Egy társadalom egyebek mellett attól a lelki összhangtól, harmóniától lesz egészséges, amelyet csak az a különleges körülmény képes megteremteni, hogy "bízunk egymásban és számíthatunk egymásra" – hangoztatta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten, egy a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából tartott díjátadón.

Kövér: a bizalomból eredő lelki összhang is szükséges egy egészséges társadalomhoz

Kövér László az Országházban a Göllesz Viktor-ösztöndíj és a Frim Jakab-emlékérem átadásán úgy fogalmazott:

nem csodákat, nem teljesíthetetlen dolgokat várunk egymástól, hanem csupán azt, hogy a maga helyén, a maga képességeivel és adottságaival mindenki tegyen meg közösségünkért mindent, ami csak tőle telik

. Ehhez van olyan nagy szükség az egymást tápláló, egymást erősítő bizalomra – tette hozzá.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) ünnepségén hat fiatal vehette át az ösztöndíjat. A Frim Jakab-emlékérmet Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli és Szita Károly (Fidesz-KDNP) kaposvári polgármester kapta.

Kövér László, aki egyben az ünnepség fővédnöke volt, elmondta: a statisztikai adatok szerint a nagyvilágban több mint egymilliárd tartósan egészségkárosodott, illetve fogyatékossággal élő ember él, az Európai Unióban több mint 80 millió, Magyarországon pedig csaknem félmillió ember él valamilyen fogyatékossággal, és az ő sorsuk alakulása közvetve a lakosság harmadát érinti.

Napjainkra Magyarországon 2011-hez képest összességében 80 ezerrel – 490 ezerről 408 ezerre – csökkent a fogyatékossággal élők száma. Ám ez csak egy statisztikai átlag, amelyen belül az értelmi fogyatékosságban szenvedők száma nem csökkent, hanem nőtt, és meghaladja az ötvenezret – mutatott rá a házelnök.

Kövér László azt mondta: "ha ezen polgártársainkon segítünk, nemcsak azt érezhetjük, hogy mi magunk is egy kicsit jobbá válunk, hanem azt is, hogy a világot is kicsit élhetőbbé, szerethetőbbé és barátságosabbá tesszük, s ez a tudat önbecsülésünket és lelki erőnket is növeli".

A házelnök kiemelte azt is, hogy az a biztatás, bátorítás, tanítás, az a törődés és támogatás, amit az ösztöndíjasok kaptak és kapnak, sokszorosan megtérül mindannyiunk számára. Nemcsak ők járnak jól, hanem az egész magyar társadalom – mondta.

Kövér László a díjazottaknak gratulálva arról beszélt, hogy nekik a szükségből erényt kellett kovácsolniuk, és ez sikerült. A maguk erőfeszítésével, a maguk tehetségével és szorgalmával kellett a lehetőségből ösztöndíjra méltó, kimagasló eredményt elérniük a tanulás, a művészet, a munka, az önérvényesítés vagy éppen a sport területén – hangoztatta.

A parlament elnöke a két díjazott polgármestert méltatva arról beszélt, hogy Szita Károly és Borbély Lénárd tiszteletre méltó elhivatottsággal és eredményességgel járult hozzá, hogy településükön jobb soruk legyen a szellemi és fizikai értelemben hátrányosabb helyzetűeknek.

Kövér László szólt arról is, hogy a megsegítendők harmonikus beilleszkedéséhez sokak nagyon nagy odafigyelésére, törődésére, szervező és alkotó munkájára van szükség. A magyar állam egyedül nem is tudná elvégezni ezt a hatalmas feladatot. A házelnök elismerését fejezte ki az ÉFOÉSZ-nek, hogy "a munka dandárját magukra vállalták".

A szervezet költségvetési támogatása a 2010-es 92 millió forinthoz képest jövőre 187 millió forintra emelkedik. Továbbá az elmúlt években 850 millió forintból, több mint 1200, fogyatékossággal élő ember bevonásával az ország minden megyéjében és a fővárosban megkezdődött az Önálló Életviteli Centrumok – mint a fogyatékosságban szenvedőket segítő új életterek – kialakítása – jelezte Kövér László.

Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke elmondta, az odaítélt ösztöndíjak azt a célt szolgálják, hogy segítsék a nyertesek beilleszkedését a társadalomba, a közösségbe. Szólt arról: együtt küzdenek uniós országokkal, hogy a választásokon szavazhassanak azok az értelmi fogyatékossággal élő emberek, akik ezt szeretnék és ezzel élni is tudnának.

