Kovács Zoltán folyamatos "Soros-kórusos" tweetjei miatt borultak ki Brüsszelben.

Élő mobilos közvetítést tartott a meghallgatásról a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára. Az unió elnöke emiatt írásos bocsánatkérést vár Magyarországtól. 

Kovács Zoltán Soros-tweetjei miatt Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter el akarta hagyni az üléstermet a magyar jogállamiságról szóló meghallgatás után

– tudta meg az Index/EUrologus és a Népszava. 

Az EUrologus úgy értesült, hogy a meghallgatás után, mikor már a lengyel jogállamiság ügyét tárgyalták, Asselborn miniszter magyarázatot és bocsánatkérést követelt Kovács Zoltán tweetjei miatt. Kovács ugyanis

Soros embereinek nevezte az Európai Bizottság és a tagállamok képviselőit a közösségi médiában közzétett posztjaiban.

A Népszava tudósítása szerint Kovács Zoltánt távozásra szólították fel, miután meghallgatták Varga Judit igazságügyi minisztert és Palkovics László felsőoktatásért felelős minisztert.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az EU-tagállamok uniós minisztereinek tanácsülése közben ugyanis Twitter-oldalán kommentálta az eseményeket.

Kovács Zoltán Twitter-bejegyzéseiben többek között azt írta, hogy

a sorosisták megint egy ideológialag vezérelt politikai csatába rángatták bele az EU Tanácsát

A 444. hu szerint Kovács csak ma tízszer írta ki különböző fórumokra azt, hogy "Soros-kórus", vagy, ahogy a Twitteren mondja

#SorosOrchestra.

Végül a Népszava szerint az EU féléves elnöksége nevében felszólaló finn miniszter, Tytti Tuppurainen írásban kért magyarázatot az elfogadhatatlan, az unió szabályait sértő magatartás miatt, Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter pedig azt közölte, távozik, ha ezt Kovács nem teszi meg.

Ekkor azonban már az államtitkár nem tartózkodott a teremben, ugyanis véget ért a meghallgatás.

Az unió elnöke írásos bocsánatkérést vár Magyarországtól.

Forrás: Népszava, Index, ATV

Címlapkép: Mohai Balázs / MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
Jól van! Tapossák is el ezt a férget. Csak leégeti Magyarországot,pedig a Magyar nép nem a Fideszből áll. Még is Magyarország van megbélyegezve,bár legtöbbször azért hozzá teszik,hogy a magyar kormány.Ez hivatalosan oké is,de állítólag külföldön ha valakiről megtudják,hogy Magyar,egyből a diktatúra jut eszükbe. Úgy vagyunk elkönyvelve,hogy mi vagyunk az a nép,akiknek semmi nem elég,akik szeretnek lehetőleg munka nélkül,vagy csak kevés munkával sok pénzhez jutni. Orbán és kormánya ezt a bélyeget ragasztotta kb 8 millió emberre. Remélem ez már a halál tusájuk.
advocat
És Kovács Sorosnál diplomázott! Ezeknek minden ráfér a pofájukra. Soros nélkül talán még közmunkások sem lehetnének.
Béla333
Na a tapló parasztok kimutatták végre az igazi arcukat!
Az embernek csak ég a képe, hogy Magyarországnak ilyen bunkó vezetői vannak!
Cicamama55
Az itthoni parlamenti szigorítás után én minimum egy évi jövedelmi elvonással büntetném a szabályok megszegése miatt!
nevemnick
Honnan tudná a szopottfejű Quasimodo, hogy mi a becsület és a tisztesség?
Ő csak ,,Esmerald(o)" táncát látja, amitől elveszti az eszét és olyan szerelembe esik iránta mint a Stüszi vadász a parlamentben.
namihami
Az igazi gondot abban érzem, hogy a bocsánatkér3st nem ettől a taplótól és a kormánytól várja, hanem Magyarországtól.
Ez még mindig nem érzi a különbséget Orbán és társulata valamint Magyarország között? Hiszen neki mindegy. Pláne, hogy ezzel sajnos nincs egyedül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.