Büntetés helyett hólapátot ragadtak a II. kerületi parkolóőrök és városrendészet. Mindenki megússza ma a büntetést.

Parkolóőrök és városrendészet lapátolják a havat a II. kerültben

Örsi Gergely, a kerület polgármestere a Facebookon jelentette be:

"A ma reggelre kialakult hóhelyzet kapcsán először is szeretnénk megköszönni minden kerületben élőnek azt a spontán összefogást, amit ma reggel láthattunk; mindenki segítőkészen fogott össze azért, hogy biztonságosan közlekedhessünk.

Nekünk is szándékunk és kötelességünk segíteni, ezért úgy döntöttünk; városrendészeink a mai napon nem bírságolnak gépjárműveket, illetve parkoló őreink sem fognak gépkocsi pótdíjazással foglalkozni. E helyett mindannyian az utak mielőbbi biztonságossá tételét tűztük ki feladatul.

Egyeztettünk az FKF vezetőjével is, akik minden erejükkel a hó eltakarításán vannak, elsőként a fő útvonalakat, majd fokozatosan a mellékutcákat is megtisztítják, ezután síkosság mentesítik.

Kértük, hogy a Rét utcai rendelő környékét kiemelten kezeljék.

A zöld hulladék elszállítása a holnapi napon esedékes, ez továbbra is tervben van, illetve kiegészül még egy jövő keddi időponttal is. A lomtalanítás, az időjárással összefüggő témájáról még a mai napon beszámolunk egy külön bejegyzésben; az biztos, hogy jövőre visszatérünk a megszokott, szeptemberi időszakhoz.

További balesetmentes közlekedést kívánok, vigyázzunk egymásra, ismét köszönjük, hogy ilyen szolidáris és egymást segítő közegben támogathatjuk a kerület életét érintő ügyeket."

(Kép: MTI/Mónus Márton)

Forrás: Facebook

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ha valamelyik seggfej munkaügyes elfelejtette volna, akkor a HR-es pánikszerűen írja bele a munkaköri leírásukba, oszt mehetnek vissza lapátolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.