A Frim Jakab-emlékérmet 1990-ben alapította az ÉFOÉSZ a neves gyógypedagógus munkássága előtt tisztelegve. A díj célja az olyan szakemberek, illetve közéleti személyiségek elismerése, akik munkájukban kiemelkedő eredményeket értek el az értelmi fogyatékosságügy és az érdekvédelem területén.

A Göllesz Viktor-ösztöndíjjal értelmi fogyatékossággal élő tehetséges fiatalokat támogatnak.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Kovács Attila

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Már megint képtelen voltam végig olvasni Kövér meséjét. Miről beszél ez a szemétláda? Azért csökkent a fogyatékkal élők száma,mert első dolguk az volt ( a MANYUP pénz lenyúlása után,hogy a rokkantsági nyugellátásban élőket vissza citálták a bizottságok elé. Sajnos rengeteg olyan beteg embert nyilvánítottak egészségesnek,munkára alkalmasnak,akik bizony még saját magukat is nehezen látták el. Ezek közül sokan meg is haltak azóta,vagy mert nem kaptak munkát és éhen haltak,vagy a gyógyszerük kiváltását nem tudták fedezni a 25.000ft-os támogatásból. Természetesen erről nincs statisztika. Abban igaza van,hogy össze kell fogni a fogyatékkal élők érdekében,de még egyszer sem olvastam,hogy a kormány kifizette volna egy beteg gyermek,vagy fiatal felnőtt kezelését,műtétjét,ami ebben az országban nem tudtak megcsinálni.A Fidesszel nem lehet összefogni,mint ahogy a kormánnyal sem. Az emberek fognak össze mikor már az elkeseredett szülők csak a közösséghez tudnak fordulni. Kérdezem a több millió forintot kereső politikusok miért nem segítenek ilyen esetekben? nyugdíjasok,a középosztály,ami már szinte alig létezik,tagjai segítenek,meg talán egy-két olyan vállalkozás,amelyik bár nincs nagy megtakarítása,de kiprésel annyit amennyit csak tud. Kövér inkább kussoljon az összefogásról,mert az állam feladata lenne segíteni az elesett,magatehetetlen embereken,de még az Őket ápolóknak is csak éhbért adnak. Már pedig a hozzátartozók 24 órsá napi felügyeletet gyakorolnak a beteg családtag életben tartására.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
Nem talán az alapoknál kellene kezdeni? Pl.;a társadalmi vezetőknek a társadalmat nem kellene folyamatosan
meglopni,sanyargatni? A társadalmat a szegénységbe egyre mélyebbre taszítani,a szegényeket földönfutóvá tenni?
S azt hazudni minden bitorolt orgánumban,hogy zászlajukon a kereszténység lelkülete van?
Fox W Mulder
'Kövér: a bizalomból eredő lelki összhang is szükséges egy egészséges társadalomhoz'
Épp ti romboltátok le a bizalmat az emút 10 évben ,nem kicsit ,nagyon ! :-(((((((((((((((((((
Béla333
"Kövér: a bizalomból eredő lelki összhang is szükséges egy egészséges társadalomhoz"

