A csütörtöki győri tanárkéselés után ismét az emberi erőforrások miniszteréhez fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), kérve, hogy a tárca tűzze napirendre a közfeladatot ellátó személyek biztonságának kérdését, a köznevelési államtitkárság pedig külön foglalkozzon a pedagógusokat érő agresszió speciális körülményeivel – közölte a szakszervezet pénteken az MTI-vel.

Csütörtökön a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában egy 17 éves fiú megkéselte 51 éves tanárnőjét.

A tanárnőt több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, állapota stabil, nincs életveszélyben. Az elkövetőt elfogták és emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást vele szemben.

A PDSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett:

október 16-án, azt követően, hogy egy Facebookon terjedő tanárbántalmazásról készült felvétel bejárta az országot, levélben fordultak a nyilvánossághoz és a felelős miniszterhez.

Ebben azt írták, a pedagógusok biztonságos munkavégzését, emberi méltóságának megőrzését mindenekfelett állónak tartják.

Megjegyezték: az elmúlt évtizedekben az élet minden területén nőtt az agresszió, és csökkent a közfeladatot ellátó munkavállalók biztonsága, így van ez a pedagógusok esetében is, mind gyakrabban kerülnek olyan szituációba a tanárok, amelynek kezeléséhez "sem ők, sem az oktatás jelenlegi rendszere nem rendelkezik kellő eszköztárral, és amelyek több esetben átlépik a pedagógiai megoldások kereteit".

Hozzátették: ilyen alkalmakkor a munkavállaló tehetetlenségénél, veszélyeztetettségénél csak a megalázottsága nagyobb, és nem csoda, hogy azokban az intézményekben és régiókban, ahol szinte mindennaposak ezek a jelenségek, még a szokásosnál is nehezebb munkaerőt találni.

A PDSZ októberi levelében azt írta, a probléma gyökerei nem csupán a közoktatásban keresendők, mint ahogy a megoldások sem, éppen ezért kérik Kásler Miklós minisztert, hogy a tárca tűzze napirendre a közfeladatot ellátó személyek biztonságának kérdését.

Azt is kérte a szakszervezet, hogy a köznevelési államtitkárság külön foglalkozzon a pedagógusokat érő agresszió speciális körülményeivel, és készítsen cselekvési tervet a konfliktusok kialakulásának megelőzésére. A PDSZ azt is fontosnak nevezte, hogy a munkafolyamatba mielőbb vonják be az érintett érdekvédelmi és szakmai szervezeteket.

A PDSZ pénteki közleményében azt írta, októberi levelükre nem kaptak választ, ugyanakkor a csütörtöki győri tanárkéselés után újból elküldik azt a minisztériumnak, figyelmeztetve a tárcát, hogy "most csak a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb tragédia".

Szeretnék felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy ha így terjed a teljesen eszköztelenné váló pedagógusokat fenyegető erőszak a közoktatási intézményekben, akkor kollégáik emberi méltóságán túl esetenként az életük lesz a tét – közölte a szakszervezet.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
Ketrecben kell őket belógatni órára, mint a búvárokat a cápák közé! XD

A tekintély sz@rt sem ér már a liberális nevelésben, sőt éppen az az egyik főmumus! Az egyetlen következetes dolog rengeteg liberálisan nevelt gyerek életében, hogy nincsenek durva következmények (mint a politikusoknál), bármit is tesz, vagy mond. Semmit nem tisztelnek és semminek nincs igazán visszatartó ereje ezért.
KisGenyo2
"levélben fordultak a nyilvánossághoz és a felelős miniszterhez."
Itt az utolsó felelős minisztereket Aradon végezték ki...
picike1
nem simogatni kell ha rossz a gyerek hanem jól ugyesen megverni abból tanul a vessző idejébenadva neki !
Nessy
Pusztába kiáltott, illetve küldött levél! Ahogy terjed az agresszív viselkedés, úgy lesznek gyakoribbak az atrocitások, járműveken, nyílt utcán, családon belül. Ezeket nem bünteti a törvény, csak amikor már végzetes, vagy majdnem végzetes a cselekmény! Talán ha az ellenzékkel szembeni bosszúhadjárat közben ráérnének ezzel is foglalkozni hazánk nagyjai! Igaz, őket ma már még az újságírók sem "vegzálhatják", nem hogy egyéb atrocitásnak lennének kitéve testőrökkel körülvéve!
Málna
És mi a konkrét javaslata a PDSZ-nek, hogy lehetne a tanárokat megvédeni? Mert én el nem tud képzelni, például ezt az esetet hogyan lehetett volna megelőzni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.