A testület leszavazta az idős otthonok bevonását a téli hajléktalanellátásba. A képviselők külön szavazással – 11 igennel, 20 nem ellenében, egy tartózkodás mellett – nem támogatták az előterjesztésnek azt a pontját, amely szerint felmérték volna, hogy a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő idősotthonokban a télen soron kívül hány helyre tudnának idős, gondozandó hajléktalan embereket befogadni. A testület tehát nem fogadta el az idősotthonokra vonatkozó javaslatot, az előterjesztés ezen kívüli részét viszont megszavazták. Karácsony Gergely hangsúlyozta: a hajléktalan emberek annyiban különböznek a többiektől, hogy nincs otthonuk.

A hajléktalan emberek téli, úgynevezett krízisellátásának javítását célzó intézkedésekről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, amely a többletfeladatok biztosítására 47 millió forintot különített el.

A testület egyhangúlag támogatta Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, és felkérte, hogy az ellátásban részt vevő intézményekkel és szervezetekkel együttműködésben tegyen hathatós lépéseket az éjjeli menedékhelyek élősködőmentesítése, akadálymentesítése, az aktív lábadozó helyek számának bővítése és az úgynevezett alacsonyküszöbű helyek (ilyenek a nappali melegedők) biztosítása érdekében.

A közgyűlés felkérte Karácsony Gergelyt, hogy kezdeményezzen együttműködést a kerületi önkormányzatokkal a hajléktalanná válás megelőzéséről szóló közös fővárosi stratégia megalkotására. Továbbá ennek keretei között a helyi rendeletek olyan módosításaira, amelyek már a téli kilakoltatási moratórium lejárta előtt biztosítják az elhelyezés nélküli kilakoltatások elkerülését és a hajléktalanná válás megelőzésére vonatkozó törvényi kötelezettség teljesítését.

A főpolgármester egyeztetést kezdeményez a közműcégekkel a fűtéshez használt energiaszolgáltatásból való kikapcsolás megelőzése érdekében, a budapesti rendőrfőkapitánnyal a kihűléses halálesetek hatékonyabb megelőzése érdekében, valamint az Országos Mentőszolgálat vezetőjével a hajléktalan emberek "életmentő egészségügyi ellátásának megfelelő biztosításával, valamint ennek a közterületen élő hajléktalan emberek szociális ellátásával való összehangolásával" kapcsolatban.

A főváros hajléktalanügyi stratégiája felülvizsgálatra szorul, ez jövőre esedékes. A közterületi hajléktalanság csökkentése szempontjából nem a férőhelyek mennyisége, hanem a minősége a legsúlyosabb probléma, például az olyan férőhelyek hiánya, amelyek lehetővé teszik az eltérő szükségletű hajléktalan emberek megfelelő elhelyezését – olvasható a megszavazott előterjesztésben.

A vitában a Fidesz-KDNP-frakció képviselői elfogadhatatlannak és nonszensznek nevezték, hogy az idősotthonok várólistás helyeire hajléktalanokat juttassanak be, és kérték a főpolgármestert, hogy vonja vissza ezen javaslatát.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester azt mondta, hogy a főpolgármester javaslata jórészt nem tartalmaz újdonságokat, a kerületek eddig is egyeztettek az érintett szervekkel és szervezetekkel együtt végezték munkájukat a probléma orvosolása érdekében.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester arról beszélt, megdöbbenéssel áll a javaslat előtt, hiszen az idősotthonokba való bekerüléshez jelentős összeg szükséges és várólista is van, továbbá az otthonok lakói és az ott dolgozók sincsenek felkészülve hajléktalan emberek fogadására.

Kiemelte: a javaslat is elismeri, hogy a hajléktalanok számára elegendő hely áll rendelkezésre a számukra fenntartott intézményekben, továbbá a kerületek és a főváros eddig is megtett mindent, hogy a hajléktalanellátás megfelelő szintű legyen.

Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) XXII. kerületi polgármester jó iránynak nevezte, hogy megkülönböztetett figyelemmel foglalkozzanak a hajléktalan emberekkel, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az idősotthonokban sem a szakmai, sem a műszaki feltételek nem állnak rendelkezésre a fogadásukra.

Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) szerint teljes megtévesztés azt a látszatot kelteni, hogy egy új koncepciót vázol fel a javaslat. Közölte, a többletforrás biztosításával egyetértenek, és szerinte is fontos egy közös átfogó koncepció kialakítása.

Pikó András független józsefvárosi polgármester közölte, támogatja az előterjesztést, amely segíteni fogja, hogy az új szociálpolitikai megközelítés megvalósulhasson, valamint hangsúlyozta egy hosszú távú stratégia kidolgozásának fontosságát.

V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester szerint a javaslat régi adóssága a fővárosi önkormányzatnak. Azt mondta, tetszik neki, hogy végre nem hajléktalanokról, hanem emberekről beszélnek a probléma kapcsán. A hajléktalanság nem személyes probléma, hanem az egész országot sújtó lakhatási válság esete – jelentette ki.

Horváth Csaba (MSZP) zuglói polgármester helyes irányba tett lépésnek nevezte a javaslatot, és hangsúlyozta azt is, hogy a probléma gyökeréhez kell nyúlni, nem tűzoltásra van szükség. Szerinte a idősotthonok ügyében félreértés van, végletesen értik, hogy valaki hajléktalan, miközben lehet, hogy az érintett ember nemrég vesztette el az otthonát. "Ne úgy tekintsék, hogy valami rémséget kell beköltöztetni" – fogalmazott Horváth Csaba.

Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester a legfontosabb feladatnak a közös átfogó koncepciót kialakítását jelölte meg.

Soproni Tamás (Momentum) VI. kerületi polgármester a kormányoldali képviselők felszólalására reagálva megjegyezte, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása idején kriminalizálták a hajléktalanságot.

Karácsony Gergely elmondta:

az idősotthonokra vonatkozó javaslat csupán a szabad helyek felméréséről szólna, semmiféle várólistát nem akarnak meghosszabbítani, és kiemelte, hogy a hajléktalan emberek annyiban különböznek a többiektől, hogy nincs otthonuk.

A képviselők végül külön szavazással – 11 igennel, 20 nem ellenében, egy tartózkodás mellett – nem támogatták az előterjesztésnek ezt a pontját, amely szerint felmérték volna, hogy a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő idősotthonokban a télen soron kívül hány helyre tudnának idős, gondozandó hajléktalan embereket befogadni.

Forrás: MTI, mfor.hu

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Az idős otthonokba kihalásos alapon, sok pénzért lehet bejutni ha valaki megéli a várakozás idejét
Miből gondolta Karácsony, hogy ott van hely?
A stadionok meg üresen konganak..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Az idős otthonokba kihalásos alapon, sok pénzért lehet bejutni ha valaki megéli a várakozás idejét
Miből gondolta Karácsony, hogy ott van hely?
A stadionok meg üresen konganak..
advocat
Az idős otthoni butaság. Hajléktalan szálló építése, átépítése, esetleg.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Én is azt gondolom, hogy természetesen nem minden hajléktalan alkoholista, tolvaj, összeférhetetlen, szociopata és nyilván teljesen egyéni sorsok vannak. Inkább munkát, lehetőséget kellene nekik juttatni a kiemelkedéshez.
Amelyik akar, élni fog vele.
De mások, akiktől vagyonokat szedtek be azért, hogy idős otthonban élhessenek igenis jogosan tiltakoznak ez ellen. Szerintem.
Eriksson
A világ legostobább ötlete. A idősek otthonának lakói vagyonukat, nyugdíjukat fektetik bele, hogy nyugodt békés öregkoruk legyen.
Eriksson
Karácsony Gergely hangsúlyozta: a hajléktalan emberek annyiban különböznek a többiektől, hogy nincs otthonuk.
vacsi
"Karácsony Gergely hangsúlyozta: a hajléktalan emberek annyiban különböznek a többiektől, hogy nincs otthonuk."
Ez az ember bolond! A hajléktalanok - természetesen nem mind - a bűnözésben lelik meg az életformájukat. Elég csak szétnézni az aluljárókban, a várótermekben...
Az idősotthonok a tisztességben megöregedett embereknek vannak szánva, akik már nem tudják ellátni magukat, vagy nem akarnak egyedül élni - és nem mellékesen fizetnek az ellátásért. Hogy gondolja, hogy ezeket rájuk szabadíthatja?!
Ott vannak a stadionok, konganak az ürességtől - azokban el lehet helyezni a hajléktalanokat, ha már annyira akarják!
jesz
@Eriksson: rövid, velős indok.