Mivel az ország többsége már nem bízik a Fidesz maffia kormányzásában, a Fidesz meg sz@rik mindenkire, aki nem Fideszes, ezért (is) beteg a magyar társadalom.
De ezt Kövér a rengeteg eszével képtelen átlátni, felfogni!
csak úgy....
azér jó pofa ez a laci gyerök,akibe elöször a kádár elvtárs csalódott +az apja!
a demokráciát nem is említve,meg a soros gyurkát ...
cikicakk55
Már megint képtelen voltam végig olvasni Kövér meséjét. Miről beszél ez a szemétláda? Azért csökkent a fogyatékkal élők száma,mert első dolguk az volt ( a MANYUP pénz lenyúlása után,hogy a rokkantsági nyugellátásban élőket vissza citálták a bizottságok elé. Sajnos rengeteg olyan beteg embert nyilvánítottak egészségesnek,munkára alkalmasnak,akik bizony még saját magukat is nehezen látták el. Ezek közül sokan meg is haltak azóta,vagy mert nem kaptak munkát és éhen haltak,vagy a gyógyszerük kiváltását nem tudták fedezni a 25.000ft-os támogatásból. Természetesen erről nincs statisztika. Abban igaza van,hogy össze kell fogni a fogyatékkal élők érdekében,de még egyszer sem olvastam,hogy a kormány kifizette volna egy beteg gyermek,vagy fiatal felnőtt kezelését,műtétjét,ami ebben az országban nem tudtak megcsinálni.A Fidesszel nem lehet összefogni,mint ahogy a kormánnyal sem. Az emberek fognak össze mikor már az elkeseredett szülők csak a közösséghez tudnak fordulni. Kérdezem a több millió forintot kereső politikusok miért nem segítenek ilyen esetekben? nyugdíjasok,a középosztály,ami már szinte alig létezik,tagjai segítenek,meg talán egy-két olyan vállalkozás,amelyik bár nincs nagy megtakarítása,de kiprésel annyit amennyit csak tud. Kövér inkább kussoljon az összefogásról,mert az állam feladata lenne segíteni az elesett,magatehetetlen embereken,de még az Őket ápolóknak is csak éhbért adnak. Már pedig a hozzátartozók 24 órsá napi felügyeletet gyakorolnak a beteg családtag életben tartására.
kulabombaafityiszre
Bájos amikor a mentálisan sérült házmester egészséges társadalomról vizionál.
RonaGyuri
na Laca az tényleg neked való; fogyatékossággal élők világnapja alkalmából , ahogy Tompika is a paralimpiai szövetség élén! Mindketten szellemi fogyatékosok vagytok! =))
Macskaszem
Lacafaca, nincs már itt se bizalom, se összhang, se egészséges társadalom, mert szétkúrtatok, elloptatok mindent.
tudode
A házmester emlékszik még arra. hogy az un. megváltozott munkaképességűeket is megcincálták, mindenkit ko,plex felűlvizsgálatra kötelezve, több milliárdot elvonva azoktól, akik nem feleltek meg az életszerűtlen előírásaiknak, amelyre még a Kádár rendszer sem vetemedett
.
---- 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet
.
a komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról
.
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200007.nem
.
Aki átélte ezt a meghurcoltatást, rosszullét kerülgeti attól, amit össze, vissza ketyeg a bizalomból eredő lelki összhangról!
Nessy
@tudode: Á, azok nem is ők voltak! Az a Gyurcsány volt álruhában! Hiszen rájuk lehet számítani, ezt mondta O.V. is a nyugdíjasoknak küldött levélben! Ő bennük lehet bízni, csak a pénztárcádat jól zárd el, ha a közeledbe vannak! A betegségek nem is léteznek, csak beképzelik sokan, hogy féllábuk van, vagy nem látnak, esetleg siketek!
Ez még a demens otthon lakóinak sok lenne egyszerre, amit itt Kövér előadott.
tudode
@Nessy: .
Érintett vagyok, mert agyvérzést kapott a születésénél a babám. Amit ezek csináltak a kiszolgáltatottakkal rendes gazda még az állatával sem.
.
98-ban rájuk szavaztam, mert nem értem rá átlátni kicsodák ezek a lángoló lelkű, legrosszabb fajta politikai szélhámosok!
tudode
@Nessy: .
Amennyit a természet engedett, szakemberek segítségével (gyógymasszőr, gyógytornász, logopédus, magántanító, stb)))
,
Semmiféle orvos, tanító jóslata nem vált be, hála az égnek, mert a számára szükséges segítséggel, az ő világában, intézményi körülmények között dolgozik. teljes életet él a férjével, akit elhagytak a hozzátartozói, kinevezett engem anyának!!!
.
Csodás világ az övék, őszinte szeretetet sugárzó!!!
.
Ezeknek az ápolási díjuk éhenhaláshoz sokk, fejlesztéshez zéró!!!
Nessy
@tudode: Ezt ismerem. Foglalkoztam sérült kisgyerekekkel egy ideig. Azt az őszinte szeretetet soha, sehol nem lehet megtalálni! Tőlük többet kapott az ember, mint amennyit adni tudott! Gratulálok a kis családnak!
Nessy
@tudode: Még szerencse, hogy nincs a közelünkben a Taigetosz! Keresztény , család és gyermek barát kormányunk boldogan igénybe venné!
Nyírfa
@tudode: Semmi nem fontosabb a szeretetnél, és soha nem elég belőle, mindig megújul és csodákra képes. Gratulálok, én is, boldogságotok legyen!
Nyírfa
Szegény Kövér mit nem adna érte, ha átélhetné a szeretet érzését.
tudode
@Nessy: .
Emlékszünk még arra is, hogy őfélesége vissza "akarta kapni a jogot a halálbüntetés bevezetésére
.
hvg.hu/itthon/20150508_Orban_Viktor
.
Tehát nem kellett volna ezeknek a politikai szélhámosoknak a Tajgetosz, aki nem fideszes, annak annyi lett volna!
.
Borzalmas belegondolni is, hogy mit kezdett volna ez a SS bt ezzel a joggal, de ezek még a szavak mantrázásával is képesek karaktergyilkolni, mint pl ahogy kinyiffantották Tocsik Mártát!
Nyírfa
Kijavítom Kövért: bizalom akkor van, ha összhang, és nem fordítva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.