Kövér László szerint egyre inkább individualizált társadalommá kezdünk válni, és ennek oka az is, hogy a harminc évvel ezelőtti rendszerváltáskor nem születtek meg azok az alapértékek, amelyekben mindenki egyetértett volna.

Kövér tudott volna egy jobb köztársasági elnököt Göncz Árpád helyett
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alapítója hétfő este az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorában arról is beszélt, hogy a mentalitásuk harminc év múltán is megmaradt, a pártja megalakulásakor meglévő bátorságukat nem vesztették el.

Kövér László azt mondta,

"közösségként nem vagyunk képesek magunkat megfogalmazni mint nemzet", egy megosztott közösség vagyunk,

vagy egyre inkább – és ezen sokan dolgoznak kül- és belföldön egyaránt – egy individualizált társadalommá kezdünk válni, amelyben senki nem tartozik felelősséggel semmiért, önmagáért sem, nemhogy másokért, vagy a közösségért.

Abban hogy ez így van, vagy legalábbis ennek a veszélye kézzelfoghatóan fennáll, benne van az, hogy harminc évvel ezelőtt nem fogalmaztuk meg azokat az alapértékeket, azt a közös elvi erkölcsi alapot, amiben mindannyian egyetértettünk volna – mutatott rá.

A kérdés kapcsán, hogy mi maradt itt a Kádár-rendszerből, Kövér László arról beszélt, saját demokratikus államunkhoz való viszonyunk "nem sokban különbözik attól", mint ahogyan viszonyultunk a Kádár-rendszer utolsó másfél-két évtizedében az akkori elnyomó diktatúrához.

Tehát gátlás nélkül kihasználjuk a kiskapukat, kijátsszuk a szabályokat, ha lehetséges. Nem érezzük úgy, hogy ez az állam, ez a rendszer ez a miénk, hiszen szabadon választhatunk négy évenként, tehát mi határozzuk meg, hogy kit választunk a "saját fejünk fölé"

- mondta.

Kövér László úgy fogalmazott, hogy "a reflexekben, a gondolkodásmódban lévő rendszert (...) sajnos továbbvittük, és ennek (...) mind a mai napig nyögi a súlyát a magyar társadalom".

A műsorban a kormánypárti politikust kérdezték a Fiatal Demokraták Szövetségének megalakulásáról. Elmondta: nem akartak se többet, se kevesebbet, mint hogy létrejöjjön a Kommunista Ifjúsági Szövetség mellett egy alternatíva. Arra akarták a figyelmet felhívni, hogy a magyar jogrendszer megengedi párt létrehozását.

Kövér László kiemelte, leszűrték a lengyel eseményekből és a történelmi előzményekből, 1956-ból és 1968-ból, hogy "mindig addig kell elmenni, míg falba nem ütközünk". A "történelmi időkapuk", amelyek nyíltak 1945 után egyszer-kétszer, egy idő után bezárulnak, és "ha nem megyünk el addig amíg lehetett volna, akkor utána szemrehányást kell magunknak tenni, hogy miért nem használtuk ki a lehetőségeket" – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mennyire maradt meg ez a mentalitás 2019-re, hogy jogszerűen kell cselekedni, de el kell menni a végsőkig, úgy válaszolt: "erről nem nagyon tudtunk leszokni". "Arra mindenképpen büszke vagyok, hogy a bátorságunkat – sem intellektuális, gondolati értelemben, sem a cselekvés tekintetében – nem vesztettük el.

Ma is ugyanúgy gondolkodunk, ugyanúgy cselekszünk, hogyha konfliktus előtt állunk" – fogalmazott Kövér László,

hozzátéve: "egy kicsit persze megfontoltabban és rafináltabban (...), de egyáltalán nem megijedve azoktól a konfliktusoktól,amelyeket mások nem szívesen vállalnak".

Kövér Lászlót kérdezték arról is, mit gondol ma arról, hogy Pozsgay Imre jobb köztársasági elnök lett volna-e, mint Göncz Árpád.

"Innen visszanézve azt mondanám, hogy Pozsgay Imre nem lett volna rosszabb köztársasági elnök, mint Göncz Árpád",

majd hozzátette, például a nemzeti érdekek védelme szempontjából egészen biztosan jobb lett volna, hogyha ő lett volna a köztársasági elnök és nem Göncz Árpád.