Ott a pont.
jesz
Karácsony ezzel a mondatával szegénységi bizonyítványt állított ki magáról...jártam néhány idősotthonban, ahol tisztaság, rend, békesség, jó ellátás van. Ahová 16millió befizetésével lehet bejutni, kimondottan hotel színvonalú(várni kell, hogy bejuthasson a versenyző)
Jártam olyanban, ahol csak két milla a beugró, de ott is kifigástalan minden, csak szerényebb kivitelben...

Namost ha ide akár csak egy éjszakára is, de betesznek néhány hajléktalant, az bizony botrányba torkollik órákon belül..

Karácsony vigyen haza néhányat...lefürdeti, megeteti, tiszta ruhát ad rájuk, aztán lesz, ami lesz..

Szóval baromság amit javasol
Eladott Ország
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--AwmOmsea--/w_1160/7Md32GbTrTimmOWKs.jpeg
Finnország az egyetlen európai ország, mely képes volt csökkenteni hajléktalanjai számát. A program sikerességét az országos szintű együttműködés garantálta. Tudták, hogy ha képesek a programot sikerre vinni, azzal mindenki jól jár. Ugyan a program országos szintű, mégis Helsinki városában a legjelentősebb a munka, és annak eredménye. Hajléktalan szállókat és hosteleket alakítottak át idővel egyéni lakásokká, melyeket a hajléktalanok kaptak meg. A túlzsúfolt szállók idővel megszűntek Helsinki városában, egy új lehetőséget teremtve azok számára, akik korábban még nem láttak módot arra, hogy ismét normális életet éljenek. kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/07/regisztr%C3%A1lt-hajl%C3%A9ktalanok-sz%C3%A1ma.jpeg
Ismét mások példájából tanulva, Magyarország is képes lenne átvenni ezt a – már bizonyítottan sikeres – programot, ha valóban fontos lenne a hajléktalanok sorsa. Egy országban, ahol közpénz milliók és milliárdok mennek el arra, hogy a politikusok és családjaik törvénytelenül meggazdagodjanak, ott arra is kellene legyen pénz, hogy bajbajutott sorstársainkat megsegítsük. Ahelyett, hogy megpróbálnánk a szőnyeg alá söpörni azt, ami már régen nem fér oda, elkezdhetnénk olyan dolgokba „ölni” az adófizetők milliárdjait, ami valóban közérdek. A hajléktalanok száma 2015-ben meghaladta a 10 000 főt, mely szám nem hogy csökkenő tendenciát mutatna, de évről évre emelkedik, reménytelen helyzetbe sodorva emberek ezreinek életét. Van megoldás, elég a mellébeszélésből.
Eladott Ország
@Eriksson: ma, 15:44; A hajléktalanság minden országban jelen lévő probléma, de az nem sokat segít a dolgon, ha a kormány olyan módon igyekszik segíteni a devizahiteleseken, hogy azzal csak azok tudnak élni, akik eleve ne szorulnának hitelre (például végtörlesztés), közben folyamatosak a kilakoltatások. Naponta kerülnek utcára olyan családok, akik nem tudják fizetni a bedőlt hitelüket, vagy akár a rezsi befizetése is megoldhatatlan problémát jelent számukra. A társadalom, civil szervezetek, magánemberek bőven erőn felül segítik a reménytelen helyzetben lévőket. Egészen pontosan: átvállalják az államfeladatit, ugyanis a lakhatás megoldása és ezernyi