Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság Fehér Petra előzetes letartóztatását.

Megtagadta a vallomástételt a letartóztatott fideszes képviselő
Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Fehér Petra a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes képviselőnője, Boldog István közeli munkatársa.

Hadházy Ákos a korrupcióinfós oldalán írt részletesebben arról, milyen információi vannak a Boldog körzetében kialakult korrupciógyanús helyzetről.

Az Indexnek  Fehér ügyvédje, dr. Fülöp Tamást azt mondta, hogy a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, mert szerinte az megalapozatlan. Azt is hozzátette, ügyfele több kihallgatásán jelezte, hogy át sem látja, hogy mi ez az ügy és mi a gyanú alapja,

ezért a vallomástételt a kihallgatásokon egyelőre megtagadta.

Az ügyvéd a letartóztatást is indokolatlannak tartja.

F. Petra 2018 nyarától az októberi önkormányzati választásig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat fideszes alelnöke volt, jelenleg a törökszentmiklósi képviselő-testület és a megyei önkormányzat tagja. A nőt a törvényszék válasza szerint azzal gyanúsítják, hogy uniós pályázatok elbírálására hatással bíró hivatalos személyként jogtalan haszonra tett szert, a Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos pályázatoknál jogellenesen befolyásolhatta a közbeszerzéseket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok