Nem ízlik neki az ellenzéki összefogás.

Kósa: a zsidóknak lehet, hogy még jól is esett a nyilasokat megszavazni
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Fidelitas tisztújító kongresszusán tartott beszédében Kósa Lajos az önkormányzati választások eredményét is elemezte – vette észre a hvg.hu.

Debrecen korábbi polgármestere úgy látja, átalakultak a politikai viszonyok,

a „nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra, ami eddig mindig rárontott a magyar nemzetre”.

A tárca nélküli miniszter azt is megjegyezte,

a zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe

– néven is nevezve Kulcsár Gergely jobbikos képviselőt, aki korábban durva antiszemita megnyilvánulásairól lett ismert. Egyszer például beleköpött a holokauszt Dunába lőtt áldozatainak emlékére a rakparton felállított vascipők egyikébe, majd erről humoros levélben tájékoztatta jobbikos politikustársait.

A helyszínről tudósító Mérce felvételén a lényeg 1 óra 21 percnél kezdődik:

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mekkora marhának kell lenni ahhoz, hogy egy életen át csak és csakis ordenáré baromságokat beszéljen valaki. Különös tekintettel egy olyan emberre, aki bele lett foglalva abba a körbe, amelyikben azért látszania kellene némi értelemnek, humánumnak meg erkölcsösségnek. Szerencsétlenségünkre éppen oda ette a fene, ahol mindezek hiányoznak. Politikus lett a Kósa mester, azt nem mondom, hogy a javából, hanem éppen az aljából. Most már nagyon sok idő eltelt ahhoz, hogy az ember feltételezze, valamicskét gördül ennek a fickónak esze kereke. Nem. Vagy berozsdásodott, vagy mindig ilyen rozsda marta volt szegény. A bugyuta baromságaival vetekedhetne a Csendes Don regény hosszúságával. Háromszor. Mindez magánügy is lehetne, de nem az. Nagyon nem az, hanem olyan szégyellni való ember ez, hogy párját ritkítja. Pedig a Fideszben akad vetélytársa trottyos eszű, bolond emberből. Ebben a narancssárgára pingált bandában egyre többen vannak, akik szürkeállományukba piros lámpát műttettek be: gondolkodni tilos! Kósa fejében örökös piros lámpa éghet, ez most naponta, na jó, hetente kiderül. Stop ész! Kósa tökéletesen megfelel az orbáni elvárásoknak: tőle is menekül az értelem. Menekült értelem. Világszabadalom! Aladdin, csinálj neki világosságot! Kósa nem érvel, hanem annyi vélemény bír kijönni piros lámpás fejéből, mint az elefántnak, ha birizgálja a légy. Csak odacsap. Látszik, hogy a legalsó szintű gógyival lehet a legjobban élni Orbán-klánként. Az a baj, hogy Kósa mamának nem csak egy nagy disznó hizlaldája, de csak egy baromfi(j)a is van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Ezt az embert vonjátok ki a forgalomból!
Eladott Ország
Mekkora marhának kell lenni ahhoz, hogy egy életen át csak és csakis ordenáré baromságokat beszéljen valaki. Különös tekintettel egy olyan emberre, aki bele lett foglalva abba a körbe, amelyikben azért látszania kellene némi értelemnek, humánumnak meg erkölcsösségnek. Szerencsétlenségünkre éppen oda ette a fene, ahol mindezek hiányoznak. Politikus lett a Kósa mester, azt nem mondom, hogy a javából, hanem éppen az aljából. Most már nagyon sok idő eltelt ahhoz, hogy az ember feltételezze, valamicskét gördül ennek a fickónak esze kereke. Nem. Vagy berozsdásodott, vagy mindig ilyen rozsda marta volt szegény. A bugyuta baromságaival vetekedhetne a Csendes Don regény hosszúságával. Háromszor. Mindez magánügy is lehetne, de nem az. Nagyon nem az, hanem olyan szégyellni való ember ez, hogy párját ritkítja. Pedig a Fideszben akad vetélytársa trottyos eszű, bolond emberből. Ebben a narancssárgára