A magyar kormány továbbra is elutasítja a kötelező kvótát, és mindent megtesz, hogy megvédje a magyar határkerítést és a magyar emberek biztonságát – mondta Hollik István kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen kérdésre válaszolva azt is megerősítette: a kormány nem kíván változtatni a kulturális támogatások összegén, és nem módosítja az önkormányzatok kötelező és önként vállalt faladatait a kultúrával kapcsolatban.

A politikus szerint az elmúlt hét bebizonyította, hogy a migránsok továbbra is özönlenek Európa irányába tengeren, valamint szárazföldön is egyre növekszik a migrációs nyomás, leginkább a balkáni útvonalon.

Hozzátette: ennek következményeképpen ismét előkerült és az Európai Tanács asztalán van egy olyan német javaslat, amely újra előveszi a kötelező kvóták ötletét. Tehát továbbra is vannak olyanok, akik dacára az elmúlt három év európai történéseinek változatlanul ragaszkodnak ahhoz, hogy a kötelező kvótát az európai tagállamokra erőltessék – jegyezte meg.

Kijelentette: ezért már a "gondolkodás kezdeti fázisában" fontos leszögezni, hogy ebben az ügyben a magyar kormány továbbra is a magyar emberek akaratát érvényesíti, álláspontja szerint a kötelező kvóta veszélyes javaslat, mert az üzeni az afrikai és kelet-ázsiai bevándorlók milliói számára, hogy Európában tárt karokkal fogadják őket.

A magyar kormány álláspontja nem változott: a migránsokat nem behozni kell Európába és elosztani őket, hanem azokat, akik illegálisan tartózkodnak itt, ki kell vinni Európából – erősítette meg.

Hangsúlyozta: a kötelező kvóta sérti a tagállamok szuverenitását, hiszen senkit nem lehet rákényszeríteni arra, hogy a befogadjon bevándorlókat, ha ezt nem akarja. A kormány ezen jogi álláspontja továbbra is érvényes – szögezte le.

A kormányszóvivő az Európára nehezedő, és az elmúlt hetekben fokozódó migrációs nyomásra hivatkozva kijelentette: a magyar kormány továbbra is azon az állásponton van, hogy Európa és Magyarország biztonságát, határait kell elsőként megvédeni.

A kormány minden szükséges lépést megtesz, hogy a magyar határkerítést megvédje és ezen keresztül garantálja a magyar emberek biztonságát, a kötelező kvótát pedig minden egyes alkalommal határozottan el fogjuk utasítani – összegzett Hollik István.

A kormányszóvivő a kulturális intézményekre vonatkozó szabályozás átalakítására vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: a kormány nem kíván változtatni a kulturális támogatások összegén, semmilyen forrást nem kíván elvonni.

Hozzátette: szintén nem módosítják az önkormányzatok kötelező és önként vállalt faladatait a kultúrával kapcsolatban.

Ugyanakkor úgy vélte:

a Gothár-ügy rámutatott a jelenlegi finanszírozási, működtetési, támogatási rendszer hiányosságaira, a kormány pedig nem tartja megengedhetőnek, hogy az állam csak a finanszírozásban vállaljon felelősséget, a működtetésben nem.

Felhívta a figyelmet arra: az államnak a mai finanszírozási rendszerben nincs lehetősége arra, hogy egy ilyen ügy után a Katona József színház igazgatóját menessze az állásából, holott ez – tette hozzá Hollik István – indokolt lenne.

Mint mondta, a vegyes – állami és önkormányzati – finanszírozású intézmények esetében, kormány jelenleg nem tud élni működtetés felelősségével, így ezen kívánnak változtatni. Hozzátette: az önkormányzatoknak joga és lehetősége van arra, hogy önállóan működtessenek kulturális intézményeket, színházakat, és abba az államnak természetesen semmilyen beleszólása nincsen.

