Nem Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről – mondta az ATV reggeli műsorában Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója.

Molnár Zsoltot zsarolta az Angyal Ügyvédje

Nincs eltitkolt lakásom, nem drogoztam soha, nem vettem részt szexpartikon – közölte Molnár, de azt elmondta, hogy őt akarták megzsarolni. A stúdióból Molnár egyenesen a rendőrségre megy feljelentést tenni, név szerint is tudja, ki akarta zsarolni, de az adásban nevet nem mondott.

Molnár szerint az elkövető kreált egy történetet és azzal akarta hitelessé tenni a történetet, hogy belekevert egy polgármestert. De Molnár a polgármestert nem nevezte meg.

Egy fiatal, most megválasztott polgármester

- ennyit árult csak el róla, illetve azt, hogy ez is kapott egy ilyen típusú pressziót.

Pénzt kért a zsaroló, milliós értékben – mondta Molnár. Annyit elárult a zsarolóról, hogy az MSZP kampányában is részt vett, magát újságírónak tartja.

Keveredett ő már büntetőeljárásba

- mondta a zsarolóról Molnár, de azt hangsúlyozta: először a rendőrségen fogja megnevezni. Átadott a műsorvezetőnek egy lezárt borítékot, amiben megnevezte a zsarolót.

Előzmény:  egy Angyal ügyvédje nevű új blog ismert ellenzéki politikusok kábítószer- szex- és korrupciós ügyeiről ígér leleplező anyagokat. Az Angyal Ügyvédje szerzője szerint egy frissen megválasztott polgármesterről és egy országgyűlési képviselőről van szó. A szerző két és fél hetet adott a politikusoknak, hogy önként visszavonuljanak a közélettől, ellenkező esetben – mint írja – leleplezi őket.

(index)

Cikk- és címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...szerintem csak rá is rájött a viketegség...ezek szerre vakaróznak... előre betervezett sorozatszerlési témakörként, hogy folyamatos legyen a hülyítés.
Nyírfa
Hát, ennek hamar pont kerül a végére.
Yoda69
A fideSSesek mar ebben se tudnak ujat mutatni? Lekopiztak a Ordog ugyvedjet es letrehoztak az Angyal ugyvedjet? Csak egy bibi van, akit alaptalanul vadolnak az ragalmazas. borkait nem alaptalanul vadoltak, ezert is huzott el a busba.
rokker33
@Yoda69: de van ugye az a bizonyos 444 oldal és utána jött a 888 a fidesz által vagy hogy is van ez? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.