Közvetlenül az önkormányzati választás előtti napon kötött három évre szóló kétmilliárdos létesítményüzemeltetési szerződést a Főtáv, amelynek vezérigazgatóját hétfőn menesztette Karácsony Gergely – írja a Privátbankár. November végén hirdették ki a Főtáv Zrt. és leányvállalatainak telephelyein végzendő létesítményüzemeltetésre, karbantartása, vagyonvédelemre valamint takarításra és pénz- és értékszállítási feladatok elvégzésére kiírt pályázat eredményét, de a szerződést jóval korábban, az önkormányzati választások előtt egy nappal írták alá a felek a lap szerint. Ennek értelmében a Fénysziget Kft. és a He-Ba Kft. 2,06 milliárd forint fejében 36 hónapig végzi a fenti munkákat a cég 39 telephelyén.

Mitnyan Györgyöt a Fidesz jelöltjeként választották meg a XII. kerület polgármesterévé 1998-ban, és két cikluson át sikerült megtartania a posztot – írja a Privátbankár. A lap hozzáteszi, néhány kisebb botránya volt, 2005-ben például ő írta volna elő a Fővárosi Közgyűlésben, hogy a nők szoknyája legfeljebb a térd felett 2-3 centiméterrel végződhet, nem lehet rövidebb.

De ezt is szigorúan abban az esetben, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy teljesen tökéletes lábakkal rendelkezünk

– írta a dress code-ról szóló előterjesztésben, amit végül az akkor még Demszky Gábor főpolgármester vezette testület elvetett.

De szintén Mitnyan nevéhez fűződik a XII. kerületben engedély nélkül felállított Turul-szobor is, amit végül a jelenlegi polgármester Pokorni Zoltán javaslatára később második világháború XII. kerületi áldozatainak emlékművére kereszteltek át – írja a lap.

Mitnyan később Tarlós pénzügyi tanácsadója volt, majd 2015 január elsejétől vette át a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. vezetését.

A Privátbankár azt írja, a Főtáv vezetőjeként több olyan szerződés is kötődik hozzá, amelyek a lap szerint gyanúra adnak okot, ezeket az új városvezetés vizsgálja. Van egy 3 évre szóló szerződés például, amit a választások előtt egy nappal írtak alá.

November végén hirdették ki a Főtáv Zrt. és leányvállalatainak telephelyein végzendő létesítményüzemeltetésre, karbantartása, vagyonvédelemre valamint takarításra és pénz- és értékszállítási feladatok elvégzésére kiírt pályázat eredményét. Ennek értelmében a Fénysziget Kft. és a He-Ba Kft.

2,06 milliárd 

forint fejében 36 hónapig végzi a fenti munkákat a cég 39 telephelyén. A Fénysziget visszatérő partner, 2016-ban is ők nyerték a létesítményüzemeltetésre kiírt tendert, csak akkor

360 millió 

forintért vállalták a munkát egy másik konzorciumi taggal. De ez a jelenleg néhány tucat alkalmazottal dolgozó cég takarítja az újpesti piacot is 2012 óta, illetve hegyvidéki önkormányzattól is kaptak már megbízást – írja a lap.

Karácsony Gergely főpolgármester tegnapi hatállyal menesztette a Főtáv vezérigazgatóját, Mitnyan Györgyöt. A pozícióra a főpolgármester pályázatot ír ki, 2020. január 31-ig Barócsi Zoltánt bízza meg a vezérigazgatói feladatok ellátásával. A megbízott Barócsi Zoltán korábban az MVM termelési és műszaki vezérigazgató-helyettese volt. 

Forrás: Pirvátbankár, Index

Címlapkép: MTI/ Kollányi Péter

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@Shikari: Te pedig, gondolom és remélem, talán azon nem akadsz fenn, ha a MÁR megválasztott polgármester eldönt/het/i, hogy kivel akar együtt dolgozni?
Egyébiránt pl. Amerikában (is) moratórium van arra, hogy a választás előtt már nagyobb volumenű ügyekben nem döntenek. Aláírhatta (papíron, de nem erkölcsileg-de olyan fideszesnek nemhogy nincs, de a kifejezést se ismerik), de egy komoly ügyvéddel azonnal támadható, egyszerű anyagi túlszámlázás okán. (2016-360 millió, 2019-2,06milliárd. ez egyszerű aránytalanság). Egy nemorbáni gazdasági bírósàg előtt ez egy egytárgyalásos ügy.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
@Shikari: Azért az elég gerinctelen húzás volt , hogy még a választási eredményeket sem várták meg és aláírták a 2 milliárdos szerződést! Bár fidesz szokás,ha bukta van legalább a másik fél ne járjon jól mint Győrben a megválasztott polgármester-helyettes és egyéb pozíciókon már nem lehet változtatni! Szemét banda,de nem baj 5 év alatt azért pár disznót kifog túrni a helyéről, legalább átláthatóbb lesz a rendszer!
rokker33
@Shikari: "és látszik, politikai alapon osztogatja a pozíciókat, de már a szakmaiakat is!" Miért a fidesz és Orbán nem azt csinálja 10 éve? Aki azt mondja hogy nem az hazudik! Most Karácsony kitúrja a lusta tolvaj disznókat akik 10 év alatt súlyosan megkárosították Budapestet!
namihami
@Shikari: Te pedig, gondolom és remélem, talán azon nem akadsz fenn, ha a MÁR megválasztott polgármester eldönt/het/i, hogy kivel akar együtt dolgozni?
Egyébiránt pl. Amerikában (is) moratórium van arra, hogy a választás előtt már nagyobb volumenű ügyekben nem döntenek. Aláírhatta (papíron, de nem erkölcsileg-de olyan fideszesnek nemhogy nincs, de a kifejezést se ismerik), de egy komoly ügyvéddel azonnal támadható, egyszerű anyagi túlszámlázás okán. (2016-360 millió, 2019-2,06milliárd. ez egyszerű aránytalanság). Egy nemorbáni gazdasági bírósàg előtt ez egy egytárgyalásos ügy.
rokker33
@Shikari: Jó csak azért egy választás előtt ahol akár a nagyobb emberek, mint például Tarlós is megbukott nem kellett volna 2 milliárdos szerződéseket aláírni! És megbukott Tarlós igy Karácsonynak kell eldöntenie, hogy a következő 5 évben kivel kíván szerződés kötni és együtt működni és kivel nem! Egyáltalán nem volt tisztességes, hogy ezt megkötötték és még azt sem tudni, hogy hány szerződést írtak alá az utolsó pillanatban!
Borsodi
A jövőre gondolni kell a fideszesek nem bíznak a véletlenre semmit,nem érik be apró pénzel.
namihami
Ez legalább annyira gazdasági is. Amir az évek és a közben ""reálisan megemelkedett költségek"" nem indokolnak.
evacica
Nem kell félteni a fiukat, majd a keresztapa gondoskodik róluk, ha jók lesznek, telik a pénzünkből mindenre, csak ránk nem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.