pingált bandában egyre többen vannak, akik szürkeállományukba piros lámpát műttettek be: gondolkodni tilos! Kósa fejében örökös piros lámpa éghet, ez most naponta, na jó, hetente kiderül. Stop ész! Kósa tökéletesen megfelel az orbáni elvárásoknak: tőle is menekül az értelem. Menekült értelem. Világszabadalom! Aladdin, csinálj neki világosságot! Kósa nem érvel, hanem annyi vélemény bír kijönni piros lámpás fejéből, mint az elefántnak, ha birizgálja a légy. Csak odacsap. Látszik, hogy a legalsó szintű gógyival lehet a legjobban élni Orbán-klánként. Az a baj, hogy Kósa mamának nem csak egy nagy disznó hizlaldája, de csak egy baromfi(j)a is van.
RonaGyuri
képzeld Wazze, miket mondana, ha Orbán nem 0-toleranciázna! =))
Sámannus
Lala neked is az lenne a jó, ha a faszodra lépne már valaki.
Fantomasz
Te majom ? Minősíthetetlen amit az emút 10 évbe műveltetek itt úgyhogy pofa be !
tudode
Kupak Lala messzire ment ezzel a zsidózással!!!
.
Miért is?
.
A rendszerváltás óta melyik rezsim rendelkezik közlóvéból kommunikációs izékével, több tiz milliárdért egy, közelebb a 100-hoz másvallásúval, és a migráncsokkal ijesztgetve a társadalmat, akik már átmentek földi kutyának is!!!
.
Emlékszünk még azzal a különbséggel, hogy nem napló, a világháló fog mesélni őfélesége kommunikációs hadicseleire, elvégeztetve a piszkos melót, feláldozva az országot a hatalo, és a lóvé oltárán:
.
--- Még mindig kísért Goebbels doktor szelleme
.
www.origo.hu/tudomany/20150422-meg-mindig-kisert-goebbels-doktor-szelleme-szerzoi-jogi-per-goebbels-naploja-miatt.html
.
""Goebbels oldalági rokonai szerzői jogi pert indítottak Adolf Hitler leghűségesebb híve, az egykori birodalmi propagandaminiszter kortörténeti dokumentum értékű naplója miatt."""
.
Tehát ahány ház annyi féleképpen hülyítik a társadalmat, ki tudja milyen céljaik elérése céljából!
Nessy
Ez is komp akart lenni kiskorában, de nem komplett!
Úgy látszik komoly problémákat okoz a közelgő hidegfront! Ennyi ökörséget, ami itt napok óta elhangzik, nehéz lett volna összeszedni normális viszonyok között.
Nyírfa
Kíváncsi vagyok, Köves Somló elküldi-e Kósát oda, ahová való, vagy lehajtja a fejét, és zavartan mosolyog, ahogy azt mindig is elvárták a zsidóktól, ha rajtuk köszörülték a nyelvüket.
Nem várok én senkire: Kósa, menj Te az erkölcsi szemétdombra, és ásd el magad! Úristen, még azt is el tudom rólad képzelni, hogy vihorásztál közben!
Nyírfa
Bocsánat, Köves úr, elírtam a nevét. Slomo, természetesen.
jesz
...Kósának iszom minden szavát...olyan bölcs ember.
justhpeter
@Nyírfa: Talált, süllyedt. Köves Slomó valóban lehajtja a fejét és zavartan mosolyog. Sajnos.
verőce21
A lypsi moslékkoalíció a neoliberálisokra szavazott, a globalisták összeálltak a gőzfürdős német nyugdíjasokkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra, ami eddig mindig rárontott a hazaszerető magyar nemzedékre.
Nyírfa
@justhpeter: Tudod, az a szívbemarkoló, hogy látod a múltat megismétlődni. Ugyanazok az attitűdök, az árja gúny és agresszió kontra zsidó meghunyászkodás. Amikor gyerekként tanultam a II. világháborúhoz vezető folyamatról, benne a holokausztról, egyszerűen nem értettem, a zsidók miért nem védték meg magukat.
Clavigo
@verőce21: Aha...Előtted még nagy jövő áll,...ezzel az agyi kapacitással.. Akármi lehet még belőled,,,,csicska,,nyalonc,,..aktivista,,,
namihami
@jesz: És még intelligencs is...
Szerencsétlen debreceniek, a végén még díszpolgárrá is megszavazzák. Az esze már megvan hozzá.
surdilloFUJT
@verőce21: Agymosott fidessbirka,az agyrágóbogár éhenhalna a fejedben,látom egyszinten vagytok a huszituszikupakos lalával!!!Csak ne Pannonhalmi kolestársa voltál ennek a toprongynak,akire ész nem csak a hülyeség ragadt!!!
