Antibiotikumnak is ellenálló húsevő baktérium-fertőzés ütötte fel a fejét még múlt nyáron a bázakerettyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) helyi intézményében, a pszichiátriai betegeket gondozó Aranyág otthonban.

Egészségügyi vészhelyzetet hirdettek Bázakerettyén – eltitkolhattak egy súlyos fertőzést a lakosság elől
Fotó: Pexels.com

A Népszava információi szerint az úgynevezett MRSA-fertőzésről csak néhány hete értesítették a falubelieket egy közmeghallgatáson, ahol Varga István háziorvos azt mondta, 

 tavaly nyáron akadt néhány eset, majd januárban rühességgel párosulva ismét felütötte a fejét a fertőzés. Ekkor a kormányhivatal népegészségügyi főosztályának segítségét kérte, fertőtlenítettek, és úgy tűnt, megoldódott a probléma.

Idén augusztusban aztán ismét tömeges megbetegedések fordultak elő, ekkor erős antibiotikum-kúrával próbálták megakadályozni a további fertőzéseket. Úgy tűnt, szeptemberre sikerült legyűrni a baktériumot, de novemberben ismét, a korábbinál is drasztikusabban támadott.

Az orvos december 2-án egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.

Csatlós Csilla polgármester az SZGYF megyei kirendeltségétől megtudta, a betegséget a hivatalnak is csak pár hete jelentették.

Jelenleg 20-25 gondozott küzd a fertőzéssel, amit ápolók, sőt, azok családtagjai közül is elkaptak néhányan. Az ügyben a hivatal vizsgálatot indított.

A minisztérium szerint nincs vészhelyzet, sem eltussolás

Nincs egészségügyi vészhelyzet a Bázakerettyén működő szociális otthonban – reagált a sajtóhírekre az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön.

Egészségügyi vészhelyzetet hirdettek Bázakerettyén – eltitkolhattak egy súlyos fertőzést a lakosság elől
Fotó: MTI/Soós Lajos

"Van egy olyan egészségügyi helyzet, egy fertőzés, ami ismert, és amelyet már kezelnek szűrésekkel, az érintettek bevonásával"

- közölte Fülöp Attila.

Az Emmi államtitkára azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint tavaly nyár óta a pszichiátria betegeket gondozó zalai intézményben több páciensnél is felbukkant az MRSA-fertőzés, amiről a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság zalai vezetése is csak nemrég értesült.

Az államtitkár hozzátette, hogy a fertőzés, amelyet eddig sem tussoltak el, nem jelent veszélyt a közösségre.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Eü.megszorítások??? Tessék, ez még csak a kezdet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
Na most azt, aki az új törvény szerint nem jogosult az ingyenes ellátásra és a kedvezményes gyógyszerre, most nem fogják ellátni? Akkor ő továbbra is egy potenciális járványforrás lesz. Esetleg ez a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk ezeket azemberekket akkor egyszerűen likvidálja? Morbid ez a törvény.
Jozefina
Arra vártak, hogy az otthon lakói meg halljanak!!?? Mi más cél lehetett???
Az otthon háziorvosát szigorúan meg kellene büntetni, akár eltiltani a foglalkozásától!!! Felháborító!!!
Kásler imátkozz!!! A fejétől bűzlik a ahal!!
444.hu/2019/12/12/nepszava-titokban-tartottak-a-fertozest-a-pszichiatriai-betegek-otthonaban
vacsi
"ápolók, sőt, azok családtagjai közül is elkaptak néhányan."
Itt van az, amiről beszéltem: ha elkapja olyan is, aki biztosítás híján nem tud orvoshoz fordulni, elszabadulhat a pokol!
jesz
@1magyar: értem a jóslatod, de nem úgy lesz. A képviselőknek, és más igenfontos embernek más ellátás jár, máshol. Ha ilyen fertőzés felütné a fejét, a pleb's meg sem tudná...aztán a kezelést sem a Jánoskórházban, de még a Kútvölgyiben sem végeznék...
Pálinkafőző Rézüst
@1magyar: az kizárt! Lásd:@jesz: -t!! Bizonyám...
jesz
@vacsi: most mondta a rádijóban egy szakértő, hogy számára érthetetlen a nép hozzáállása...mert a színészek egyből az utcára mentek a problémájukkal, de az egészségügy miatt senki.
Ha jól hallottam Bangóné felszólította Orbánt, hogy mondassa le Káslert..nos ez pont annyit ér, mint egy muslinca szárnycsattogtatása...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.