Egyelőre mindenki arra vár, hogy kiderüljön, jövőre is csak 8 százalékkal nőnek a minimálbérek, vagy többel.

Bár tavaly decemberben arról állapodott meg a munkaadói és munkavállalói oldal képviselete (kivéve a Magyar Szakszervezeti Szövetség – MASzSz), hogy idén és jövőre is 8-8 százalékkal emelik meg a minimálbért és a garantált szakmai bérminimumot, ám a Magyar Közlönyben csak az idei évre szóló emelés jelent meg – írja a Népszava

Nem tudni még, mekkora lesz a jövő évi béremelés

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Mivel egyelőre nem derült ki, hogy jövőre is 8 százalékos lesz az emelés, vagy esetleg ennél nagyobb, így szinte mindenhol megakadtak a helyi szintű béremelési tárgyalások, sok helyen ugyanis ennek mértékéhez kötik a minimálbérnél magasabb bérek emelésének kérdését is.

"A bérmegállapodás 2,7 százalékos inflációval, 3,9 százalékos GDP-növekedéssel, valamint 2,9 százalékos termelékenységnövekedéssel számol az idei évre. Újratárgyalni akkor lehet a jövő évi emelést, ha a végleges mutatók legalább 1 százalékkal eltérnek az előrejelzéstől, vagy a három mérőszám összesen legalább 2 százalékos eltérést mutat. Márpedig a Pénzügyminisztérium (PM) adatai alapján ez megvalósul: az infláció esetében 3,4, a GDP-nél 4,8, a termelékenység tekintetében pedig 3,9 százalékos növekedéssel számol a szaktárca"

- olvasható a cikkben.

Szerdán emiatt ismét elkezdődnek az egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumon (VKF), ám Kordás László, a MASzSz elnöke szerint idén is hosszú tárgyalássorozatra kell számítani (tavaly december 30-án írták alá a minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló dokumentumokat), ami bizonytalan helyzetet eredményez. Kordás szerint minimum 10 százalékos emelésre lenne szükség, sőt, ezt már idén is meg kellett volna lépni.

"A munkaadók azonban másképp látják. Mint arra Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke felhívta a figyelmet: a jegybank és a PM termelékenységnövekedési adataiban igen jelentős az eltérés. Az MNB ugyanis 1,9 százalékos termelékenységnövekedést prognosztizál az évre, míg a PM ennél 2 százalékkal magasabbat. Az MGYOSZ ezért szeretné megismerni a számítási metodikákat, továbbá azt is, milyen várakozásai vannak a PM-nek a jövő évre vonatkozóan. A munkaadók azt is szeretnék elérni, hogy a szociális hozzájárulási adó júliustól tervezett 2 százalékos csökkentését hozzák előrébb januárra. A kormány azonban egyelőre ellenáll ennek a kérésnek"

- olvasható a cikkben.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Naivak akik elhiszik.
Már megvolt, a minisztereknek, államtitkároknak, Ádernek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.