Vasárnap elkezdődött az Ökumenikus Segélyszervezet decemberi adománygyűjtése. A szeretet.éhség elnevezésű országos adventi pénzgyűjtéshez december végéig lehet csatlakozni – közölte Kis Boáz, a segélyszervezet sajtóreferense.

Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet decemberi adománygyűjtése

Fotó: Mónus Márton / MTI

"Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!" jelmondattal advent első vasárnapján már 24. alkalommal hirdette meg országos adventi pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a 1353-as adományvonalra várja a hívásokat.

A közlemény szerint az első adventi gyertya közös meggyújtásával Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója indították el az adománygyűjtést.

Lehel László elmondta, hogy a tavalyi adománygyűjtésen befolyt 259 millió forintból 2018 adventjén közel 38 millió forintot fordítottak ünnepi segélyakciókra: több ezer adag meleg étel kiosztására, tüzelőre, élelmiszer-segélycsomagokra, valamint a segélyszervezet átmeneti otthonaiban élő családok és további több ezer gyermek számára szervezett karácsonyi programokra.

Az elnök-igazgató hangsúlyozta, hogy a segélyszervezet működése szinte elképzelhetetlen enélkül a széleskörű ünnepi összefogás nélkül, és hasonló célokért gyűjtenek idén is. Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonaiban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. Legfőbb célkitűzése továbbra is az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből – olvasható a közleményben.

A 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani, az a www.segelyszervezet.hu oldalon megteheti, de a szervezet bankszámlájára is várják az adományokat.

MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
250 ft. volt egy hívás az iszapömléskor...Jó buli volt.Adakozzon az,,akinek hat anyja van.
human
Orbán felesége oldalán az ügynökmúltú Lehel László látható:

"Lehel elismerte, hogy levelet írt az észak-koreaiaknak
Ügynökmúltja ellenére tovább vezetné az ökumenikusok segélyszervezetét Lehel László – nyilatkozta az RTL Híradójának."
magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/lehel-elismerte-hogy-levelet-irt-az-eszak-koreaiaknak-3879990/
kereső
@Horizont: Nekik is élni kell valamiből!
Clavigo
250 ft. volt egy hívás az iszapömléskor...Jó buli volt.Adakozzon az,,akinek hat anyja van.
tudode
Nem szeretnék ünneprontó lenni, de ez a videó ide kívánkozik
.
---- Csoki & Hipo: Egy rém enyves család (Mézga szerepében Orbán)
.
www.youtube.com/watch?v=Aai7DYWuTqE&t=20s
.
!!!
justhpeter
Ez a nemzeti-kereszténykedés az ünnep előkészülete. Pont annyira hiteles, amennyire ez a nemzeti-keresztény csürhe.
Jozefina
"jótékonysági nagykövet" cím, kicsit túlzás egy maffiózó család tagjának!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.