Kincses Gyula egy minőségi mutatói rendszert is bevezetne, ahol a betegek véleménye is megjelenhet. A vizitdíjnak véleménye szerint pozitív hatásai voltak.

Orvosi kamara elnöke: a vizitdíj csökkentette a hálapénzt

El kell érni, hogy bruttó egymillió forint legyen az orvosi alapbér – mondta az Index élő interjújában Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara új elnöke.

Kincsest szombaton választották a Magyar Orvosi Kamara elnökének, ezzel a 16 éve elnöklő Éger Istvánt váltotta az orvoskamara élén.

A szakember szerint a hálapénz ellen egy eszközzel nem lehet küzdeni, de az első mindenképpen a béremelés kell, hogy legyen. Ezen kívül a TB-törvénybe kell iktatni, hogy az ellátás az éppen beosztott orvossal jár. Ha valaki mást szeretne, akkor a szolgáltatást plusz pénzből kell megvásárolni, szerződéssel.

Kincses szerint az orvosok közül egyre többen állnak ki a hálapénz ellen, főleg, hogy például egy nagy orvos gyakran "szint alatti" dolgokat kell vállaljon a hálapénzért, kis műtéteket, szüléslevezetéseket, ami egyre kevésbé tetszik neki.

Az új kamarai elnök egy minőségi mutatói rendszert is bevezetne, ahol a betegek véleménye is megjelenhet, de csak az értékelhetne orvost, aki a betege volt. Ha nem ér el valaki egy pontszámot, akkor olyan képzésre irányítják majd, mondott példát arra, mi lehet egy lepontozott orvossal.

Kincses arról is beszélt, hogy Éger István fizetése egymillió forint fölött volt, de kapott még plusz jutalmakat is. A leváltott elnök háromhavi bérrel, plusz a szabadságkifizetésekkel távozik.

A vizitdíjról azt gondolja, hogy az összességében csökkentette a hálapénz mennyiségét, mert "ha kifizette a 300-at lent, nem adott ezrest fent", de a nagy pénzekre nem volt hatása.

Arra a kérdésre, hogy Égerhez hasonlóan ő is elmenne-e a kötcsei piknikre, Kincses Gyula igennel felelt, mert „tudnia kell, hogy merre megy az ország”. Ez azonban nem jelentené a függetlenség elvesztését.

Forrás: hvg.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@Eriksson: Nekem úgy rémlik, hogy Orbánék a kórház igazgatókra bízták, hogy elfogadhat-e hálapénzt az orvosuk vagy sem. A probléma szép hárítása volt Orbán részéről. Nem véletlen focista a szentem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Emlékezem nálunk az egyik "kereszténydemokrata" háziorvos volt a leghangosabb ellenzője a vizitdíjnak. Lehet, hogy nehezen állt vissza a zsebbedugós játék, mert utána meg hiányolta azt a havi néhány százezer Ft potyapénzt.
jancsipapa
A háromszáz forint csökkentette volna? Az igényt rá biztos,hogy nem...
Dr plágium
@nezelodo: A vizitdíj bevezetésekor az akkor már nyugdíjas házi orvosom vissza adta praxist. Azt mondta nem hajlandó egy fillért sem kérni a betegeitől. Hozzáteszem, hogy soha nem volt elkényeztetve hálapénzzel, a körzetében nagyobb részt kisnyugdíjasok voltak akik bizony örültek ha gyógyszerre telt.
Eriksson
@human: Bár nekem ott kapiskál valami hátul, hogy volt olyan is, amiről én beszéltem.
Végül is úgy van ahogy mondod: weborvos.hu/lapszemle/ezekben-a-korhazakban-mar-legalis-a-halapenz-193609
CsipkeRózsa
@jancsipapa: Biztos, hogy csökkentette, mert a beteg úgy érezte, hogy ő fizetett az orvosnak. Az orvos is jól járt, mert nem kellett neki szégyenkeznie a zsebbe adott pénz miatt. Azért jött be pénz, mert akik nem adtak volna, kénytelenek voltak 300 Ft-ot fizetni, abból az orvos megvette a szükséges eszközöket, fizetésemelést is adhatott.
CsipkeRózsa
Az Orvosi Kamara elnöke a legmegfelelőbb szakember lett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.