verőce21
@surdilloFUJT: Bolond lyukadból bolond szél fúj!
csak úgy....
@verőce21: " Fostos nyuszi! Ugrálj haza szépen mielőtt megint magad alá piszkolnál! :-)))))))))) " ( shikari)
verőce21
@csak úgy...: Ha ezt te kaptad, akkor ugrálj haza, fostos nyuszi! Magad alá piszkítottál! :)
csak úgy....
@verőce21: "Erőlködj magyargyűlölő szaralak! :-)))))))))))))))))) " (shikari)
verőce21
@csak úgy...: Ezt is jogosan bekaptad! @csak húgy...:
csak úgy....
@verőce21: " Majd gyere étel osztásra! Ott mérjük a levest az ilyen tetveseknek! :-)))))))))))))))))))))) " (sikari)
csak úgy....
@verőce21: "Figyelj rá takony, mert egyszer mondom el! Otthon cimkézgess a vérbajosok között! :-) " (shikari)
csak úgy....
@verőce21: nehezményezted a stílusom,tallini hazudós tutajos ,gondoltam egy kis ízelítöt adok a ti (fideszes) pofátlan és gyalázatos stílusotokból persze ,te ezt nem érted mert a bunkócskára ringattak.
solidedge
Nekem is jól esett a hazug, gátlástalan, enyves kezű Fidesz ellen szavazni.
verőce21
@csak úgy...: Tényleg remekül rádillik minden idézeted! Gratulálok azoknak, akik így megcimkéztek téged! Látom, máig nem tudtad megemészteni azokat. De én nem segíthetek neked ebben.
Annyit hozzátennék még, az együgyű stílusodhoz éppen passzol a durbincsi figura, az a szint vagy Kugli! Semmi téma, csak a baba!
Majd jön és elszórakoztat éjfélig. @csak húgy...:
advocat
Nagyeszű Lajosom! Máskép nem megy! Mostanra tanulta meg az "ellenzék". Mert ez a választási rendszer az emberek arculcsapása. Persze ez nem tetszik, de meg kell szokni! Mert azért 48 %-kal kétharmadot. Az nem vicc?
csak úgy....
@verőce21: prosztótol-prosztó válasz, ennél nem is vártam többet,hazudós tutajos.
különben a durbincs et. nálatok "játszik" ,ugyan az az edzötök és a játék szinvonal.
ti egy csapat vagytok.
Aki Én
@verőce IQ 21: A helyzet az te buta balfasz, hogy bárki összeáll az ördöggel is, csak az ostoba hazaáruló beteg fajtádat elzavarjuk.
Örülök, hogy ettől a ténytől betegebbek vagytok.
verőce21
@csak úgy...: Te pedig egyedül vagy nagyon, sőt magad(nak való) vagy, olyan @csak húgy...: alhangon! :)
verőce21
@Aki Én: Az ostobák igazgatója te vagy, magad ezen a blogon! Beteg, megfeleléskényszeres! :)
Sámannus
B@szki Lala má rájöttem miért kísért a téli olimpián két sintér állandóan: Attól féltek, hogy átszöksz Észak Koreába. Tudták amilyen mazochista vagy még képes vagy rá.
SystemError
Kósa is hozza az utóbbi idők átlag fideszes kommunikációs színvonalat.. Nem csodálom, hogy a hülyék pártja lett a statisztikák szerint is a fidesz. Azt bírom Kósában, hogy ő annyira pitiáner és ostoba is egyszerre, mint egy jóllakott tehén. Belül amúgy ez is egy rohadó féreg, mert képes volt a 90 éves anyja nevét ilyen pitiáner fideszes lopásba keverni és ezzel jogilag tettestársak lettek.. Ezt elmondhatjuk a világ legjobb apjáról is, aki lányát és vejét is maffiataggá tette. Gondoljunk bele, hogy minden jóérzésű ismert ember védi a családját, mert pontosan tudja ez mivel jár. Persze Viktor esetében nem csak arról van szó, hogy egy rock sztár nyomatja a gyerekeit. Abba is simán meg lehet kattanni, de Viktor nem csak "reflektorfényt" adott a családjának és barátainak. Tettestárssá tette őket módszeresen, hogy ne rá haragudjanak, ha viszont miatta áll a bál. Csinálhatta volna csendesen is, de már pofátlan, ahogy a lopásban is. Lassan nincs olyan közvetlen családtagja, aki ne milliárdos lenne már és nem koszos milliomos :). Még a végén a Rogánnal meg a Kósával kell a híd alá menniük. A kis női eltartott team!

Régen sem volt okos, de mostmár látványos hülyűl el a gyógyszerfüggő vezérkarral
Yoda69
Hat kupak, mit nem mondjak? Sikerult ismetelten megvillantanod felelmetes 50-es IQ-dat.
kereső
Igy néz ki ma Magyarországon az uralkodó állampárt és pártállam által meghirdetett zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben. A magyar kormány tárcanélküli minisztere, az állampárt prominese jóizűt jóizűt zsidózik az állampárt egyetemén.
Bravo. Gratulálok mindazoknak, akiknek erről nem sejlik fel 1933, és egy másik ország világégésbe ,éés tizmilliók halálába torkolló közbeszéde.
Eladott Ország
@Yoda69: És ezek vezetik az országot, ezek vezetik így az országot. Egymás lábszagát becsukott szemmel is felismerik és követik a falon túl is, és nem engedik el egymás enyves kezét akkor sem, amikor mások hálát adnának, ha megnyílna alattuk a föld. Már régen több mint kétségbeejtő, hogy a legszélesebb társadalmi rétegeket érintő, komoly törvénymódosításokat ebben az országban Kósa Lajos (szellemi Kékestető) kaliberű alakokra bízzák és utána meg is magyarázzák. Amagánszféraattólmagánszféramertmagánszféra Lajos lényegében egy világítótorony, akinek minden szavát isszák, és vakon szavazzák meg a faszságait (már ha azt feltételezzük, hogy egy törvénytervezetet képes saját kútfőből összegányolni) csak azért, mert 30 év alatt bebizonyította, hogy a hozzá hasonló civilizációs zsákutcáknak sem szükségszerű az árok szélét kapirgálniuk sárga mellényben, ellenben a miniszterségig vihetik a kupakozással.
aki azt hiszi még most is – Kósa alatt/közben 30-cal -, hogy ezen a 93 ezer négyzetkilométeren érdemes tanulni, teperni, dolgozni, kitartani, kockázatot és áldozatokat vállalni, hiszen itt mindenki érdemei és a tehetsége alapján boldogulhat, itt nem fordulhat elő az, ami miatt Kövér pojáca naponta eltemeti Nyugat-Európát, hogy tudniillik a saját politikai elitje becsüli le és veszi semmibe a népet. Hát kurvára nem érdemes. Kósa Lajos ilyetén piedesztálra emelésénél már megint célravezetőbb lett volna egyenesen belehugyozni a drágamagyaremberek szájába, körülbelül ugyanaz lett volna az üzenete.
youtu.be/DSnJ4BcNquU
youtu.be/XWy6ylxPwjk
Eladott Ország
Ebből lett elegük a zsidóknak és nem zsidóknak. Származástól, felekezettől függetlenül. A fideszből lett elege sok embernek drága Lajos úr. A korrupcióból a kilátástalanságból, a reménytelenségből. Nem mellesleg a pökhendi arroganciából. Érted már Lajos? Ezért voksoltak sokan a zsidók és a nem zsidók közül a te pártod jelöltjei ellen.
kanadaihirlap.com/2019/12/01/kosa-lajos-zsidozott-a-fidelitas-kongresszusan/
Sámannus
Lali te a népedet zsidózod, akik a pofádat tömik lüke seggfej. Azért mert összefognak ilyen hozzád hasonló ökörállatok ellen?
Nyette nye!
Húzzá má el nagyon gyorsan lehetőleg a klotyón,. mert másra már nem vagy érdemes!
Macskaszem
"Kósa: a zsidóknak lehet, hogy még jól is esett a nyilasokat megszavazni"
Képzeld el kupaklala, hogy mennyire utálhatják a fideszt, ha még az általad nyilasnak nevezettekre is szívesebben szavaztak, mint rátok gecikre.
Nyírfa
Lajos, Te nagyon ...(tetszés szerint behelyettesíthető) , ez a Jobbik már nem az a jobbik. A nyilasokkal meg ti - nagyon kicsi t-vel - haverkodtok, bratyiztok, szövetkeztek, szimpatizáltok, adjátok alájuk a lovat, és a MI pénzünkből futtatjátok őket, mint a stricik. Azok is vagytok, egytől-egyig, közönséges stricik, akik kizsebelik, és hátba támadják a saját népüket, Köpedelem!
Csizmás Kond
Igaza van Kósának...pl akkor sem volt egy kukk sem amikor egy zsidópofa állt elő az ördögügyvédjeként...folyton úgy lavíroznak ahogy az ők érdekük diktálja.
Nyírfa
@Eladott Ország: ma, 10.19

