Csaknem kétszeresére nőtt az egyházak oktatási és köznevelési szerepvállalása 2010 óta – jelentette ki a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán.

Semjén Zsolt: Magyarország költi a legtöbbet az egyházakra, de kaphatnának még többet
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Semjén Zsolt kiemelte:

az egyházak által fenntartott köznevelési intézményekbe csaknem 220 ezer gyermek jár, ami az összes tanuló 14 százaléka, szemben a korábbi 6 százalékkal.

Az etikaoktatás, illetve a bevett egyházak által szervezett hit- és erkölcstan már az általános iskolák mind a nyolc évfolyamán működik, és minden második gyermek az utóbbit választja – tette hozzá a politikus.

Elmondta: a szociális szakellátások területén 2010-hez képest 15-ről 23 százalékra, a gyermekvédelmi ellátások terén 5-ről 34 százalékra, a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások esetében pedig 11-ről 36 százalékra nőtt az egyházi részarány. Összességében Semjén Zsolt szerint

szociális területen az egyházi arány 11 százalékról 33 százalékra, nagyjából háromszorosára emelkedett.

Az egyházaknak juttatott forrásokról szólva közölte: míg 2010-ben 23 milliárd forint állt rendelkezésre, 2011 és 2019 között összesen több mint 731 milliárd forint támogatás jutott az egyházaknak.

Külön kiemelte a miniszterelnök-helyettes a külhoni egyházi támogatásokat, amelyekre 2010-ben 163 millió forintot fordított az állam, 2011 és 2019 közt a költségvetésben összesen 23,5 milliárd forint volt ez az összeg.

Semjén Zsolt elismerésre méltónak nevezte azt a tényt, hogy

az Eurostat szerint Magyarország költi a legtöbbet egyháztámogatásra.

A bizottság előtt a politikus kitért az egyházakra vonatkozó törvény 2018-as módosítására, szólt a katolikus, a református az ortodox és a zsidó egyházakkal az elmúlt években kötött megállapodásokról, valamint a fontosabb rendezvénysorozatokról is. Ezek közül kiemelte a reformáció 500. évfordulóját, valamint a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelynek megrendezését a kormány is támogatja.

Több ellenzéki képviselő kérdésére Semjén Zsolt megerősítette: "abszolút egyenlő finanszírozás van" az egyházi és az állami intézmények közt – ezt a költségvetési és a zárszámadási törvényben szereplő számokból is látszik –, de szerinte az egyházakat ért évtizedes diszkrimináció miatt

az is méltányos lenne, ha többet kapnának.

Varga-Damm Andrea (Jobbik) a hódmezővásárhelyi református gimnázium állapotára utalva úgy fogalmazott: nem látni az egyházak támogatásának eredményét. A miniszterelnök-helyettes elmondta: a Kárpát-medencében több mint száz templom épült és háromezret tataroztak az elmúlt években.

Bajkai István (Fidesz) kérdésére Semjén Zsolt a külhoni magyaroknak indított nemzetpolitikai honlapot katalizátornak nevezte a világ magyarsága számára, amely tudástérként, hírportálként és személyes felületként is működik. Hozzátette: szeretnék az angol nyelvű verziót is elindítani.

Kovács Zoltán (Fidesz) és Gyüre Csaba (Jobbik) alelnökök szomszédos országokban élő magyarok helyzetéről szóló kérdéseire válaszul elmondta: az erdélyiek érdekében keresik a tárgyalási lehetőségeket az új román kormánnyal, mert Magyarország a minél szorosabb román-magyar együttműködésben érdekelt. Szlovákiában a minél szélesebb összefogásra biztatta a helyi magyar szervezeteket a közelgő parlamenti választáson, Kárpátaljával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: amíg a magyarok szerzett jogait nem állítják vissza, a magyar fél az EU és a NATO felé blokkolja Ukrajna politikai szándékait. Hozzátette: kárenyhítésként a magyar állam támogatja a helyi magyar közösségeket.

Arató Gergely (DK) romániai magyar gazdaságösztönzésre vonatkozó kérdésére közölte: a Vajdaságban a szerb kormány támogatásával elindított gazdasági program mintájára támogatja a kabinet a helyi magyarokat Erdélyben is, ezek szerinte összhangban vannak a román, a magyar és az uniós szabályozással.

Az ellenzéki politikus arra vonatkozó kérdésére, hogy miért nyílik török iskola Budapesten, Semjén Zsolt helyes lépésnek nevezte az iskolanyitást, hogy a Magyarországon élő törökök számára legyen török iskola. Ezzel szemben akkor lehetne tartózkodóan viszonyulni, ha nemzetbiztonsági kockázat merülne fel, de ilyen nincs – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Semjén a mészáros és egyházkijáró, aki lopta a szakdolgozatát?
Aki a parlamenti közvetítéseken szemmel láthatón szerelmes a főnökébe?
Kár ennek megszólalni is...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Én nem bántanám Zsótit ! Hiszen bizonyítottan ő a Föld legsötétebb "keresztény" embere. Hiszen a legjobb módot találta meg arra, hogy az egyházakat megutáltassa az emberekkel. A katolikus egyház folyton panaszkodik, hogy kevés a pap, a templomaik lassan kiürülnek, a kormány ennek ellenére önti a pénzt a "NER-bevett" egyházaknak.
Nem szeretnék oda eljutni, hogy az idős igazi keresztény asszonyok féljenek elmenni a templomba vasárnaponként.
Márpedig a semjéni ostobaság vége az lesz.
Macskaszem
Olyan ez mint a foci, arra is sokat elb@sznak, mégsincs foci. Egyháztámogatásra is rengeteget elb@sznak, csak templomba nem jár senki.
Pálinkás Pál
Nos..véleményem szerint...adófizetői pénzből egy kanyit sem!!! Tartsák el őket a mellüket verő Nagy Nemzethy híveik...
kokopelli
Új jelentést kapott a "térdre csuhások"! A "cidához" térdreesve O.V.-előtt csak összejön a lóvé!
Aki Én
Ez elég szomorú és felháborító. Miért is kell az egyházakat közpénzből eltartani?
Csak nem azért, mert még karácsonyi misén is a fidesz mellett kampányolnak?
Ha eddig nem volt hiteltelen a még soha senki által nem bizonyított nagy hitgyülizés, most már biztosan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.