Mihályi Győző ellen indul vizsgálat az Újszínházban zaklatás gyanújával – írja az ATV. Az érintettről korábban csak annyit lehetett tudni, hogy egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész.

Etikai bizottságot hozott létre a Színházi Dolgozók Szakszervezete, az elnöküket Mihályi Győzőt érintő bejelentés kivizsgálására – írja az ATV. Az ATV Híradó kereste a zaklatással vádolt Mihályi Győzőt, de nem sikerült elérniük.

A név tehát onnan derült ki, hogy az ATV Híradónak a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt az üzenetet juttatta el, hogy az elnöküket érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hoztak létre.

A szakszervezet elnöke pedig Mihályi Győző.

A hvg.hu írt elsőként arról, hogy az Újszínház vezetése, azaz Dörner György igazgató pénteken levelet kapott az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. A portál szerint a főváros illetékesei azt tudakolják Dörnertől, hogy érkezett-e bejelentés 2016 elején a színház vezetéséhez, és ha igen, milyen intézkedések történtek. Ha érkezett bejelentés, de nem volt vizsgálat, úgy az elmaradás okára kérdeznek rá, illetve arra, hogy milyen belső szabályok léteznek a munkavállalók védelmére.

A portál megkereste Dörner Györgyöt, de amikor azt kérdezték tőle, meg tudja erősíteni, hogy történt-e szexuális visszaélés az általa vezetett színházban 2016-ban, állítólag azt felelte:

Köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok!

Majd letette a telefont.

Azonban színházi körökből többen megerősítették a zaklatás megtörténtét.

Az Index információja szerint

a színész lefogta az áldozatot és a ruhája alá nyúlt.

A hvg.hu forrásai szerint az ügyben csak annyi intézkedés történt, hogy „a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt”.

A Magyar Nemzet pénteki számában arról írt, hogy konkrétan a Gothár Pétert érintő zaklatási ügy, és az azt követő Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát.

Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője Facebook oldalán arról írt pénteken, hogy

a Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést, ezért a kormánypárti frakciók meg fogják szavazni a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot.

Hétfőn várhatóan egy több ezres tüntetés lesz Budapesten, magyar művészek pedig videóban tiltakoznak a törvényjavaslat ellen.

Forrás: ATV, Index, 24.hu, HVG

Címlapkép: GoogleMaps

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fahrenheit451
Zaklatásigy
mert vannak ügyek - mindenféle
fahrenheit451
Jó lesz véresre agyonverni Orbánt.
Ép nincs semmi más dolgom.

kijátszani az örséget, és kiiktani a geciit.
Ez kihívás.
Majd az utókor kielemzi, és eldönti.

/hitman/
Ronin2
Nem vagyok egy rabiátus ember,de...
Nincs ezeknek a "zaklatott" nőknek férjük,barátjuk,testvérük?
Anno TÉNYLEG zaklatta egy vakegér a nejemet.
Az asszony elmondta nekem,az illető meg Miskolcról Győrbe költözött.
Közös megegyezéssel,2 napon belül,kissé átszabott ábrázattal.:D
Ennyi,nem nyekeregni szánalmat kikunyerálni.
fahrenheit451
Érzelmek nélkül mi értelme bárminek is?
Érezz, geci: www.youtube.com/watch?v=hc2BNxOnBJo
A világvégén mi számít?
Te és én?
Mi vagyunk a legutóosók, akik szémíítanak.
A világvége jó poén lesz.
Just you and me
Nem ufók, nem aszteroida, nem Észak-Korea
A mezei emberi önbeteljesítőgonoszság

mindenki megy a lecóvesbe, Isten majd szétválogatja
verőce21
Nem írtak alá titoktartási szerződést? miért nem jelezték? Akkor még nem volt fontos? :)
Trumpra hány és hány nő vallott rá, hogy zaklatta őket! Később meg bevallották saját maguk, hogy hazudtak. Jó pénzért. Célszerű lenne az összes színházat átvilágítani.
Aki Én
Upsz..., egy fideszes eltusoló színház...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.