Áron alul, a Quaestortól "nyúlta le" a kormány azt a ferencvárosi telket, amelyen az atlétikai stadiont tervezik felépíteni – mondta az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.

Szakács László a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ez az eset is a Fidesz torz gazdaságpolitikáját mutatja:

elveszik a kisemberek pénzét, aztán átjátsszák az oligarcháiknak.

Hozzátette:

a magyar állam úgy "kártalanította" a Quaestor-károsultakat, hogy a piaci ár ötödéért "lenyúlta" azt a telket, amelyre a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság stadionját akarják felépíteni

Öt éve nincs felelőse a Quaestor-ügynek, amelyben 32 ezer károsult összesen 220 milliárd forintja tűnt el – emlékeztetett.

Szakács László bírálta az eddigi kártalanítást, mondván, hogy az csak szűk kört érintett, és 15 ezren semmit nem kaptak. Az ellenzéki politikus teljes kártalanítást szorgalmazott.

Meg kell állapítani az ügyben a Magyar Nemzeti Bank felelősségét is, mert nem járt el kellő körültekintéssel

- tette hozzá.

Kálmán-Pikó István, a Quaestor-károsultak képviselője azt mondta,

az állam 18 milliárd forintért vette meg a telket a Quaestor csődje után, holott a piaci értéke 100-200 milliárd forint között van.

Ha az állam piaci áron vette volna meg a telket, száz százalékban kártalanítani lehetne a károsultakat – jelentette ki, sürgetve, hogy még a telek beépítése előtt történjen meg a teljes kártalanítás.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
A Quaestor ügy az egyik olyan a sok közül, amibe már önmagában bele kellett volna bukjon a kormány.
Hogy vannak a károsultak? Azon kívül, hogy csendben...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.