A Honvéd kórház sürgősségije péntek óta nem fogad ilyen beteget – írta meg a Népszava.

A fővárosban megint akadozik a végtag törött sérültek ellátása, ugyanis a Honvéd kórház sürgősségije péntek óta nem fogad ilyen beteget. A mentőknek így a másik három – a Dél-Pesti Centrum kórház Merényi telephelye, a Szent János és a Péterfy baleseti központja – között kell szétosztani a csúszós úton elesett sérülteket – írja a Népszava.

A lap beszámolt arról, hogy dél körül a Péterfy előtt 13 mentő várt arra, hogy a kórház átvegye tőlük a sérülteket. Márpedig a sok várakozásra ítélt mentő máshonnan hiányzik.

Kásler Miklós legutóbb épp csütörtökön, a Gyógyuló Egészségügy konferencián mondta, hogy a sürgősségi ellátással minden rendben. Mint fogalmazott:

senki nem hitte el, legalábbis a hozzáértőket leszámítva nagyon kevesen, hogy meg lehet szervezni a sürgősségi betegellátást

Július közepén, amikor az Állami Számvevőszék kritizálta a sürgősségi ellátást, akkor az Emmi azt közölte, hogy Káslernek hivatalba lépése utáni első intézkedése volt az egységes sürgősségi ellátórendszer kialakítása az országban. Azt is hozzátették, a 2019. január 1-én bevezetett szabályozás már orvosolta a hibákat.

Forrás: Népszava, 24.hu, HVG

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Ilyen mélyen a magyar egészségügy még soha nem volt. Ennyit ér a kormánynak az állampolgárok élete.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Igen ám de milyen szép lesz a statisztika;nem volt betegünk akinek volt törött lába,karja?
Tehát az utak,járdák is szakszerűen le voltak takarítva,hiszen nemzeti,-volt a lapátra írva?
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Ja. Törni azt tudnak, a gipszet meg majd adja az állam. Ahogy azt a Móricka elképzeli!
Kötelező mindenkinek magánál tartani a személyre szabott gipszet, ezt minden sarkon ellenőrizni fogja a Hozd a gipszet, ne siránkozz fedőnevű Nemzeti Gipszellenőrző Bizottság, amely azonnali ítélethozatallal, saját belátása szerint büntetheti az engedetlen polgárokat. A gipszet Mészáros and Mészáros kötszerboltjaiban kell beszerezni, a nagy keresletre való tekintettel maximum havi egy alkalommal. Aki viszont ezt elmulasztja, azt megtanítjuk gipszbe dudálni.
evacica
Így van minden rendben az egészségügyben az Orbán kormánynál!Bár nekik törne ki kezük lábuk, és ezekbe a kórházakba szállítanák ö-ket, egy bibliával a kezükbe és várhatnák a gyógyulást, mi meg addig legalább nyugodtan élhetnénk, mert addig se okolnának kárt!!!
Sámannus
Áderéknek is ilyesmiből jön ki pluszjövedelem. Fordítsa mindet gyógyszerre, vagy pelenkára, rohadjon rájuk.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Nem csak az én ötletem volt , hogy legyen a szatyrunkban a gipsz is, ha törhetnékünk van. Kiábrándult Mosófazék már előttem ellőtte ezt a poént. :) A hölgyeknél mindig van néhány batyu, egy kis gipsz ide vagy oda, már nem számít, de miben hurcolásszák a férfiak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.