A napokban az anyuka egy videót tett közzé a közösségi oldalukon, amin Levente egyedül emeli fel a lábát. Viktória szerint ez eddig a fiúcskának csak segítséggel sikerült.

„Nekünk ez hatalmas előrelépés, hiszen eddig egyedül nem tudta a lábát felemelni, csak segítséggel. A napokban többször egyedül is sikerült neki. Apró dolognak tűnik, de nekünk ez újdonság. Korai lenne kijelenteni, hogy ez már a Zolgensma hatása, mert mint sokan tudjátok, Levi túl van 5 Spinraza kezelésen.”

Néhány nappal ezelőtt kiderült az is, hogy Levente minden bizonnyal már otthon töltheti a karácsonyt szerettei körében, ami azért is nagyon fontos a család számára, mert a kicsinek december 20-án lesz a második születésnapja.

Az anyuka tegnap este az RTL Híradójában mondta el, hogy Levente állapota napról napra jobb.

A korábban nyűgös és ijedős kisfiúnak az anyukája szerint a kedélye is megváltozott, amióta rádöbbent, hogy egyre több mindenre képes.

A család bízik benne, hogy Levente valóban otthon töltheti a karácsonyt, ami idén minden bizonnyal sokkal pozitívabb hangulatban telik majd, mint tavaly, ugyanis egy évvel ezelőtt ilyenkor tudták meg Viktóriáék a kisfiú betegségét.

Címlapkép: rtl.hu

(rtl.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.