Megvannak a nagy nyertesek.

A Porsche Hungária kapta a legnagyobb, több mint 54 milliárd forintos megbízást azon a tenderen, amelyen összesen 82,5 milliárd forintot költ az állam gépjárművekre

– derült ki az európai közbeszerzési értesítőből (Tenders European Daily).

Az európai közbeszerzési értesítő alapján a Népszava azt írja,

a Porsche mellett még négy másik autókereskedővel szerződött az állam milliárdos nagyságrendű autóbeszállításra, valamint szervizelésre.

A Magyar Suzuki például 12 milliárdos, míg a Schiller Autóház 10,8 milliárdos tételben szerződött a pályázatot kiíró Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF). A szerződések alapján a következő kilenc évben minisztériumok, valamint más költségvetési szervek hívhatnak le különféle típusú autókat.

A közbeszerzési értesítőből nem derült ki, hogy pontosan hány gépjárművet venne az állam, és azt sem lehet tudni, hogy autónként mennyit fizet majd az adófizetői pénzekből. Az időközben megkötött szerződésekből csak az látható, hogy bizonyos autókategóriákban 20 százalékos kedvezményt adtak a nyertes autókereskedők – teszi hozzá a lap.

Az Index hozzáteszi, korábbi hírek szerint

a felső középkategóriára menne a legtöbb.

Alsó középkategóriájú személygépkocsikat 4,6 milliárd forintért, középkategóriájú ügyintézői személygépkocsikat 14 milliárdért, többfunkciós középkategóriájúakat 8,5 milliárdért vásárolnának.

A felső középkategóriájú autókra 16,75 milliárd forintot költenének, különféle kategóriájú egyterű személyautókat 14,7 milliárdért vennének, terepjárókra pedig 8,5 milliárd jutna.

Ötszemélyes áruszállító pick-upokra 1,5 milliárd forintért vár ajánlatokat a főigazgatóság, kisáruszállítókat 1,85 milliárdért vásárolnának, többfunkciós kisáruszállítókat 2,8 milliárdért vennének.

5 milliárdért vásárolnának kompakt áruszállítókat, 2,2 milliárd jutna magasított áruszállítókra, speciális kialakítású szállítójárműveket pedig 2 milliárdért vásárolnak – teszi hozzá az Index.

Forrás: Népszava, Index

Címlapkép (illusztráció): Pixabay CCo

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
...pontosabban nem az ÁLLAM veszi, hanem a magyar adófizetők !!!
Ügy emlékszem, hogy tavaly cserélték le a luxusautókat, igaz, hogy egy 30-40 millás
verda nekik már olyan snassz...Halottaskocsit kellene vásárolni nekik, " saját " használatra
( A ravatalozótól a gödörig !!! Lopjatok csak g.cik !! A NÉP majd megelégeli !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
van rá péz.
ha nem vón, nem vennének.
Rockxy
ez ojan, mint a lakósok karácsony előtti pézszórása.
namihami
""A közbeszerzési értesítőből nem derült ki, hogy pontosan hány gépjárművet venne az állam, és azt sem lehet tudni, hogy autónként mennyit fizet majd""
Hányat kellene venni? Annak a ""családnak"" akár 4-5 darabnál többre se biztos hogy elég lesz ennyi pénz. A páncélozás se teszi olcsóbbá...
Jozefina
És akkor kiket is támogat a kormány a mi pénzünkből???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.