Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) volt elnökéről, a nyugdíjasok helyzetéről és a nap folyamán a parlament elé került, a színházakat is érintő kulturális törvénymódosításról volt szó napirend előtt az Országgyűlésben hétfőn.

Ellenzék: most a színházakat akarják államosítani

DK: Handó Tünde a bírói függetlenségének elárulója

Vadai Ágnes (DK) a bírósági vezetők az Országos Bírósági Hivatal éléről távozó Handó Tündének írott köszönőlevélből idézett, úgy értékelve: Handó Tünde a rendszerváltás utáni Magyarország bírói függetlenségének elárulója,nem dicséretet érdemelne, főleg nem alkotmánybírói széket.

Közölte, amikor ez a rendszer elbukik nem lesz vádalku, amnesztia és ejnye-bejnye.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint egy szervezeten, a bíróságon belül kizárt az árulás, a belső konfliktusokat semmiképpen sem lehet annak nevezni. Azt mondta, a bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bírók befolyástól mentesen döntenek az egyes ügyekben. Szerinte a bírói függetlenség sérelmét az jelentené, ha a bíróság ítéletét megkísérelné valaki befolyásolni.

Beszélt arról is, hogy az OBH megalakulása óta 50 százalékkal esett vissza az ügyteher, a két éven túli ügyek is 50 százalékkal csökkentek.

MSZP: az EU-ban a magyar nyugdíjasok a legelégedetlenebbek az életükkel

Korózs Lajos (MSZP) a múlt heti nyugdíjasparlamentről és a nyugdíjasokra vonatkozó uniós elemzésekről beszámolva közölte, az EU-ban a magyar nyugdíjasok a legelégedetlenebbek az életükkel, nőttek az egyenlőtlenségek az idősek társadalmában, 2010 óta a szegénység közöttük a kétszeresére nőtt.

Közölte, a nyugdíjasparlament szerint az inflációt követő nyugdíjemelés csapda, helyette a bérnövekedést is figyelembe vevő svájci indexálás alapján kellene emelni a nyugdíjakat. Ezt a javaslatot a Fidesz többször is leszavazta – ismertette.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár azt mondta, nem volt még egy kormány a rendszerváltás óta, amely csökkentette volna nyugdíjakat, csak a szocialista, ráadásul azt is engedték, hogy a multik emeljék a rezsit. Amikor el kellett valakitől venni, sosem a multiktól vettek el, hanem a magyar nyugdíjasoktól, családoktól és a közalkalmazottaktól – hangoztatva. Szerinte a szocialisták által javasolt nyugdíjemelés évente hatvanezer forinttal rövidítette volna meg az időseket.

Beszámolt arról is, hogy Magyarországon egy nyugdíjas az átlagjövedelem 59 százalékát kapja meg, míg az uniós átlag 58 százalék. Valótlannak nevezte az az állítást, hogy nőtt a szegénység a nyugdíjasok körében. Elmondta, a nyugdíjak vásárlóértéke is nőtt az elmúlt években.

Párbeszéd: most a színházakat akarják államosítani

Szabó Tímea (Párbeszéd) úgy értékelte, hogy ugyan puhított a kormány a kulturális törvényjavaslaton, de az az egész kultúra szabadságát és függetlenségét készül "egy csapásra kinyírni". Hozzátette: a javaslatot a Gothár-ügyre hivatkozással nyújtották be, miközben a kormánypártok kedvenc házi színházában, az Újszínházban, 2016 óta próbálnak eltussolni egy zaklatási botrányt, amelynek gyanúsítottja Mihályi Győző színész.

Értékelése szerint a törvényjavaslatnak semmi köze a Katona József Színházhoz, a színházakat akarják államosítani. Orbán Viktor egy totális diktatúrát álmodott meg magának, amelynek része a kultúra kivégzése – fogalmazott. Megítélése szerint, a javaslat bosszú október 13-ért. Közölte, tudja, hogy Orbán Viktor nem jár színházba és a kormánypártiaknak sincs különösebb igénye a kultúrára, de van néhány százezer ember, aki nem "Mészáros Lőrinc kiadatlan verseit, vagy Németh Szilárd megzenésített pacalreceptjeit" szeretné a színházakban hallgatni. A Szabad Nép egyik 1949-es számából idézve kijelentette: maguk ugyanazok az elvtelen kommunisták, akik akkor irányították az országot.

Rétvári Bence válaszában arra hívta fel a figyelmet az ellenzéki képviselő és társai korábban leragasztott szájjal tiltakoztak a szexuális zaklatások miatt, most viszont egy szóval nem ítélték el a Katona József Színházban történteket. Marton László-ügyben petíciót írtak, mostanra elfogyott a bátorság – hangoztatta, kifogásolva, hogy az ügy kezdetén a színház nem nevezte meg az elkövetőt és "a balliberális színészek kibújnak minden kérdés alól".

A törvényjavaslatról szólva felidézte, hogy mely szervezetek biztosították támogatásukról a javaslatot és rögzítette: fenntartják a támogatások mértékét, változás az, hogy közös fenntartás esetén közös döntéseket hoznak.

Jobbik: kiállunk a kultúra szabadsága mellett

Brenner Koloman (Jobbik) szerint a Fidesz el akarja hallgattatni a munkavállalókat a rabszolgatörvénnyel, a médiát, az akadémiát a kutatóintézetek leválasztásával és most a magyar kulturális élet művelőit is a kulturális törvénymódosítással. Közölte, a Jobbik kiáll a magyar munkavállalókért bérfelzárkóztatást ígérve nekik, szolidáris a magyar tudomány művelőivel, és a kulturális különbségeken felülemelkedve kiáll a kultúra szabadsága mellett is.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára közölte, 2010-hez képest 800 ezerrel dolgoznak többen és a bérek is növekedtek. A média sokszínű, mindenki megtalálja a saját vérmérsékletének megfelelő médiumot – közölte.

Szerinte a jobbikos felszólalások nem különböznek a Vadai-Tordai-Gyurcsány-tengely felszólalásaitól. Azt mondta, a Jobbik feladta nemzeti elveit és a posztkommunisták mellé szegődött három lyukas félkrajcárért és két polgármesteri helyéért.

LMP: vonja vissza a kormány a kulturális tárgyú törvénymódosítást

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője "gyalázatos törvényjavaslatnak" nevezte a hétfőn benyújtott kulturális tárgyú kormányelőterjesztést, amely szerinte alapvetően felforgatja a magyar kulturális életet.

A kormányoldalt azzal vádolta, hogy minden értéket megtagadott már, nem konzervatív, nem nemzeti és nem keresztény, hanem "bolsevik" politikát folytat. Szerinte a kormány a kulturális törvényjavaslat benyújtásával olyan területre tévedt, ahol nincs helye a politikának. "Aczél György is büszke lehetne önökre" – fogalmazott a frakcióvezető. Felszólította a kormányt, hogy vonja vissza "a diktátumként benyújtott" előterjesztést, amiről nem egyeztetett az érintettekkel. Azt ígérte: ott lesznek a javaslat miatt hétfő estére hirdetett tüntetésen is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a kormány javaslata "köszönőviszonyban sincs" a képviselő által hangoztatott "liberális felbujtással", miszerint vége az autonómiának a kulturális életben.

Hangsúlyozta: a javaslat nem érinti önkormányzatok kötelező és önként vállalt feladatait, így ezután is lesz lehetősége az önkormányzatoknak, hogy kulturális intézményt tartsanak fenn. Hozzátette: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA)rendszerében sincs módosulás, az NKA nem szűnik meg, és nem csökkenek a források sem. Semmifajta félelme nem lehet sem a független, sem más színházaknak – jelentette ki.

A Gothár-ügyre hivatkozva ugyanakkor jelezte: az állam hiába finanszíroz önkormányzattal közösen egy színházat, törvénytelenség esetén jelenleg nem léphet fel.

Az LMP-t elhagyó politikusokra utalva megjegyezte: az LMP annyira hű volt ahhoz az elvhez, hogy legyen más a politika, hogy most Gyurcsány Ferenc "szekerét tolja".

(Kép: MTI/Soós Lajos)

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fahrenheit451
Propelleres gépen az Aerofolttal?
Egész úton a propellereket néztem, éhogy le ne álljanak.
Szuggesztáltam a propellereket.
Néha le akartak állni, de olyankor erősebben szuggesztáltam, így nem áltak le mégsem.
fahrenheit451
Akkor most szeretek szuggesztálni?
Nem tudom jógázás közben nem üzen eddig erről a reiki mesterem.

Most akkor szuggesztáljunk, vagy ne?
leszarom!
40 éve történt - leszarom!
Cicamama55
Ma nem volta Parlamentben a többi képviselőnek munkanap?! Ezt az érdektelenséget! Elképesztő! :(((((
Rockxy
ha álamosíjják azabaj, ha odadják a lölőnek, azabaj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.