Kihelyezett ülést kezdeményez a Mátrai Erőműnél az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke a hét második felére. Az ellenzéki párt egy parlamenti vitanap összehívását is kezdeményezi a klímavészhelyzet kihirdetésének szükségességéről.

Mészáros erőművénél ülésezne a parlament fenntartható fejlődés bizottsága

Schmuck Erzsébet hétfői budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a közelmúltban, a helyi katasztrófavédelem jelzése szerint büdös, de veszélytelen gáz képződött az erőmű telephelyén. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Greenpeace arról tájékoztatott: a közeli patakban szennyvíz folyt. Az erőmű dolgozói közül is többen orvoshoz fordultak – tette hozzá.

Hasonlót korábban nem tapasztaltak Visontán – jegyezte meg, és felvetette, hogy a nemrég a közelben felépített keményítőgyár és az erőmű együttes hatása okozhatta a jelenséget.

A bizottság tájékoztatást vár a Heves megyei katasztrófavédelemtől arról, hol és milyen szennyező anyagot mértek a környéken. Mely cégek okozhatták a szennyezést és hány dolgozónak voltak egészségi panaszai – sorolta a kérdéseket.

Azt is látni kívánják, hogyan végzi az engedélyezési és ellenőrzési feladatokat az illetékes kormányhivatal, amelynek a megelőzés is feladata – jegyezte meg. ,Választ várnak arra is, hogy a környező önkormányzatok és a lakosság miért nem kapott időben tájékoztatást.

"A Mátrai Erőművet már tegnap be kellett volna zárni" – jelentette ki, és klímagyilkosnak nevezte a létesítményt.

(Kép: MTI/Balogh Zoltán)

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cenreni
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
jesz
Ha szabadna kérnem a tisztelt Bizottságot, látogassanak el néhány német szénerőműbe, és az ezeket ellátó szénbányikba, valamint tegyenek Indiában, és Kína belsőbb ipari területein is egy kirándulást...meg fognak döbbenni. A többi füstokádó országot majd januárban nézzék meg, akkor ott nyár van.
Pálinkás Pál
@jesz: Aha értelek...és azért mert ott erősen szennyezik a környezetet,akkor már itt lölőnek szabad??? vagy hogy gondolod??? Valahol még értelek is...bohóckodásnak tartom a forgalomkorlátozást környeztetvédelmi okokra hivatkozva,mert az jóformán nem oszt nem szoroz...de sajna ilyen a világ,amíg az olajkészletek nem merülnek ki,addig nincs érdek a változásra!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok