Kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni. Szörnyen hiányzik a kisfiam 15 hónapos kisfiút.

Kézhez kapta a múlt héten elhunyt, 15 hónapos kisfia boncolási jegyzőkönyvét Tángyes Brigitta.

„Az orvosok először arra gyanakodtak, hogy agyhártyagyulladás miatt halt meg a kisfiam. Kaptunk is mindannyian antibiotikumot, a fertőzésveszély miatt. A végleges szakvélemény szerint azonban a mellékveséje állt le.

Arról még fogalmam sincs, hogy ennek köze lehet-e ahhoz, hogy a halála előtt nem sokkal védőoltást kapott. Remélem, egyszer kiderül, bár a picikémet ez már nem hozza vissza. Most intéztem a temetését, még a héten végső búcsút veszünk tőle. Pokoli érzés volt kiválasztani az apró koporsót, azt hittem, nem élem túl azokat a pillanatokat” – árulta el a Blikknek Istvánka édesanyja.

Brigitta elmondása szerint a múlt hét kedden a kisfiának hirtelen nagyon magasra szökött a láza, ezért azonnal orvoshoz ment. A kisfiút a területileg illetékes háziorvosi ügyelet látta el.

„Szemcseppet kapott, majd hazaengedték. Ám nem lett jobban, percről percre romlott az állapota. Nagyon aluszékony lett, szinte már csak pislákolt benne az élet. Azonnal kihívtuk a mentőket, kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni. Szörnyen hiányzik a kisfiam”

– sírta el magát Brigitta.

(blikk.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.