Többek között a központosítás és a társadalmi párbeszéd hiánya határozza meg az oktatáspolitikát – vélekedett Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője Szabad Oktatást! elnevezésű rendezvény záró eseményén vasárnap Budapesten.

PDSZ-vezető: a központosítás, a társadalmi párbeszéd hiánya határozza meg az oktatáspolitikát

Szűcs Tamás a Kossuth téri rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a kézi vezérlés, a központosítás, a hatalmi gőg és a társadalmi párbeszéd hiánya határozza meg az oktatáspolitikát. Szűcs Tamás szerint a "parlamenti henger átmegy mindenen", élőben szemléltetve, hogyan nem szabad oktatást és országot irányítani. Legutóbb a szakképzési törvény példázta mindezt, így ismét nem maradt más lehetőség a tiltakozáson kívül – tette hozzá.

Hozzáfűzte azt is, hogy szükség esetén a szakszervezet új módszerekhez is folyamodhat, így akár a polgári engedetlenségig is elmegy. A közösségi médián keresztül új aktivizmus épül, az erő és az összefogás felmutatására "megvannak a technikák" – mondta Szűcs Tamás.

Karácsony Gergely főpolgármester a rendezvényen felszólalva úgy vélekedett, hogy a magyar oktatási rendszer a bizonytalanságra épít, mert a kormány a hatalom elvesztésétől félve alattvalókat akar nevelni. Karácsony Gergely azt mondta: a budapestiek az önkormányzati választáson kinyilvánították, hogy vissza akarják szerezni a városukat. A szavazás nyertese az a gondolat, hogy "előbb-utóbb az országot is fel tudjuk szabadítani" – hangsúlyozta.

A főpolgármester közös programokat ígért a Magyar Tudományos Akadémiával, ösztöndíjakat a hátrányos helyzetű tanulóknak és együttműködést mindenkivel, aki "a tudásalapú fejlődés központjává" szeretné tenni Budapestet.

Karácsony Gergely szerint nem szabad elveszni hagyni a "magyar álmot", azt, hogy egy nyírségi gyerekből is lehet főpolgármester, egy felcsútiból pedig kormányfő. Lehet olyan kormánya az országnak, amely nem hatalomféltésből épít politikát, hanem azt üzeni, hogy Magyarország mindenkié – tette hozzá.

A Szabad Oktatást! péntektől vasárnapig tartották érdekvédő szervezetek. Az eseményen a rendezők képviselőin kívül ellenzéki önkormányzati vezetők is felszólaltak. A vasárnap esti záró eseményen néhány tucatnyian vettek részt.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.