Több mint 10 ezer tagja van a Fidelitasnak – mondta Illés Boglárka, a szervezet frissen megválasztott elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Meg akar tanulni a fiatalok nyelvén a Fidelitas új vezetője

Az elnök elmondta, ezzel a tagsággal a szervezet nem csak Magyarországon, de Közép-Európában is a legerősebbnek számít.

Meg akar tanulni a fiatalok nyelvén a Fidelitas új vezetője
Illés Boglárka, a Fidelitas elnökjelöltje a Fidelitas XVI. tisztújító kongresszusán a Bálna Budapest kulturális központban 2019. november 30-án. MTI/Kovács Attila

A különböző kampányokban több mint 3500 aktivistával tudtak részt venni, és az elmúlt időszakban mintegy 3000 fővel gyarapodott a létszámuk – ismertette.

"Elsődleges célomnak tekintem azt, hogy a nemzeti oldal legyen és maradjon a fiatalok körében a legnépszerűbb politikai erő, éppen ezért fontos, hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány hoz a fiatalok irányába, megfelelően el is tudjuk mondani, a fiatalok nyelvén tudjunk beszélni"

- fogalmazott.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Hány éves ez a jótét lélek, hogy nem érti a fiatalok nyelvét? Hol él?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fahrenheit451
Minden rendszámot felírtam.

Megyek utánad, és megöllek - te fasszopó orosz.
fahrenheit451
igen, át tudok ütni a szélvédőn, összetörve az álkapcsod.
Mert kemény vagyok, mint a vídia.
A kurva anyád!
Macskaszem
Ha 31 évesen nem tud a fiatalok nyelvén, akkor ez a vonat elment, az idő nem fordul vissza még orbán kedvéért sem. A fiatalok már a Momentumban látják a jövőt, nem a fideszben, főleg nem a fideszcsicskákban.
kokopelli
Nem elég neki a A "Soros",a "migráns",a "Gyurcsány",az "EU",kezdetnek?! A második évben már biztos
könnyebb lesz!
kereső
@RonaGyuri: Nem "célja" Gyuri- feladata!Nem mindegy ám! A feladat felelősséggel is kéne, hogy járjon- mostanában a NER háza táján ez elfelejtődik, és nem is "divat"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.