A jelek szerint Demcsák Zsuzsa megússza az ittas vezetést.

Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett júniusban Demcsák Zsuzsa, akit akkor meg is bírságoltak, és a vezetéstől három évre el is tiltottak. A tévéssel ez már másodjára esett meg, s bár nem vezethetne, csütörtök délután azonban mégis volán mögé bátorkodott ülni. Arról, hogy Demcsák Zsuzsa és indiai férje, Krishan autóval ment vásárolni, fotó és videó is tanúskodik.

A Bors azt írja, Demcsák Zsuzsa mindössze megrovást kaphat és legrosszabb esetben pénzbüntetés is járhat ezért. Ám mivel nincs feljelentés, ezért a rendőrségnek nem kötelessége nyomozni. A műsorvezetőnő egyébként elismerte, hogy tiltása ellenére vezetett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ilyen az, amikor az embernek saját fotósa van, aki soha nem unja meg, hogy megörőkítse a pillanataink️#férjem #napsütés #szeretlekbudapest

Demcsák Zsuzsa (@zsdemcsak) által megosztott bejegyzés,

Bacsek György ügyvéd a lapnak azt mondta: Ha valaki jogosítvány nélkül vezet, annak ellenére, hogy bevonták a vezetői engedélyét, az szabálysértésnek minősül, és maximum pénzbüntetést von maga után – közölte az ügyvéd, majd hozzátette: A szabálysértések esetében az elévülési idő fő szabály szerint hat hónap. Vagyis, ha fél éven belül nem jelenti fel senki Demcsák Zsuzsát, ez a mostani eset olyan, mintha mi sem történt volna.

A lap továbbá egy klinikai szakpszichológus véleményét is kikérte.

Nyilvánvaló, hogy ez egy berögzült rossz szokás Demcsák Zsuzsánál. A kockázat alulbecsülésének tipikus példája. Nem méri fel, milyen kockázata lehet annak, hogy jogosítvány nélkül vezet. Ennek az oka az, hogy nyilvánvalóan sokkal többször ült már így volán mögé, mint ahányszor elkapták. Úgy érzi, nincs különösebb következménye a tetteinek

– mondta a Borsnak dr. Szlobodnyik Csaba klinikai szakpszichológus.

Címlapkép: Instagram/zsdemcsak

(borsonline.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fantomasz
Nincs kivételezés ,vagy mindenkivel van . El lehet dönteni annak aki erre illetékes .
Én a jogszabályok alapján való eljárást preferálom .
jesz
Egyszer csak feljelenti valaki...mondjuk az ördög ügyvédje...vagy bárki, aki nehezen viseli az ilyen bátorságot. Már csak fél évet kell várnia, és ott sem vót..
Lepényleső
Mindenki megnyugodhat,a többség jogsi nélkül ezentúl sem autózhat. Ez az ismertető jegye a magyar "jogállamnak"?
Valaha csak úgy fogalmaztak;"Amit szabad Jupiternek,nem szabad a kis embernek!"- s ők magukat tartják nagynak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.