más, a nehéz élethelyzetekben segítséget jelentő megoldás állami feladat. Lenne. Sajnos a Bibó kollégium befogadóképessége véges, az ország lakóinak többsége nem onnan rajtolt, ezért jellemzően kevés pénzért sokat kell dolgozni, vállalni kell a felelősséget és tudomásul kell venni, hogy amennyiben valaki bajba kerül, nem számíthat a kormányra, csak önmagára és azokra a civilekre, akik maguk sem dúskálnak a javakban. Egy valamiben lehet támaszkodni a nagyszerű és humánus fideszesekre: bölcs tanácsokban.
Eriksson
@Eladott Ország: Megint másról beszélsz.
A hajléktalanok problémáinak megoldását még a finnek sem a nyugdíjas otthonokban keresik.
1magyar
@Szeparepa2: Bizony, elhagyott épületeket felújíttatni velük, mert aki tud biztosan dolgozna egy külön kis szobáért mosdóval. Legalább aki akar tenni,dolgozni ezért adják meg a lehetőséget.
Sok elhagyott, lepusztult épület áll évtizedek óta.
terlasz
A sok antiszociálissá vált alkoholista hiányozna még a nyugalomra vágyó idős, beteg embereknek!
Eladott Ország
@Eriksson: tegnap, 16:32; Egy országban, ahol közpénz milliók és milliárdok mennek el arra, hogy a politikusok és családjaik törvénytelenül meggazdagodjanak, ott arra is kellene legyen pénz, hogy bajbajutott sorstársainkat megsegítsük. Ahelyett, hogy megpróbálnánk a szőnyeg alá söpörni azt, ami már régen nem fér oda, elkezdhetnénk olyan dolgokba „ölni” az adófizetők milliárdjait, ami valóban közérdek. A hajléktalanok száma 2015-ben meghaladta a 10 000 főt, mely szám nem hogy csökkenő tendenciát mutatna, de évről évre emelkedik, reménytelen helyzetbe sodorva emberek ezreinek életét. Van megoldás, elég a mellébeszélésből. A Housing First (otthonteremtés elsőként) program San Francisco városából indult 1988-ban, melyet azóta több ország vett át nagy sikerrel. A program lényege, hogy a hajléktalanok fokozatos lakhatásának biztosítása helyett – értsd hajléktalan otthonok, átmeneti lakás – azonnal saját otthonhoz juttatják a rászorulókat. Ahelyett hogy étkeztetésekbe és ideiglenes hajléktalan szállókba ölnének milliókat, egy hosszútávon megtérülő lakhatási programot indítottak. Noha az országok többségében sikeresnek bizonyult a projekt, mégis Finnország az, amely kiemelkedik a sorból. Magyarországon a hajléktalanok közellenséggé váltak. Sorra születnek az életüket korlátozó jogszabályok, üldöző rendelkezések, szerveződnek a zaklatások. Mint az elmúlt években sokszor bizonyították, az ellenség-gyártás alapvető eleme a fasisztoid propagandának, és a hajléktalanok, mint nem túl népszerű és védekezésre képtelen népcsoport, tökéletes alanynak látszik mindehhez. Az is könnyen belátható, hogy van egy széles magyar választói réteg, aki egyfajta „rendrakásként”, egy probléma megoldásaként fogja fel a hajléktalanok kiszorítását, és tapsol a történetnek. Nyilván megfelelő propagandával ez a választói réteg még szélesíthető is.
Eriksson
@Eladott Ország: 06:26 Ezt már megint honnan ollóztad?
Málna
