Nem lesz áremelkedés a tavalyi évhez képest, lesz elég hal, a termelők sikeres évet zártak.

Nem emelkednek az árak az idei karácsonyi halszezonban, és bőséges lesz a kínálat – jelentette ki a Világgazdaságnak nyilatkozva Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-Hal) elnöke.

A lap szerdai számában az elnök kifejtette, hogy a hazai haltermelők sikeres évet zárnak, a termelés 3-5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, nem az egyedszám nőtt, hanem a körülmények javultak, így nagyobb súlyt értek el a halak.

A tógazdaságok erősítik a közvetlen értékesítést, egy kiló pontyot a termelők ezer forint körüli áron kínálnak.

Nem emelkednek az árak az idei karácsonyi halszezonban

Kedvező változás, hogy a magyarországi halfogyasztás folyamatosan nő, tavaly 6,7 kilogrammra emelkedett személyeként, de az elnök hangsúlyozta, hogy ez még mindig messze van a 22 kilós uniós átlagtól. A fogyasztás bővülésében a MA-Hal elnöke szerint szerepe van az uniós és hazai forrásból finanszírozott, 600 millió forintos Kapj rá! marketingkampánynak is. Továbbra is gondot jelent azonban a halfogyasztás szezonalitása. A kínálat megfelelő, a magyarországi haltermékekből bőven jut exportra is.

Németh István beszélt az ágazat problémáiról is, az alacsony jövedelmezőségről, a munkaerőhiányról és arról is, hogy a tógazdaságok nem kapnak normatív támogatást.

Cikk- és címlapkép:Pixabay

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fahrenheit451
Amióta láttam a Moby Dicket, nem eszem halat.
Ez régen tortént. Még fekete-fehérben... amikor még fekete és fehér volt a világ.
lusta
Külföldön meg akcióznak az eladók. Ilyen-olyan módon próbálják magukhoz csalogatni a vevőt. Már 650 forintos kilónkénti áron is kénálják. A halfilé kilója 1800 forint. Most fogom a füstölt pontyot megrendelni. Isteni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.