Módosítaná a házszabályt a Fidesz, hogy korlátozhassa a parlamentbe jutott képviselők alapvető jogait és mozgásterét. 

Egy "nulla százalékos párt" miatt akadályozná az ellenzéki összefogást a Fidesz
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A javaslat legfontosabb eleme az, hogy

 frakciót ezentúl csak és kizárólag az előző választáson országos listát állító és mandátumot szerző ugyanazon párthoz tartozó képviselők alakíthatnának.

A beadvány szerint „a független és a függetlenné vált képviselő megbízatása alatt képviselőcsoport megalakításában nem vehet részt és képviselőcsoporthoz nem csatlakozhat”. Az indokolás szerint a javaslat célja, hogy az Országgyűlésben mandátumot szerző képviselő megbízatását annak a pártnak a színeiben vagy függetlenként lássa el, ahogy azt a választópolgároktól elnyerte.

Az indítvány megfúrná a frakciók átnevezését is, ha a javaslatot elfogadják, csak olyan néven alakulhat frakció, amely a választáson is indult.

A Fidesz arról is gondoskodna, hogy ne váljanak szét frakciók. Ha egyes pártok közös listán indulnak, akkor feltétlenül közös frakcióban kell politizálniuk.

A kormánypárt az ATV-nek írt pár sort indoklásul, a közlemény szerint meg akarják akadályozni, hogy a többletjogosultságok miatt olyan képviselők alkossanak frakciót, akikre nem szavaztak kellő számban a választók.

Elejét kell venni annak, hogy egy 0 százalékos párt innen-onnan összeverbuvált képviselőkkel hozzon létre parlamenti képviselőcsoportot, ahogy ez a Párbeszédnél történt

- tájékoztatta az ATV-t a Fidesz.

Nagyvilág - 2020. January 23., 21:53
A WHO még nem lát világjárványt
Technika - 2020. January 23., 20:53
Megszólalt egy múmia

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@verőce21: A definíció pontos és találó: semmi keresni valója a parlamentben a KDNP-seknek!!! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
@nevemnick: Hiába román! Felismertünk! :-))))))))))
nevemnick
@Shikari: Józsi, amivel felismernél, az nálad hiányzik: ez pedig az ész!
Shikari
@nevemnick: Küzdesz, mint malac a jégen! :-))))))))))))))))
nevemnick
@Shikari: kivel? Veled? kevés vagy ahhoz, hogy komolyan vegyelek.
csak úgy....
@Shikari: magyarországon úgy mondják,hogy lúd a jégen , persze te ezt honnan tudhatnád!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. January 23., 17:35
Ezek a buszok már nem arra mennek, ahogy megszoktuk
Szórakozás - 2020. January 23., 16:55
Szakított Jordán Adél és Keresztes Tamás