@1magyar: Aki akar, az most is dolgozik. Megvan rá a lehetősége.
KisGenyo2
Miért nem a luxus lakóparkok üres lakásaiba helyezés a nagy ötlet?
Azokkal b@sszunk ki, akik a legvédtelenebbek?
Karácsony egy f@sz!
Eladott Ország
@Eriksson: MA, 09:07; A KESMA-ból te f@szfej!
Eriksson
@Eladott Ország: ???
A KESMA = Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány
Te nagyon okos-
Lepényleső
Rengeteg semmire kellő stadion van,építményeiben miért nem teleltetik ki pl. ott őket,közpénzen mint mindent?
Eladott Ország
@Eriksson: tegnap, 17:10; A KESMA-val kapcsolatban csak arra céloztam, hogy a hajléktalanság problémájának alkotó jellegű megközelítését nem a kormány által közpénzből fenntartott szennylapokban ( beleértve a megyei napilapokat ) kell keresni. Ezeknek nem ez a céljuk, az ellenségkép- és szarkeverésen kívül.
Eriksson
@Eladott Ország: Egy alapítvány az alapítvány. Abból nem lehet idézni, legfeljebb a működési szabályzatából.
Eladott Ország
@Eriksson: Röviden: Arról van szó, hogy sok mindenre jutna, ha ez a mocskos tóger fidesz banda nem lopna és a gazemberek börtönben lennének. uploads.disquscdn.com/images/dc359658775ef35236a5f0e384c109c4d43e657d92ef0882f23bdabac889d0cb.jpg?w=600&h=465
Eriksson
@Eladott Ország: Te meg butaságból készülsz diplomázni és gyűjtöd hozzá az anyagot.
division
@Eriksson: Én még fokoznám, tegyék be őket magán otthonokba is, olyan idős emberek mellé akik milliókat fizettek, és fizetnek nem keveset a mai napig. Jól tudtuk mi egy páran mit fog hozni majd Budapestnek Kari Geri ( rászolgált a nevére), és nem is kellett csalódnunk. Azzal lehetne ezt még fokozni, hogy minden olyan nyugdíjas szobájába tegyenek be társnak egy hajléktalant, aki rá szavazott, legyenek tisztába tettük következményeivel:-)))
division
@Eriksson: Hagyd ezt a szerencsétlent, nem dolgozik ezért nagyon sok a szabad ideje, reggeltől estig itt osztja a trágárságait, valószínűleg sikertelen ember volt világ életében, ezért ilyen frusztrált:-))
Eriksson
@division: Mások tollával ékeskedik, a sajátjából csak trágárságra telik.
Erős a gyanúm,hogy nagy fokú üldözési mániája lehet.
vacsi
Ő hányat vitt már haza, a saját családjához?!
bencemacska
Nagyon sok hozzászólást elolvastam, sok igazság is van bennük.
DE: egyetlen egyet sem találtam, amely leírná, hogy nagyon sok nyugdíjas otthon olyan felszereltségű és állapotú, hogy még hajléktalan szállónak sem a szabadna nevezni! Hogy az "elfekvőket" ne is említsük. Élnek ott olyanok is, akik nem is keveset fizetnek ezért a nyomorért!
A család azt hiszi jó helyen van a hozzátartozója, néhányan nem is veszik észre, hogy csak akkor van "elfogadható állapotban", amikor várható a látogató érkezése, stb., stb
No ezeket kellene kiváltani, elfogadható ÖREG OTTHONOKKAL, a mait pedig IDEIGLENES hajléktalan szállóvá alakítani.
Persze ehhez pénz is kellene! De hát Magyarország gazdasága virágzik! Pénz, mint a pelyva!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.