Még a bizottság javaslatánál is kevesebb uniós forrás juthat Magyarországnak 2020 után, ha a tagok elfogadják a hétéves költségvetési keretre vonatkozó friss javaslatot. Ezt a féléves soros elnökséget adó Finnország terjesztette be a jövő heti EU-csúcs elé.

Helsinki szerint a tagországoknak bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) 1,07 százalékát kellene befizetni a brüsszeli kasszába, a lap szerint ez több, mint a jelenlegi, 1 százalék körüli érték, ám jóval kevesebb, annál az 1,3 százaléknál, amennyit Magyarország kész lenne fizetni és kevesebb annál az 1,114 százaléknál is, amely az Európai Bizottság által tavaly májusban beterjesztett eredeti költségvetési javaslatban szerepelt. A kevesebb bevétel azonban értelemszerűen kevesebb kifizetéssel is járna.

A vártnál is kevesebb uniós pénzt kaphat a Magyarország

A brüsszeli terv alapján Magyarország a 2014-2020 között számára biztosított strukturális támogatásokhoz képest 25 százalékkal kevesebbet kapna. Azért ennyivel, mert ez a vágás felső határam, a finnek ezt a felső határt 27 százalékra tolnák ki, tehát még a korábbihoz képest is szerényebb támogatás érkezne Magyarországra.

A lap hozzáteszi: jó eséllyel az sem fog tetszeni a kormánynak, hogy a finnek támogatják a források jogállamisághoz kötését. Jó hír, hogy a javaslat szerint ez a költségvetéshez közvetlenül köthető problémák esetén, pontos kritériumok alapján és egyedi esetekben történne. 

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(hvg.hu)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az EU helyében én egy rohadt fillért nem adnék Orbánék kezébe, kapják meg a városok, szigorúan ellenőrizve, hogy iskolákra, egészségügyre, a saját útjaikra, szegényeire költse. Országépítésre viszont semmit, mert az stadionépítésre, templom építésre, külföldi szavazatvásárlásra és a saját gazdagodásra megy el. Arról nem is szólva, hogy külföldi foci csapatokra, föld és házvásárlásokra, szintén külföldi iskolákra, templomokra és mindenféle támogatásokra megy el a pénz, miközben itthon döglődünk. Költenek még orosz kémközpontra, bocs bankra, kipcsák kapcsolatok intézetére és mindkét hely teljes védettséget kap, senki sem ellenőrizheti őket. Sok minden lenne még ami külföldre megy, de hosszú lenne felsorolni mindet. Pénzt csak akkor kapjon minden EU-s ország, ha csatlakozik az európai ügyészséghez. Egyébként meg szégyen, hogy egy kétmilliós fővárosban nem lehet összehozni pár száz ezres tüntetést, folyamatosan, cserélődve! Hát már pont ideje lenne, hogy beleszaladjanak egypár pofonba. Remélem így lesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Nem baj,,,majd adakozni fogunk...oszt jó napot.
Eladott Ország
Az EU helyében én egy rohadt fillért nem adnék Orbánék kezébe, kapják meg a városok, szigorúan ellenőrizve, hogy iskolákra, egészségügyre, a saját útjaikra, szegényeire költse. Országépítésre viszont semmit, mert az stadionépítésre, templom építésre, külföldi szavazatvásárlásra és a saját gazdagodásra megy el. Arról nem is szólva, hogy külföldi foci csapatokra, föld és házvásárlásokra, szintén külföldi iskolákra, templomokra és mindenféle támogatásokra megy el a pénz, miközben itthon döglődünk. Költenek még orosz kémközpontra, bocs bankra, kipcsák kapcsolatok intézetére és mindkét hely teljes védettséget kap, senki sem ellenőrizheti őket. Sok minden lenne még ami külföldre megy, de hosszú lenne felsorolni mindet. Pénzt csak akkor kapjon minden EU-s ország, ha csatlakozik az európai ügyészséghez. Egyébként meg szégyen, hogy egy kétmilliós fővárosban nem lehet összehozni pár száz ezres tüntetést, folyamatosan, cserélődve! Hát már pont ideje lenne, hogy beleszaladjanak egypár pofonba. Remélem így lesz.
volvós
Rohadt Elvtársak !!! " Lesz ez még így sem !!! " ( Jack Nicholson )
namihami
Akkor jön a Mészire, a családra és a barátokra a hét szűk esztendő?
Vagy mi kezdjünk el beosztani?
fahrenheit451
Mi az hogy ha nincs elég pénz elpártolnak Orbántól?
Már milliárdosok így is a gecik, mennyi kell még nekik?
cikicakk55
@Eladott Ország: Teljesen igazad van.Az EU már rég óta tudja és mondja is,hogy a tőlük érkezett pénz Orbán családjánál és barátainál landolnak. Nem most,már 9 éve kellett volna meghúzni rajtuk a nadrág szíjat. Annyi milliárdot loptak már el,hogy ha most mindet szétosztanák az oktatásra,egészségügyre a deviza hitelesek megsegítésére, a hajléktalanokra, a szociális bérlakások építésére és a meglévők igazságos szétosztására. vissza jönnének akik elmentek,mert itthon is meglehetne élni a Fizetésekből,lenne megfelelő egészségügyi és oktatási ellátás. Sajnos nagyon sok milliárd van az Orbán maffia eldugott bankjaiban,amit marha nehéz lesz tőlük számon kérni. Amikről tudunk,kastélyok,külföldi megvásárolt szigetek,ingatlanok,stb ,az csak a jéghegy csúcsa. Amit itthon tudnának tőlük lefoglalni,az még 10% sem lenne annak amit már kimenekítettek az országból. Nem csak a Fidesz vezetőket,minisztereket kell elzárni a menekülési útvonaltól,hanem a családtagokat is,még akkor is ha gyerekek vannak köztük. A gyerekeknél nem börtönre gondoltam természetesen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.