Úgy összegzett: a Nemzeti Kulturális Alapot nem megszünteti a kormány, hanem megújítja, tökéletesíti a rendszert.

Arra a kérdésre, hogy a módosításokról egyeztetnek-e a főváros vezetésével, Hollik István azt mondta: a parlamentben van helye ennek az egyeztetésnek, ott pedig minden megválasztott országgyűlési képviselőnek, így Karácsony Gergely pártja képviselőinek is a van lehetősége kifejteni a véleményét.

A Liget-projektre és a budai szuperkórházra vonatkozó kérdésre válaszolva a kormányszóvivő elmondta: minden Budapesttel kapcsolatos ügy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának napirendjén lesz, amit jövő hétre hívott össze Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Arra az újságírói kérdésre, hogy torzíthatja-e a piacot, hogy egy felmérés szerint Szíj László és Mészáros Lőrinc cégei 2100 milliárd forint közbeszerzést nyertek el, Hollik István úgy válaszolt: a magyar kormánynak a közbeszerzések ügyében két szempontot kell érvényesítenie, egyrészt, hogy hasznos beruházások valósuljanak meg, másrészt pedig, hogy a jogszabályokat mindenki tartsa be. Megjegyezte: az említett két gazdasági szereplővel kapcsolatban sok vádaskodás hangzik el; a kormány arra biztat mindenkit, hogy ha konkrét jogsértésről van tudomása akkor forduljon a hatóságokhoz.

Forrás: MTI

Címlapkép: Fidesz/YouTube

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Megindult a független színházak bedarálása. Rákosi figyelj odaát még mindig tanulhatsz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
"A politikus szerint"... Hol itt a politikus? Én csak egy seggfejet látok...
namihami
Gazdag nyelv a magyar! Ugyanarra a cselekedetre mennyi alternatívája van.
Nessy
Szócséplő Nertárs! Ha a kormány bele avatkozik a színházak műsorába, beleszól a könyvkiadásba,méghozzá úgy, hogy kiadás előtt módosítható pdf-be el kell küldeni a kéziratot engedélyezésre, azt tudja hogy nevezik? CENZÚRA! Az összes többi duma csak a kóbor apácák megtévesztése!
kissé felnőttem
beültettek valamit a fejekbe kishuszár? mit nem tettetek még tönkre???
Nessy
@kissé felnőttem: Megszállták a tudatát!
teuton
"Arra az újságírói kérdésre, hogy torzíthatja-e a piacot, hogy egy felmérés szerint Szíj László és Mészáros Lőrinc cégei 2100 milliárd forint közbeszerzést nyertek el, Hollik István úgy válaszolt: a magyar kormánynak a közbeszerzések ügyében két szempontot kell érvényesítenie, egyrészt, hogy hasznos beruházások valósuljanak meg, másrészt pedig, hogy a jogszabályokat mindenki tartsa be. Megjegyezte: az említett két gazdasági szereplővel kapcsolatban sok vádaskodás hangzik el; a kormány arra biztat mindenkit, hogy ha konkrét jogsértésről van tudomása akkor forduljon a hatóságokhoz."
Na ezt tenyleg felesleges volt mondani abban az orszagban, ahol a kecskere biztak a kaposztat! De az OLAF-jelentes megvan es az EU kiszabott 700 milliard forint büntetest, mert az EUs penzek 25%-a el lett lopva! (Tülarazott, nem megfelelöen, szemelyre/cegre szabottan kiirt, pardon "elnyert" palyazatok.) Ebbe szo nelkül belement a kormany es fizeti közpenzböl (adobevetelböl), mert a tovabbi vizsgalatok folyaman kiderült volna, ki hibazott es hova kerültek a milliardok! Igy az egesz a szönyeg ala lett söpörve..
Tovabbi 2,2 milliardos büntetest kell fizetni a rendszerszintü tolvajlasok miatt. Erröl nem harsog sem a kormanyszovivö, sem a kiralyi media...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.