Folyik a nyomozás Borkai Zsolt fiának az ügyében – számolt be a hvg.hu-nak Hadházy Ákos. A képviselő október közepén tett feljelentést hivatali visszaélés, vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Borkai Zsolt fia ügyében is nyomoz a rendőrség

Hadházy szerint Borkai Ádámnak az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft úgy fizetett évi 12 millió forintos bért, hogy a cégnek nincsen árbevétele és évek óta veszteséges. A volt győri polgármester fia az ügyvezetője a cégnek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági bűnözés elleni főosztálya most a bűnügyek egyesítéséről hozott határozatot, amit Hadházy is megkapott, így az általa indított üggyel egyesítik a többi felejelentést is. Három hete a Központi Nyomozó Főügyészség már kereste a képviselőt, mert az ügyben feljelentés kiegészítést rendeltek el.

Az ifjú Borkai egyébként nem csak az Akonia ügyvezetője, emellett a nemzetközi kapcsolatok koordinátora a győri kézilabdaklubnál.

Hadházy korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy a 24 éves Borkait más feladatért is fizetik a Győri Audi ETO KC-nál, a klub 2019/2020-as szezonra szóló, tao-támogatás iránt benyújtott kérelmében ugyanis „technikai vezetőként” hivatkoznak rá. Rajta kívül a dokumentum szerint még Bartha Csaba ügyvezető elnök fizetésére kértek támogatást. Kettejük éves bérköltsége a kérelem szerint 21,9 millió forint, amit, ha egyenlően osztanak el, nagyjából havi bruttó 900 ezer forintos fizetést jelent.

A dokumentumból az is kiolvasható volt, hogy Borkai Ádámnak – aki egyébként korábban labdarúgó volt, nem kézilabdázó – nincs meg a szakmai licence, annak beszerzése „folyamatban van”.

Forrás: hvg.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Bizonyára nagy felelősségre vonások lesznek. Na nézzük meg ennek a fejét, ilyen lesz egy elkényeztetett istenkomplexusos gyerek. Most azt hiszi kurva jó neki, de emiatt igazán elbaszott értékmentes élete lesz. érték alatt nem a pénzre, kokóra, éttermekre, kurvákra gondolok...:)
Borsodi
Kamu nyomozás nagy erőkkel aztán mehet tovább a megszokott módon,apuka nyomdokán.Ki is merte felfedni az igazságot? Azok bűnhődni fognak!
Dr plágium
Rövidesen vissza dobják hogy nem történt bűncselekmény. Azt is vizsgálják miből van anyucinak birtoka? Mert nem a fizetéséből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.