Szellemi óriás, nem vitás.
Amúgy kár érte, lehetett volna egy joviális nagypapa, akit rendszeresen körberöhög a család.
kereső
A GUTTENBERG-ALBUMBA

Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből

S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
És áldozni tudó szív nemesíti az észt;

Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!"
S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

1839. szeptember 5. előtt

Vörösmarty Mihály

Csak úgy eszembe jutott.
Nyírfa
@kereső: És milyen jó, hogy eszedbe jutott! Igazság szerint itt van az idő.
Józsipapa
Kósa a vakondok szintjén van !!!
Egy hiteltelen senki, aki minden megszólalásakor bizonyítja alkalmatlanságát.
A fidelitas tegnapi kongresszusán az a sok, magát potentált egyénnek tartó valaki szükségét érezte, hogy
hozzászóljon, és minél nagyobb baromságokat mondjon.
A FÉKEZHETETLEN AGYVELEJŰ KÖVÉR ELVTÁRS folytatta a már megszokott szófosását; beszélt egy tudatfoglaló háború kezdetéről, hadviselésről - csak azt nem mondta el, hogy 9 éve ők folytatnak ilyen háborút;
és aki ezt nem vallja magáénak az hülye, hazaáruló, ostoba szelektív memóriájú... stb...
A felszólalók között volt Kocsis buzimáté - aki fellépve a pódiumra rögtön egy Gyurcsány poénnal nyitott;
Kubatov -Szíjjártó - Novák - Tarlós - Böröcz - Varga mind - mind mondott valami baromságot; díszes társaság. az
biztos; de a szövegük tiszta propaganda, tiszta lózung.
Arra játszanak, hogy minél több szolgalelkű, nem gondolkodó, mindenbe beletörődő egyénekké váljunk !!
Abban bízom,hogy egyre több fiatal - középkorú - idősebben nem dől be ennek a hazug, agymosást célzó
dumának.
kokopelli
@Józsipapa: ...ő egy elszabadult hajóágyú! Nem tudni,még a kapitányának sem,hogy mi jöhet ki a csövén!
Eladott Ország
@staro2: november 30., 19:06; Hol lehetne elolvasni Köves Slomo tiltakozását a Lázár koszorúzása miatt ?
www.facebook.com/lazarjanosfidesz/videos/418255345510728/
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, a fidesz és külön Hollik István lelkes támogatója.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--sI-EDfrG--/c_limit,w_1160/77LR7Wo6uGnhX2Ias.jpeg
CsipkeRózsa
@Eladott Ország: Itt el lehet olvasni, :

nepszava.hu/3059024_kosa-lajos-zsidozott-egy-vaskosat-a-mazsihisz-es-az-emih-is-elitelte-a-kijelentést

ebből a cikkből lehet tovább is klikkelni, ahol a szöveg megjelent.
CsipkeRózsa
@Eladott Ország: A koszorúzás miatti tiltakozást nem láttam, vagy nem is volt.

Egy tiltakozás öt évenként elég tőle.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.