Kérem, ne használja többet az „eltussolás” szót – írja Kocsis Gergely az állandóan a Gothár-ügyet emlegető Gulyás Gergely miniszternek címzett nyílt levelében.

Padlóra küldte Gulyás minisztert a Katona színésze

A színész levelének aktualitását Gulyás mai nyilatkozata adta, amiben a miniszter kijelentette, hogy a Gothár-ügynek kell lennie következményének és ”az nem tekinthető következménynek, hogy annak az igazgatónak haja szál sem görbül, aki egy éven keresztül ezt az ügyet eltussolta."

Kocsis arra kéri Gulyást, ne használja többet az „eltussolás” szót. Szerinte ez nem méltó hozzá. Emlékeztet, hogy Máté Gábor és az egész Katona József Színház viselkedése a Gothár-ügyben nem éppen eltussolás. „Máté világosan elmagyarázta az ön által is bizonyára olvasott interjúban, hogy pontosan mi történt. Az ügyben szabályos vizsgálat folyt, Máté Gábor önmaga ellen is kért etikai vizsgálatot, ha önt ennyire aggasztja, hogy mi folyik a Katonában, nyilván hatalmában áll ennek eredményéről alaposan tájékozódni.”

Kocsis hozzáteszi, hogy szerinte igazából nem az aggasztja Gulyást, hogy mi folyik a Katonában, vagy bármely más színházban. Az aggasztja, hogy nem tud megfelelni a direktívának, miszerint a balliberális fészkeket fel kell számolni.

Szerinte a miniszternek nem volna elég, ha Máté Gábort eltávolítanák, de nem tudja, mi lehet a terve. Csak találgat: „Tán van olyan szándéka, hogy ez az egész ügy a lehető legtovább tartson, ön élvezi a meleg vas hosszadalmas ütését? Nem zárhatnánk rövidre? Nem lebbentené fel a fátylat a távlati célokról?”

A levél második felében azon ironizál a színész, hogy ha egyáltalán járt az utóbbi években a Katonában a miniszter, akkor nyilván nem tetszett neki, amit látott, „most pedig adódik egy ilyen príma alkalom, és ön a kultúra állapotát felelősen megítélő politikusként derekasan latba veti hatalmát, és megjavítja a Katonát”.

Ha nem járt a színházban, akkor viszont nem érti a személyesnek tűnő tüzet a miniszterben a színház ellen.

Arra kéri Gulyást, hogy kommunikáljon őszintén, hogy megismerjék egymás valós szándékait.

„Kérem továbbá, ha legközelebb újságírók kérdezik önt a színházakkal kapcsolatban bármiről, ne mondja azt, hogy a Gothár-ügy következmények nélkül maradt. Nem elég következmény az illető totális megsemmisülése? Ha ennek ellenére ön ismét erre a nótára gyújt majd, az árulkodó lesz a fentebb említett direktívákra nézve” – zárja levelét Kocsis.

(Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Forrás: hvg.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
És ez a cselekmény csak magánindítványra büntethető. És ez az ember végzett jogot és volt ügyvéd. Szégyelhetné magát. A szakma szégyene!
Budapesten született, egy ismert ügyvéd fiaként. A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban érettségizett. 2004-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, 2007-ben szakvizsgát tett.
2004-től ügyvédjelölt, 2008-tól ügyvéd. 2005-től megbízott egyetemi oktató a Károli Gáspár Református Egyetem Alkotmányjogi Tanszékén.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Horizont: A zaklató egyházról tudnál mondani valami helyi jelenséget ahová be kellett volna avatkozni ?
Horizont
@Csizmás Kond: jesszusom ...hát a zaklatások a pedofília micsoda?
Csizmás Kond
@Horizont: ...hány bizonyosodott be és nem lépett a törvény...erre elettem volna kiváncsi
Aki Én
@csak úgy...: Az eltusoló egyházak, akiket viszont eszméletlen összegű közpénzzel támogat orbán.
Ebből is látszik, hogy mennyire hazug amit mondanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok