Újraszabályozta szerdán az Országgyűlés a társadalombiztosítási (tb) ellátások összes rendelkezését: egységes, 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékkulcsot határoztak meg jövő júliustól, és új rendelkezés az is, hogy aki nem fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékát, három hónap után elesik az egészségügyi szolgáltatás térítésmentes igénybevételének lehetőségétől.

A parlament 112 igen, 20 nem szavazattal és 37 tartózkodás mellett fogadta el a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint az ezen ellátások fedezetéről szóló törvényt.

A nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék 2020. július 1-jétől összeolvad a társadalombiztosítási járulékba, amelynek mértéke megegyezik ennek a négy járuléknak az összegével, tehát 18,5 százalék.

Egyes biztosítotti kategóriákban új kötelezettség lesz az egységes tb-járulék megfizetése úgy, hogy ezzel ellátási jogosultság is jár. Azaz az őstermelők, illetve a megbízási jogviszonyban dolgozók a tb-járulék fizetésével szereznek munkaerőpiaci jogosultságot július 1-je után.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára november végi expozéjában arról is beszélt, a vállalkozóknak az új járulékot a minimálbér után kell megfizetni, míg jelenleg az egészségbiztosítási és a munkaerőpiaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik az egyéni és társas vállalkozók.

Az új szabályozással járulékmentességet kap minden munkát vállaló nyugdíjas, jövedelmüket ezentúl csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli. Jelenleg csak a munkajogviszonyban állók kapnak járulékmentességet.

A törvény 7 710 forintban határozta meg júliustól az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét.

Újdonság, hogy ha az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésre kötelezett nem teljesíti fizetési kötelezettségét és az ebből keletkező hátralék összege meghaladja a háromhavit, a TAJ-szám (társadalombiztosítási azonosító jel) érvénytelen lesz, az egészségügyi szolgáltatás térítésmentesen nem vehető igénybe, amíg a tartozást nem egyenlítik ki.

A Pénzügyminisztérium korábbi közlése szerint ez a szabály nem érinti a sürgősségi ellátást, a változás azokra vonatkozik, akik saját maguk fizetik az egészségügyi szolgáltatási járulékot.

A gyermekek után járó családi kedvezmény a jövőben a teljes, 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető lesz.

Forrás: MTI

Címlapkép: Pixabay CCO

77 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Összefoglalom röviden: aki nem tud fizetni, az dögöljön meg, de hamar!...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@verőce21: ...vágyottabb státusz lesz...
verőce21
Az még kimaradt, hogy "első éjszaka jogával" a legtöbb uraság biztosította is a család, ill. gyermekáldás létrejöttét, nem kellett költséges kezelésekre járni a "meddőség" kezelésére, tehermentesítve ezzel az egészségügyi ellátás rendszerét...
CsipkeRózsa
@verőce21: 11:53

Ide kívánkozik:

PETŐFI SÁNDOR
1.
A KUTYÁK DALA

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Pest, 1847. január

2.
A FARKASOK DALA

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Pest, 1847. január
CsipkeRózsa
Az egységes tb járulék nem csak az idetartozó kifizetések történnek:

"Hogyha kevesebb az adó, mint az érvényesíthető adókedvezmény – például egy kétgyerekes család esetében nem éri el az évi 360 ezer forintot –, akkor a különbséget a járulékokból is érvényesíteni lehet. Először a nyugdíjbiztosításból vonják le a kedvezményt, majd, ha még mindig van érvényesíthető összeg, az egészségbiztosítási járulékból is le lehet vonni, anélkül, hogy ezáltal az adóalany nyugdíjalapja vagy a táppénzalapja sérülne."

https://szakszervezetek.hu/hirek/8760-tobb-va...

Ez a törvény már 2017-től van életben.

Most már ezen kívül is akármit idesorolhatnak, ki tudja ellenőrizni, hova folyik még a nyugdíjra, egészségügyre befizetett járulékok. Persze, már eddig is sötétségben volt az egész.
vacsi
@Eriksson: Hát, mondjuk az én családomban sincs.
verőce21
Nyilvánvaló, azért kell egy helyre adó módjára befizetni, mert egyszerre akarják átutalni. Nem aprózzák el a nagymenők. Ezeket az összefüggéseket, tételeket, ma már csak pár mega-óriás-globál vagyonkezelő tudja úgyis megbízhatóan kezelni, viszontbiztosítani.

Még a Ferenctestvér-D. főpolgármestersége idején történt, Moszkvában...Amikor az éppen aktuális orosz fúrófejlízing, túlszámlázott állami többletköltségei visszajutottak a megbízóhoz. A bankárhoz és ahhoz a másik háromhoz...Az új arcokhoz, akikről azt sem lehetett tudni, hogy valójában kicsodák.Csak sejteni lehetett, hogy a fejenként kézbe kapott négymillió dollárt hová is viszik majd. És kinek?
De ezek akkor láttak először ennyi pénzt. Húsz évig nem vette be őket senki a buliba, most meg odatettek eléjük négy-négy millió dollárt, ott a moszkvai bank pincéjének páncéltermében. Ezért aztán meg akarták számolni. Egyesével. Hogy tényleg annyi bankjegy van-e mindegyik pénzkötegben. Ott állt előttük, mégsem hitték el. Mostmár ennyire kispályásokat termel Magyarország? - lehetett hinni...Hogy már lopni sem tud senki elegánsan, csak mohón, csöpögő nyállal?
Borzalom.
Öt órán át számolták nekik, banki pénzpörgető gépekkel a százdollárosokat, elhasználva három szerkezetet is, mert túlmelegedtek. Ilyen kisstílűséget még Moszkvában nem látott senki.

Úgyhogy finom jelzésként az orosz bankárok a végén benyújtották a számlát, óránként háromezer dollári bérleti költséget kértek, tizenötezret... amin ezek a suttyók összevesztek...
Azóta is legendás történet ez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.