Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás volt jogsértő – közölte az önkormányzat csütörtökön, a jegybank előző napi közleményére reagálva.

Budavári önkormányzat: hazudik a Matolcsy-féle jegybank

Az MNB azt írta: szerződést szegett a V. Naszályi Márta polgármester által vezetett Budavári Önkormányzat azzal, hogy leszereltette a Szentháromság utcában, a Bölcs Vár előtti parkolást lehetővé tevő táblát.

Az önkormányzat erre reagálva megjegyezte: a Budapest Közút Zrt. tavaly már informálisan jelezte az önkormányzat számára, hogy a várakozni tilos tábla kihelyezése törvénytelen. A korábbi városvezetés által jogosulatlanul kihelyezett jelzőtáblát távolította most el az önkormányzat.

Kiemelték: az MNB és az I. kerületi önkormányzat között "nincs és nem is volt a Magyar Nemzeti Bank alapítványa tulajdonában álló épület előtti területen parkolóhelyek kizárólagos használatára vonatkozó szerződés". Van egy 2014. március 11-én, a Budavári Kapu Kft. és az MNB által aláírt megállapodás, amelyben a Budavári Kapu Kft. az önkormányzat tulajdonában álló közterületi parkolóhelyek közül négyet 10 évre ingyenesen kizárólagos használatba adott az MNB számára.

A megállapodás kifejezetten kimondta, hogy az MNB a kizárólagos várakozási helyekért megváltási díjat nem köteles fizetni – írta az önkormányzat, kiemelve: ez a rendelkezés jogszabálysértő, és kárt okozott, okoz az önkormányzat számára. A tíz év alatt összesen így 52 millió forint kár érte volna az önkormányzatot, 2014 óta már nagyságrendileg 29 millió forint jogos bevételtől esett el – tették hozzá.

Ezzel a megállapodással a Budavári Kapu Kft. és a Magyar Nemzeti Bank súlyosan megsértette a Fővárosi Közgyűlés parkolási rendeletét, és annak a kizárólagos használatú várakozási helyekre vonatkozó szabályait – szögezték le, kiemelve: a fővárosi parkolási rendelet és más jogszabályok alapján sem az MNB, sem annak alapítványa nem jogosult kizárólagos várakozási helyre, "különösen nem ingyenesen".

A fővárosi parkolási rendelet alapján ugyanis, ha jogosult is volna az MNB vagy annak alapítványa ilyen kedvezményre, akkor parkolóhelyenként évente a várakozási díj 2500-szorosát kellene megfizetnie – jegyezték meg.

Kitértek arra is, hogy a "törvénytelen megállapodást" üzleti titokként kezelték, s a titoktartást kiterjesztették a saját alkalmazottjaikra is, valamint mindazokra, akik e "megállapodás alapján törvénytelenül parkoltak".

"V. Naszályi Márta a jövőben elképzelhetetlennek tartja, hogy az önkormányzat vagy annak a cége ilyen titkosított szerződésekben játssza ki a közvagyont, és vegye el a várban lakóktól a parkolóhelyeket" – fogalmaztak a közleményben, amely szerint a kerület polgármestere utasítja a Budavári Kapu Kft.-t, hogy a törvénysértő megállapodást ne hajtsa végre, törölje a jogosulatlan rendszámokat a rendszerből, és vizsgálatot indít annak érdekében, hogy az önkormányzat jogi úton milyen kártalanításhoz juthat hozzá.

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Azt figyeltem meg, hogy ezek az Orbánék a kivételezésekre, az előjogokra izgulnak fel. Náluk az ösztrogén termelést az indítja be, ha olyat tehetnek amiért egy átlagembert megbüntetnek. A parkolás is ezek közé tartozik.
Zugló volt fideszes polgármestere anno például ilyen parkolót kapott amiről ordít, hogy meg akarta mutatni, hogy ő különb a többinél:
ocdn.eu/pulscms-transforms/1/sMhktkpTURBXy9hYjhjMzQwNmMzYjA5MmZlNjhmN2Q1YWUxMDBlYTFkOS5qcGeRlQLNAyAAwsM
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fahrenheit451
A parasztok nem tudják értékelni az értéket - a pénzen megvehetőt sem.
Ezért voltak vannak, lesznek parasztok, a parasztok.
Szép autóba ülnek a parasztok...
Óh, ti szegények, hogy ennnyivel beéritek...
BUTA PARASZTOK !!!
fahrenheit451
@Szeparepa2: Én egy állat vagyok (rendőrők a tanúim). De meg foglak vígasztalni - a vígaszágon :)
Mert mindent tudok arról, amiről az emberek nem tudnak semmit.
fahrenheit451
Egy állat vagyok, és imádom ezt az érzést.
Szeretlek, mint állat!

www.youtube.com/watch?v=SlPhMPnQ58k

Baszd meg!
fahrenheit451
Azt mondod szeretlek.
De ezzel nem kerülsz küzelebb hozzá.
Neki meg vannak a saját gondolatai, vágyai, érzései, amit te sosem érthetsz meg - mert pont miattad nem lehet teljesen őszinte.
Sosem lesztek együtt, sosem fogtok együvé tartozni.
Közeledtek, de sosem fogtok célba érni - együtt.
Ez gáz.

Nagy szerelem?
Tudod mennyi jó nő, jó pasi van a világon, akik miatt simán kiszeretsz a jelenlegi szerelmedből?
Nem a szerelem a világ mozgatórugója, gyökér sorozatnéző!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.