Már indult fogyasztóvédelmi eljárás a novemberi ellenőrzések alapján a webáruházak megtévesztő hirdetései miatt, emellett az árképzésnél is előfordultak hiányosságok – mondta a Magyar Nemzetnek Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az elmúlt hétvégén lezajlott black friday akciós kampány tapasztalatairól.

Árleszállítás helyett inkább átverés volt a jellemző a magyar fekete péntekre

A napilap cikke szerint a black friday az iparági becslések szerint idén minden korábbinál forgalmasabb volt, a felmérések pedig előzetesen több mint 1,2 millió magyar internetező köréből várták az aktivitást.

Cseresnyés Péter elmondta, hogy a vásárlók részéről a legtöbb panasz amiatt a jellemző gyakorlat miatt érkezett, hogy a készleten lévőnek jelzett termék valójában nem, vagy csak sokkal később volt elérhető egyes internetes kereskedőknél. A fogyasztók főként azt sérelmezték, hogy az internetes áruházak emiatt gyakran nem tudják betartani az előzetesen ígért szállítási időt, és különösen nehezükre esik ez az olyan forgalmas, kiemelt időszakban, mint a black friday.

Az ellenőrzések során tetten ért cégek fogyasztóvédelmi eljárásra számíthatnak – mondta az államtitkár. Az elmúlt három évben a szaktárca irányításával több mint 2300 webáruházat ellenőriztek a hazai piacon, ezer próbavásárlást hajtottak végre, így jelentősen sikerült visszaszorítani az ismételt jogsértések arányát.

Az ellenőrök az idei fekete péntek kampányban leginkább a becsalogató hirdetések, az árképzés, a szállítás és a termékek rendelkezésre állása kapcsán találtak visszás helyzeteket. A hirdetéseknél például előfordult, hogy a weboldalon lévő banner ingyenes házhoz szállítással kecsegtetett, azonban kattintás után kiderült a próbavásárlást végző szakemberek számára, hogy a térítésmentes lehetőséget csak 25 ezer forintos vásárlás fölött biztosítják.

Ez megtévesztő reklámnak minősül, a kereskedő fogyasztóvédelmi hatósági eljárásra számíthat – mondta Cseresnyés Péter.

Az árképzés kapcsán már szinte megszokott jelenség, hogy a cégek a kereskedelmi forgalomban megszokott átlagárat tüntetik fel kimagaslóan kedvezményes vételárként. – Érdemes ár-összehasonlító oldalakon utánanézni a termék tényleges árának, mielőtt bedőlünk az efféle trükköknek – mondta Cseresnyés.

(Kép: Pixabay)

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.