, amely belül üres, nincs mondanivalója a társadalom számára, kakastaréjban utazik, és bűzlik a mentális kosztól.
csak úgy....
arany petikém! 2024-re, ti már a zürben lesztek.
Eladott Ország
A Roszkoszmosszal kapcsolatban amiről a leggyakrabban lehet olvasni, az a korrupció. Gyanítom, hogy emiatt van a nagy NER-es nyomulás is az orosz űrkutatás irányában. Az nemzetthy-mélykeresztény kormány első számú jelöltjét már leszerződtették az amerikaiak...
uploads.disquscdn.com/images/8506351068a2f4782dc4dba926731f143483a23955e1c249585b947e1a097b55.jpg?w=600&h=660
Hivatalosan a hazánkban világhírű vérfideszes Ferencz Orsolya (Űrügyi miniszteri biztos) van kitalálva arra, hogy rajta keresztül lopjanak ki ezermilliárdokat úgy a rendszerből, hogy ne is lehessen belekötni.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Faktualis.blogstar.hu%2Fpages%2Faktualis%2Fcontents%2Fblog%2F42598%2Fpics%2F15057366848926583_800x600.jpg&key=hj68ttXBPUw9kWumsngjxQ&w=600&h=329
1magyar
Legalább, de talán még irritálóbb mint a stadionépítések.
RonaGyuri
Igaz az is gondot okozott, hogy hány hellyel estek vissza a rangsorban az aranylábúak

hogy az mi derék külgarázdánk hülye hozzá és össze-vissza zagyvál ebben is az egy dolog, de a firkászék még bele is húznak

„Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe” – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ miniszteri konferencián Sevillában szerdán. Hozzátette „Az űripar az egyik legfontosabb iparág lesz a jövőben. Magyarország számárára ez újabb fejlődési, kitörési lehetőség, fókuszában a második magyar űrhajós kiképzése és a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldése szerepel, amelyet 2024-re reálisan megvalósíthatónak látunk az orosz Roszkoszmosz együttműködésben”
Amiben az érdekesség az az, hogy idén tavasszal az illetékes NER-társnő még odanyilatkozott, hogy egyelőre újabb magyar űrhajósra ne számítsunk, mikor arról számolt be, hogy a kormány megduplázta az ellátmányukat az eddigi 2,2-ről 4,3 milliárd forintra emelte „állami támogatást, amit a kormány az űrkutatás fejlesztésére ad. ”!
Tegnap este Szijjártó Péter az RTL Híradó kérdésére azt mondta, hogy „10 milliárd forintot költ a kormány a következő három évben arra, hogy 2024-ben magyar űrhajós mehessen a világűrbe ” – írja az egyik portál, később azt is mondta, hogy: „Legfeljebb négy űrhajóst képeznek ki, közülük választják ki azt, aki feljuthat az űrállomásra. Kiképzésük 3 évig tart és 7-10 milliárd forintba kerül majd.”. Igaz címként „10 milliárdot szán a kormány a magyar űrhajósra”-t választva. Míg mások szerint:
„Tízmilliárdot költhet a kormány arra, hogy magyar űrhajós mehessen a világűrbe”,
„10 milliárdot költhet a magyar űrhajósokra a kormány”,
etc.
Amihez két adat, egyfelől; „Évente 100 milliárd megy el focira, 20 milliárd utánpótlás-nevelésre”,
másfelől az un. űr-turisták utoljára 2009-ben 25 millió dolcsiért utaztak, ami mostanra valószínű mostanra több úgy hogy csak erre sem biztos, hogy elég lenne a pénz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.