(MTI)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Meg is kapta. Először Pajabácsi, aztán a Nagy Hohohorgász személyében.
"" Kis lépés egy országban, de hatalmas ugrás a Fidesz minőségi szakemberválogatásában!""---ugye?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Göncz Árpád valóban kilógott a sorból,mert becsületes ember volt, biztos forog a sírjában ha látja mi folyik az országban.
www.youtube.com/watch?v=-cpS-K1-QgA
Peller Anikó
Mi is tudnánk kövér helyett inkább soványat.
Eladott Ország
@Peller Anikó: Az a benyomásom, hogy Kövér (sajnos nem egyedül) beleragadt valami középkori trágyahalomba és képtelen onnan szabadulni. Ő még ott tart, hogy az a rendes férfiember, aki kicsit büdös, nagyon bunkó, az orra alatt burjánzó szőrt a felső részen takony, míg alulról pörköltszaft fedi és öblöseket böfög, ha elégedett a táppal. Ezzel szemben a nő – és az rendkívül fontos, hogy szabad szemmel is megállapítható legyen, ki nőnemű – kétnaponta szül egy gyereket (esetleg unokát) a sparhelt előtt, két szülés között pedig sikkesen visong, mert egeret látott. A nő a világrahozott dedet tíz évig szoptatja, szigorúan elsötétített, lehetőleg bedeszkázott ablakú szobában, majd pedig a munkából megfáradtan hazatérő ura elé teszi a csülköspacalt sóban főtt krumplival és elégedetten nézi, ahogy embere egy alumíniumkanál segítségével a szőr mögé lapátolja a főztöt. Ezzel szemben az van, hogy betört a huszonegyedik század és egy csomó minden megváltozott. Például a nők rájöttek arra, hogy ők is képesek bizonyos dolgokra, bár az állva pisilés jelenleg is kivételt képez ezen tudáshalmaz alól. Pontosabban nem képez kivételt, mert fizikailag egy nő is képes állva pisilni, csak nem annyira praktikus, mert lehuggyantja a lába szárát. "Bosszantó egy bugris bunkó" hangzik el az István a királyban, de teljesen találó erre az orra alatt kóckomédiát növesztő izére. Embernek nem nagyon merném nevezni a bokorarcút, mert az emberekben van TARTÁS ! Ebből a lényből hiányzik. Nyilatkozataiban fröcsög a kommunistázás (persze ő maga is az ízig-vérig) a libsizés a mások sértegetése, pedig először saját portáján kéne rendet raknia. Ha valaki, hát ez nagy kommunista volt. Így végezhette el az egyetemet. Csak hát a memória lemezéről törölte ezt a fájlt. Pedig KISZ titkár volt, a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány, majd az MSZMP KB társadalomtudományi osztályának munkatársa. Oda csak jó káderek kerülhettek be.
Peller Anikó
@Eladott Ország: Pedig nem is az a baj, hogy kisztitkár volt meg forradalmi paraszt vagy csak káder volt a kádár korban, hanem csak annyi, hogy a kis pénzért ami neki is lecsurran, bármilyen gazemberségre is képes. Na persze, minta többi eszes.

Fid eszes.
Eladott Ország
@Peller Anikó: Semmiféle valós diskurzusra nincs itt szükség, működik ez gerincoszlop nélkül is, ahogy eddig. Marad a féknyúz, a boldogkarácsonyt, meg van bejgli, viszontlátásra! fidesz-kdnp bűnöző szekta hiányzó testrésze:
uploads.disquscdn.com/images/bf533f4c56a07006310b22873715ef01bb562e1c906be235b4dba9ba53ee3870.jpg?w=600&h=797
KisGenyo2
@balos: Azért volt jobb Palinál, mert sokkal helyesebben írt és sokkal összefüggőbben beszélt. Hogyan tudnám ezt önnek bizonyítani? És a többit hogyan tudnám? Én számomra megbízható forrásból tudom (de nem a sajtóból így nem is nevezném meg, túl azon, hogy nincs már az élők sorában), maga meg azt gondol amit szeretne.
Az apám micsodáját viszont nem kellene a szájába vennie, mert az ostoba, tahóparaszt viselkedés.
;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.