Ezt is a szerződéskötési moratórium kihirdetése után kötötték. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes "vasárnapi kis színes, szürreálisként" tálalta a hírt. Tüttő azt írja, nem akarja előre temetni az ötletet, de nagyon kíváncsi arra, mi várhat az FKF-re Indonéziában.

11 millió forint plusz áfa értékű megbízást adott az FKF egy cégnek arra, hogy írjon egy tanulmányt indonéziai exportstratégia kidolgozásáról

– írta ki vasárnap Facebook-oldalára Tüttő Kata főpolgármester-helyettes. 27 százalékos áfakulccsal ez 13,9 millió forint, vagyis oldalanként 465 ezer forint – írja az Index.

A poszt szerint a szerződés már abban az időszakban született, amikor Karácsony Gergely kifejezetten kérte a fővárosi cégek vezetőit, hogy ne kössenek új szerződéseket.

A szerződés az FKF hulladékgazdálkodási tevékenységéhez kapcsolódó indonéziai exportstratégia kidolgozásáról szól, a megbízott cégnek 11 millió forint + ÁFÁ-ért 30 nap alatt kell írnia egy 30 oldalas tanulmányt, melynek szakmai teljesítését a PR és kommunikációs osztály vezetője igazolja le.

A műszaki leírás alapján a tárgy: A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. hulladékgazdálkodási tevékenységéhez kapcsolódó indonéziai exportstratégia kialakítása.

Tüttő izgatottan várja a tanulmányt, Facebook-oldalán azt írta,

biztosan jól fog hasznosulni

"Gondolom valami know-how export lehet, például "hogyan vegyük meg egy évben kétszer ugyanazokat az úttisztító gépeket, második alkalommal drágábban" tudás nagyon értékes lehet máshol is" – tette hozzá a bejegyzésben.

Bár nem akarja előre temetni a történetet, "vasárnapi kis színes-szürreálisnak" tartja azt.

Karácsony Gergely a héten kezdeményezte az FKF vezérigazgatójának menesztését,

mivel a cég a választások után, az új városvezetés tudta nélkül kötött meg egy két évre szóló szerződést.

Forrás: Index, HVG

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Itthon - 2020. January 23., 20:05
Karácsony is beszállt a győri kampányba
Nagyvilág - 2020. January 23., 19:57
Már kísérleteznek a Kína vírus elleni oltással

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa2
JÓ REGGELT KÍVÁNOK... MINDEN ÍGY MEGY 20 ÉVE LEGALÁBB EBBEN A KIBASZOTT ORSZÁGBAN!!! (de inkább 1000 éve...)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Józsipapa
Erről írjon a Pesti Srácok szennylap meg a Józsefvárosi 7 autóról;
amire 150 millió forintot baszott el Sára Botond ...meg Kocsis Máté ...
Yoda69
Azzal kell megfizettetni aki alairta a szerzodest mint megbizo, aztan kirugni a faszba.
Meg az otlet is rohejes hogy Indoneziatol tanuljunk hulladek gazdalkodast.
fideszes gyökér
fideszes kupleráj.

jelzem, hogy az EU-nak visszafizetendő 700 milliárd kábé 70 ezer forint fejenként.
csecsemő, rokkant, nyugdíjas egyaránt fizeti.
jesz
már nekem is szövegértési problémám van...úgy értettem először, hogy Tüttő Kata íratott egy drága tanulmányt...aztán nekifutottam a cikknek, és látom, hogy nem.

arról nem szól a cikk, hogy a tanulmány megírásához először is alaposan tanulmányozni kell Indonéziát, az ottani elvárásokat, lehetőségeket..
...na ez a drága, nem is a tanulmány...hány fő utazott oda, mennyi volt a repjegy, mennyi a szálloda, stb...stb..?

mindenesetre ügyes, akárki is írja.
Jozefina
A fővárosi cégek teljes vezérkarát kell lecserélni, hogy tiszta lappal lehessen mindenütt indulni és átvilágítani a tevékenységüket.!!!
Yoda69
@jesz: Ma reggel hallgattam Katat a Klubradioban. Azt mondta megvarjak az eredmenyet a tanulmanynak, par het mulva meg kell hogy kapjak. Meg akar lehet hasznos is, bar ez erosen kizart. Ha kiderul hogy ertelmetlen megrendeles volt, akkor johetnek a szankciok. Fura modon a PR es marketing osztaly vezetoje rendelte meg a tanulmanyt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok